Már a hőskorban sem számított rendhagyónak, ha egy később érkező zenekar egy számára hivatkozási pontnak tekintett lemez dallistájából választ magának nevet. Gondoljunk csak a Judas Priest 1979-es koncertlemezére; hiszen az Unleashed in the East-ről a dalok kétharmada utóbb zenekarnévként „végezte”. Miért írom ezt?! Nos, ha a Nuctemeron kapcsán csípőből vágod azt a bizonyos lemezt, melynek dala után a Trier-i négyes nevet választott, máris teljes mértékben képben vagy a kvartett által kijelölt irányvonalat tekintve.
Egy olyan ősi lemezről van szó, mely a ’90-es évek elején, a black metal második hullámának felverésekor az akkori norvég tizenévesekre is jellemformáló hatást gyakorolt. Tom Angelripper-ék Obsessed by Cruelty-ja ugyanis nemcsak a germán thrash alapköve, hanem a black metal egyik fundamentuma is egyben.
A Demonic Sceptre kapcsán számomra a másik kapocs a borító egyik részlete; egy másik nagynevű előddel való párhuzam a kép közepe táján keresendő. Ha ismered a Possessed logóját, illetve a korai promóciós képeiket, könnyen kitalálhatod, mire gondolok... A Nuctemeron – ezen a néven amúgy kb. másfél tucatnyi további banda is aktív – tehát primordiális black metalban utazik, melyet általában black/thrash-nek nevezünk. Hogy csak német földön maradjunk, a négyes zenei téren, illetve az attitűd szempontjából olyan, utóbb felszínre mászott pokolfajzatokkal ápol rokoni szálakat, mint a Nocturnal, a Witchburner, vagy a Fatal Embrace.
A Demonic Sceptre pedig a múlt évtized közepén alapított, szegecsekkel kivert horda első nagylemeze. Az előzmények kellően szerteágazóak. Kislemezek, megosztott kiadványok és gyűjteményes anyag mellett még egy koncertfelvétel is található a portfóliójukban. A felvett nevek mögött rejtőző zenészek között egy hölgy is akad, a basszusgitáros Volcanic Slut (nocsak, egy újabb dalcím arról a bizonyos első Sodom lemezről) személyében, sőt még a dobos „művészneve” is a Sodom legendás ütősére, Witchhunterre alliterál. Ez a sok párhuzam már végképp nem írható a véletlen számlájára; az a tény meg, hogy a záró tétel egy Venom feldolgozás (Angel Dust), némiképp azért összezavarja a Sodom-párhuzamok sorát.
A nyolc teljes értékű saját szerzemény azonban nem hagy kétségeket afelől, hogy a négyes pontosan hol és milyen idősíkban érzi magát otthon. A kissé elnyújtott, majd három perces, de cserébe az összes elvárt járulékos alkotóelemet felvonultató bevezető után a The Bat-tel indul a műsor. A fő vokálokért felelő Marcel, azaz Lunatic Aggressor hangja inkább a Sarcofago Wagnerének orgánumát idézi, mintsem Angelripper dolgait, a dobok – gondolok itt a pörgetésekre – és a riffek pedig a legősibb Sepultura felvételeket juttatták eszembe. A fő összetevők tehát már az első szerzemény hallatán is tetten érhetők, a Sodom hatása pedig a maga teljességében első ízben a folytatást jelentő After Violent Storm-on érződik. Az alapra vett, punkosan egyszerű refrének természetesen már az első fülelés alkalmával képesek rögzülni. A hátralévő időben fogósabb és kevésbé eltalált szerzemények egyaránt találhatók, részemről az Under Devil’s Command az utóbbira, még a Burn My Skin To Leather az előbbire lehetne példa. Közben, a Fuck Off! (In the Name of Evil)-lel saját csúcssebességüket is elérik.
Ha az újdonság-faktort kezdeném számon kérni a lemezen, a Nuctemeron létjogosultságát kérdőjelezném meg, de távol álljon tőlem az efféle galádság! A Demonic Sceptre az idén esedékes kerek évforduló apropóján egy sajátos Obsessed by Cruelty tribute-ként is felfogható, azaz csakis úgy fogható fel.
