Ha új zenék felfedezéséről van szó, iránytűként nem lehet elvitatni a streaming-szolgáltatások algoritmusainak érdemeit. Régimódi zenehallgatóként azonban mégis többre tartom a mértékadó szakmai fórumok véleményét. Ha pedig egy előttem korábban ismeretlen előadó lemeze a német és a francia Rock Hard magazinokban egyaránt a hónap albuma, a német Metal Hammerben meg adott esetben második helyezett lesz, megszólítva érzem magam. Mármint igyekszem utánajárni a dolognak.

Most amúgy is könnyű dolgom volt, mivel a Hällas lemezének a digitális előzetese mindezektől függetlenül futott be hozzám. A játék neve adventure rock – és ezt nem én mondom, hanem maga a zenekar jellemzi így önmagát. A zenei keretet itt a hetvenes évek közepe-második fele jelöli ki, az időszak minden velejárójával együtt. A svéd ötös eddig is koncepciós lemezekben utazott, ezúttal is a fantasy világában kalandoznak. Zenei téren így a progresszív rock, a pszichedelia és talán a pre-heavy metal az elsődleges hívószavak.

Odahaza elég jól megy a szekerük, legalábbis szakmai szempontból; a második lemez kapcsán egy svéd Grammy-jelölést is magukénak tudhatnak. A Panorama – nem csak – szerkezetileg a kb. öt dekáddal ezelőtti Rush lemezeket (Caress of Steel, 2112 és Hemispheres) idézi, vagyis adva van egy epikus tétel az egyik lemezoldalon, és néhány rövidebb a másikon.

A nyitó Above the Continuum a maga huszonegy és fél percével kapásból fel is adja a leckét az instant zenehallgatáshoz szokott-szoktatott hallgatóknak. A rendkívül összetett szerzeményben annyi minden történik, hogy az ember csak kapkodja a fejét. A svédek a műsor közben előállnak egy-egy ragadós témával, amit a fő motívum kivételével aztán soha többet nem vesznek elő. A Rush-on túl az olyan nyilvánvaló viszonyítási pontok, mint a Yes vagy a Genesis mellett a korszak filmzenéi, illetve a perifériának tekintett olasz progresszív rock csapatok – elsősorban a Banco del Mutuo Soccorso – hatása is érződik ezen a zeneművön.

A képzeletbeli B-oldalon négy rövidebb dal osztozik. Közülük a Face of an Angel egy játékos darab, melynek ritmizálása a diszkó korszak kezdeti éveinek általam amúgy került zenéit is eszembe juttatta. Erre kontráz rá ős-heavy metalos kezdésével az utóbb epikus színezetűvé váló The Emissary. A zenekar lírai vénáját a zongorás Bestiaus villantja fel, még a záró At the Summit nagy vonalakban összefoglalja az előzményeket.

Tartalmas, átgondolt, és nem utolsósorban elgondolkodtató, akár progresszívnek is bélyegezhető lemezzel van tehát dolgunk. Így, az első negyedévben még spórolnék a jeles osztályzatokkal, de ez a jelenlegi négy és fél pont részemről utóbb akár még ötre is emelkedhet.