A 2018-ban alapított Skaphos a black/death metal faragása mellett tette le a garast. Eddigi ténykedésük nyomát három nagylemez is őrzi. Ezek egyikét sem ismerem, csak a The Descent előzetesét kézbe véve néztem utána a dolgaiknak. A leplezetlenül Lovecraft-mániákus franciák zenekarukat a tengeri szörnyetegek „megéneklésére” tették fel.

Meglepő, bár a most taglalt kiadványhoz kétségtelenül semmi köze, hogy a Skaphos tavalyi nagylemezének borítója első pillantásra szinte teljes egészében megegyezik a hamarosan érkező Ordh albumot ékesítő képpel… A The Descent egy felemás kiadvány. Maga a mindentudó Metal Archives nagylemezként kezeli ugyan, de voltaképpen egy gyűjteményes, ám újra rögzített és ráadásul újra is írt szerzeményeket tartalmazó anyagról van szó.

A kiadvány mögötti motivációról ugyan nem találtam érdemi adatokat, de a lényeg, hogy a Lyon-i négyes fogta magát, és átírta az első két lemezének egyes darabjait, majd új címekkel felvértezve rögzítették azokat. Ennyi talán elegendő is az eredettörténetből. Eltekintenék annak felsorolásától, hogy az egyes zenészek milyen további formációkban érintettek, illetve mikor és milyen poszton volt tagcseréjük.

/Fotó: Jean Manuel Moreno/

Egy információ-morzsát azonban még elszórnék; ez pedig nem más, mint az előző Skaphos korongot gondozó kiadó neve. Az indiai Transcending Obscurity-ről van szó. Akinek mond valamit a kiadó neve, annak felesleges bármi egyebet írnom; a The Descent ugyanis milliméterről milliméterre azt a zenét tartalmazza, amit az előző kiadó neve ismeretében várhat az ember.

A harminchárom perces korong képében a gallok egy szűnni nem akaró pergőtüzet zúdítanak a hallgatóra, vagy stílszerűen fogalmazva a Mariana-árok mélyére rántják magukkal az embert (Mariana Tomb). A kikezdhetetlen monolit oszlopok között nem sikerült kapaszkodóra lelnem, így nincs lehetőségem egyes szerzemények kiemelésére, voltaképpen ha nem vágják trackekre a hanganyagot, nálam egybefüggő lávafolyamként is épp ugyanezt a hatást érnék el.

A zenei extremitás végső határait a korábban érkezett formációk már rég elérték. A franciák a szövegi és vizuális koncepción túl nem törekednek a saját hangjuk megtalálására – minden bizonnyal tisztában vannak azzal, hogy ebben a zenei szegmensben ez manapság már amúgy is lehetetlen küldetés lenne. A pluszt számomra ezúttal is a megvalósítás módja, a fentiek ellenére tapintható igényesség és a már emlegetett szövegi koncepció jelenti. Aki sosem tud betelni a végletekig vitt black/death metallal, akár a The Descenttel is jó lóra tehet.