Negyven éve jelent meg a 5150, és azzal elkezdődött a Van Halen második korszaka. A zenekar és a kiadó többféle bővített újrakiadással ünneplik a kerek évfordulót.
Ha egy elismert bandából kilép egy fontos tag, a legritkább esetben fordul elő, hogy mindkét fél sikeresen tudja folytatni a pályafutását. Márpedig a Van Halen nemcsak elismert banda lett 1985-re, hanem dollármilliós szórakoztatóipari gépezet, akik stadionokat töltöttek meg. Könnyebb arra példát találni, hogy a kenyértörés után egy jó produkcióból két gyengébb lesz, gondoljunk csak a Skid Row és Sebastian Bach esetére, vagy mondjuk a Queensrÿche-ra. A Van Halen az egyik szabályt erősítő kivétel (a másik a Black Sabbath), ugyanis David Lee Roth énekes a kilépése után több remek szólóalbumot is készített, a Van Halen fivérek pedig Sammy Hagarral a fedélzeten még a korábbi sikereiket is túlszárnyalták.
Amikor a cikkre készülve utánaolvastam, engem is meglepett, hogy a szakma viszont vegyesen fogadta a lemezt annak idején: úgy látszik, a felkent szakértők nehezebben viselték a kisebb-nagyobb változásokat. Változások pedig szép számmal voltak. Ha onnan nézzük, hogy a 1984 platinalemezes sikere és a Jump világslágerré válása után lelépett az ikonikus rocksztár énekes és vitte magával a producert is, valóban nehéz lehetett bizalmat szavazni az újrakezdéshez. Még a lemezkiadó sem volt biztos a dolgában: bár nem rúgták ki a zenekart, névváltoztatást javasoltak, de a srácok nem mentek bele. Ma már tudjuk, hogy jól tették, a 5150 hatalmas siker lett.
De mi is változott a Van Halen-tesók körül? Kezdjük a leginkább nyilvánvalóval: Sammy Hagar teljesen más karakter, mint elődje, az egyéniségét és a hangszínét tekintve is. Kifinomultabb énekes (most nagyon finoman fogalmaztam), és gitározik is, aminek a koncerteken is hasznát vették. Azokban a dalokban, amikben billentyűs szólam van, Ed klimpírozhatott, miközben Sammy a gitárszólamot játszotta, alkalmanként még szólózott is. A produkciós háttércsapat is lecserélődött, Donn Landee korábbi hangmérnök producerré lépett elő, mellé pedig Mick Jones, a Foreigner gitárosa érkezett, hasonló feladatkörben.
Mindez hatással volt a zenei oldalra is. Megjelentek a balladák, nagyobb szerepet kapott a szinti és a zongora, a lemez íve kevésbé csapongó, kevésbé kísérletezős lett. Az összhatás komolyabb, és bár a humor és könnyedség továbbra is megmaradt, az első korszak zabolátlan lazasága valóban a múlté. Hagyományosabb struktúrájú, négy-ötperces dalok sorakoznak a lemezen, instrumentális darab sincs. Van viszont lélek és érzés, nagykanállal mérve. Kockázatos volt egy hat albumnyi sikerszériát követően ennyire mással előállni, de hamar kiderült, hogy bejött a váltás. A közönség elfogadta Sammyt a Van Halen frontján, és az elkövetkező tíz évben egy második aranykor köszöntött be számukra. Ezalatt négy nagylemezt készítettek, és mindegyik feljutott a Billboard 200 lista csúcsára.
Az 5150-es kódot a kaliforniai rendőrségi zsargonban használják, ezzel jelölik, ha mentálisan zavart személlyel van dolguk. Eddie-nek valamiért nagyon bekattant ez a kis bennfentes infó, mert először az akkoriban épült stúdióját nevezte el így, aztán a most tárgyalt nagylemez is ezt a címet kapta. Később még az egyedi gitárjai és a nevével fémjelzett erősítők is ezen a néven (illetve számon) futottak. Mondjuk előtte és utána is voltak bolond albumcímeik, szavunk se lehet. Az albumról négy dal is kijött kislemezen, érdekes módon a szerintem legjobban sikerült Summer Nights pont nem.
Egy furán visszhangosított, nagy „Hello, baby!” kiáltással debütál Sammy a fedélzeten, majd egy kis gitárkínzás következik, és már indul is a Good Enough nyitóriffje. Amikor Alex is belép és meghalljuk a pergő jellegzetes hangját (még 10 másodperc sem telt el), mindenki lenyugodhat: nem állt a feje tetejére a világ, igazi Van Halen, amit hallunk. Nem vagyok egy dob-nörd, aki két leütésből azonnal megmondja, ki játszik, de Alex játékát én is azonnal felismerem. Annál meglepőbb a Why Can’t This Be Love bevezetője a kattogó effekttel és a gazdag szintivel. Ez a fél-lassú szerelmes dal lett az első kislemez és videóklip. Nemcsak az új kiadványt harangozta be, de felkészítette a rajongókat a banda körüli változásokra is.
Ha már nem került instrumentális téma a lemezre, a hangszeres szekció a Get Up első percében élhette ki magát egy felpörgetett, virtuóz intró erejéig. A lendület fenn is marad végig, és Sammy is óriásit rekeszt benne, Michael Anthony bőgős vokáljával megtámogatva. A lemez abszolút slágere a Dreams, amit az is ismer, aki sosem hallgatott Van Halent, annyi helyen szerepelt már. Ez is líraibb hangulatú szám, és a fő témáját megint a billentyűs hangszer szolgáltatja.
Ezt követi a Summer Nights, egy napfényes, csajozós dal – micsoda oximoron, hehe. Figyeljük meg, milyen ügyesen, szinte sormintaként váltogatják a hangulatokat! A gitárszóló utáni kiállás egy olyan zenei momentum, amit akárhányszor képes vagyok újra és újra meghallgatni, ahogyan persze az egész dalt is. Máshogy laza, mint a Dance the Night Away volt 1979-ben, miközben hasonló tőről fakad. Tetszik, hogy Mike vokálja ismét fontos szerepet kap, csakis vele lehet teljes a klasszikus refrén. Mit mondhatnék még? Már a riffjétől széles mosoly ül az arcomra, és még a jázminteám is trópusi koktéllá változik tőle.
A Love Walks In a zenekar első igazi balladája, természetesen szintis intróval. Ráérős, kifejtős dal sok instrumentális résszel, a fénypontja természetesen Sammy érzelmes refrénje. Sok olyan pillanat van a lemezen, amikor azt érezzük, hogy úgy igazán összeálltak az alkotóelemek, ez az egyik. A leghosszabb dal a címadó (igen, van 5150 című daluk is), és szerintem zeneileg ez a legérdekesebb. Még a szokásosnál is hosszabb intró vezeti fel, miközben az énekdallamai szinte már borongósak.
Csaknem az összes dal szóba került, ami nem véletlen. A 5150 úgy lett egységes, lineáris lemez, hogy a Van Halen zenei világa drámaian kiszínesedett. A balladától a laza, sőt zenei humorral átszőtt pillanatokig minden belefért, Ed riffjei és szólói pedig egy másik dimenzióban mozognak. Slágeres és emészthető, miközben hangsúlyos egyéni teljesítmények gazdagítják. A korszakváltást az is jól mutatta, hogy a koncertprogramban viszonylag kevés korai számot tartottak meg, helyettük Sammy szólódalaiból került be néhány, sőt, még feldolgozásokat is felvettek a szettbe. Vitathatatlan, hogy David Lee Roth karizmája és egyénisége szerves része a korai Van Halen világának, de az is, hogy egy énekesváltást ennél jobban nem lehetett volna levezényelni. Gondban lennék, ha a lemezeiket kellene rangsorolnom, a 5150 még az ő mércéjükkel nézve is kiemelkedő.
A jubileumi bővített kiadás március 27-én jelenik meg többféle formátumban, és mindegyik tartogat meglepetéseket. Elsősorban az extrák terén, ugyanis a kilencdalos, 43 perces alapcsomag nemrég esett át egy fiatalító kúrán, és azóta nem bolygatták. Vagyis itt is a 2023-as, Donn Landee felügyeletével készült remaster változat hallható. A fizikai formátumok előrendelése már megkezdődött. Ha CD-n vagy vinylen szereznéd be a kiadványt, mindkét esetben dupla a pakk. A második lemez 8 extra dalt rejt: kislemezes vagy éppen bővített verziókat, illetve három élő felvételt. Fanatikusoknak igazi kincsek, de ha valaki azt vallja, hogy minden úgy volt jó, ahogy annak idején eredetileg megjelent, azt is el tudom fogadni. Van azonban egy mindent-bele díszdobozos kiadvány is, még éppen a lélektani 100 dolláros ár alatt. Ebben már 3 CD szerepel (a harmadikon egy 1986-os, New Havenben rögzített koncert eddig kiadatlan hanganyagával), aztán az eredeti album vinylen is, egy füzet korabeli fotókkal, valamint egy blu-ray lemez a Live Without a Net koncertvideó HD-minőségűre feljavított verziójával. Nagyon régen, még a VHS-korszakban volt szerencsém hozzá, stadionrock a javából.
A 5150 a felemás szakmai fogadtatása ellenére mára igazi klasszikussá nemesedett. Egy töltelékdalok nélküli, máig friss album, ami részleteiben és összességében is jól öregedett. Az „Expanded Edition” bármelyik lemezgyűjtemény éke lehet, különösen a tuningolt koncertvideó miatt. De ha már teljes a kollekciód, akkor is érdemes újra elővenni és meghallgatni ezt a remekművet.
