RockStation

Nemsokára megjelenik Jeff Waters harmadik hard rock szólólemeze

2026. március 09. - moravsky_vrabec

jeffwaters_2026.jpg

Az Annihilator főnöke még a covid-időszak alatt találta ki, hogy hard rock szólólemezt készít, amiből végül három lett.

A kanadai riffmester eddig 17 nagylemezt készített az Annihilator zenekarral, és a dolgok jelen állása szerint már nem lesz több. A legendás thrash csapattól a jövőben már csak válogatásokat és újrakiadásokat várhatunk. Jeff Waters inkább más zenei zsánerben próbálja ki magát, erről szól az Amerikan Kaos projekt. Amint a bevezetőben is írtuk, mindez szólólemezként indult, de annyi dal gyűlt össze, hogy végül három lett belőle. Kettő már megjelent, az Armageddon Boogie 2024-ben, az All That Jive pedig tavaly. A sorozat befejező része szintén táncos címet kapott, a The Sheeple Swing március 31-én érkezik. 

A friss anyagról Jeff annyit árult el előzetesen, hogy valamivel súlyosabb lesz, mint elődei, természetesen a hard rock felségvizein maradva. A mikrofonnál ismét Stu Blockot találjuk, ő a korábbi szólóanyagokon és az "anyazenekarban" is énekelt már. Szintén az állandóságot jelzi, hogy a trilógia befejező nagylemezéhez is Havancsák Gyula készítette a borítót. A lemezről az (I Won) The Hottie Lottery mutatkozott be elsőként, ami valljuk be, minden, csak nem súlyos, leszámítva Jeff száz közül is felismerhető gitárjátékát. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4319061726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum