Két - ha úgy nézzük, három - pozícióban is változik a Twisted Sister felállása a zenekar soron következő, visszatérő fellépésein, így biztos, hogy a fenti öt úriemberből csak kettő lesz ott a bulikon. Mint ismert, Dee Snider a fizikai állapota miatt kénytelen kihagyni a kanyart, a 2015-ben elhunyt A.J. Pero helyén az eredetileg tervezett Joe Franco visszatérés pedig valamiért meghiúsulni látszik. De nem kell aggódni, már megvannak a helyettesek, akik a Jay Jay French és Eddie Ojeda tengely körül szolgáltatják majd a klasszikusokat!
Az ősszel induló koncertsorozaton - melyre még konkrét dátumok nincsenek - a mikrofon mögött Sebastian Bach lesz látható, hallható, akinek a saját zenekaros dolgait, koncertjeit a leendő Twisted Sister fellépések nem fogják érinteni.
"A Twisted Sister tagjai, Jay Jay French és Eddie Ojeda örömmel jelentik be, hogy az ikonikus énekes és frontember, Sebastian Bach lesz a zenekar élén az őszi koncertek során. Ezek a fellépések nem befolyásolják, vagy akadályozzák Sebastian jelenlegi, vagy jövőbeli szóló turnéjának menetrendjét, ami így teljesen érintetlen marad."
Az korábban is ismert volt, hogy Mark Mendoza nem akar részt venni ezeken a bulikon, helyette Russell Pzütto fogja hozni a basszust, viszont ahogy az előbb szó volt róla, a tervek szerint visszatérő Joe Franco sem lesz ott a deszkákon. Helyette az Ace Frehley szólózenekarából is ismert Joey Cassata kezeli majd a dobokat, aki igencsak lelkesen nyilatkozott a fejleményekről.
"SZUPER izgatott vagyok (és nagyon megtisztelve érem magam), hogy ebben a LEGENDÁS zenekarban dobolhatok!! Nyolc éves korom óta a rajongójuk vagyok... és most ez?! Teljesen felfoghatatlan. MEG ÁLLÍTHATOD MEG A ROCK AND ROLLT!! Gyerüüüünk!"
Franco kiszállásának miértjéről egyelőre nincsenek információk. Ti megnéznétek ezt a megcsavart felállású Twisted Sistert?