A portlandi Hoaxed különleges színfolt a mai zenei palettán, és a napokban megjelent második nagylemezük több helyen is pozitív fogadtatásban részesült. Ennyi már elég volt, hogy felkeltse az érdeklődésemet.
A zenekar és kiadójuk a dark rock címkét találták a legpontosabbnak a muzsika körülírására, majd referencia gyanánt olyan neveket említettek, mint a Ghost, a Katatonia vagy az Unto Others. Én némi ráhagyással idevenném a zseniális Green Lungot is, elismerve, hogy velük is csak nagy vonalakban áll meg a párhuzam. A Hoaxed ugyanis énekesnős csapat, sőt, a trió mindhárom tagja lány. Mi több, Kat Keo énekes-gitáros mellett az új igazolás, April Dimmick is dalra fakad olykor. A Death Knocks a 70-es években gyökerező nyers, minimalista, de dallamos zenét rejt, és ezzel szinte mindennel szembe mennek, ami manapság divatosnak számít a gitárzenében.
A rövid és velős sajtóanyagban azt emelték ki, hogy három évig készültek a dalok, ehhez képest a pakk alig fél óra, és 8 dalt, valamint egy instrumentális átvezetőt tartalmaz. Érdekes, hogy amilyen tarka képet mutatnak a lányok a zenekari fotón, annyira visszafogott a borító ezekkel a pasztelles, mégis kísérteties színekkel. Ennyi alapinfó elegendő is a lejátszás elindítása előtt.
Ne finomkodjunk: az első dal (Where the Seas Fall Silent) úgy ahogy van, bámulatos. Rövid hangjáték után csapnak bele, és alig pár másodperc múlva már az első versszak szól. Kat hangszíne fület simogató, és ami még fontosabb: képes atmoszférát teremteni. Mintha egy tündérmese színházi előadásába csöppentünk volna. April vokálozik neki, és ő produkálja a dal közepén hallható ördögi kacajt is. Nincs túljátszva a téma, annyira, hogy a dal úgy ér véget, mintha elvágták volna. A riffelősebb Kill Switch kevésbé mesebeli világot mutat, inkább ősrockos, puritán megközelítést alkalmaz, marconább énekkel. Ez a két dal nemcsak felfesti a Death Knocks alapszíneit, de jól megágyaz a folytatásnak is. Azt érezzük, hogy ebből még kérünk, de gyorsan, ha lehet.
Ami az úgynevezett „feelinget” illeti, meg is kapjuk, amit szeretnénk. Mintha egy elvarázsolt erdőben sétálnánk, miközben érezzük, hogy bárhol veszély leselkedhet ránk. A másfél perces szimfó-instrumentális Looking Glass is ezt a megállapítást támasztja alá, miközben csak a Dead Ringer bevezetője. A vonósok itt is megjelennek hangszíngazdagító elemként, nekem mégis az volt a fő konklúzióm, mennyire kerekre sikerült írni ezt a dalt, alig három és fél percben.
Még mindig tart a lendület, pedig már a lemez kétharmada le is forgott. A Wretched érdekesen vonagló középrésze után van egy klassz begyorsulós rész, amit részben haza is vágnak az ismét bedobott boszorkány-kacagással. Lehet, hogy ez valami egyedi megközelítés náluk, mert a The Family elején is van egy hasonló, károgós izé. Nem mondom, hogy zavaró, de olyan amatőr, sulizenekaros stichje lesz tőle.
Minden dalban elrejtettek valami érdekességet, és nemcsak a zörej-effektekre gondolok. Ügyesen játszanak a dalszerkezetekkel, külön tetszik, hogy mennyire nem hisznek a dalok végének intézményében. A felvállalt zenei világ egységes, mindenféle vadhajtás nélkül. Ezt úgy is érthetjük, hogy van egy saját univerzumuk, amiben szívesen veszhet el a hallgató. És bizony úgy is, hogy az alig fél óra leforgása után az az érzésünk, mintha egyetlen hosszú dalt hallottunk volna. Ezt a látszólagos ellentmondást az oldja fel, hogy a Death Knocks maximálisan ének-központú, és ezen a téren hiányzik a változatosság. Megvan az irány, és már ezzel a második nagylemezzel kényelmesen belakták a választott zenei skatulyát. Számomra nem kérdés a hitelességük sem, már csak néhány karakteresebb énektéma hiányzik. Egyelőre inkább részleteiben jó, de nehezen áll össze.
Néhány szakmai fórumon már most megelőlegezték a nagy szavakat (és pontszámokat) a Hoaxed-nak, és érteni is vélem a lelkesedés okát. Ezzel az ősrockos, darkos muzsikával olyan szegmensben mozognak, ami kevésbé zsúfolt, ugyanakkor hívogatóbb is, mint a sokadik új metalcore csoda, vagy összeeszkábált supergroup. Az én tippem az, hogy majd a következő lemezük lesz igazán átütő, de már ez a mostani is különleges és szerethető. Ha szeretnél jólinformált lenni az undergroundban, jó, ha tudsz róla. A pontszámomban van egy kis drukkolással vegyes jóindulat.
