A Heaven Sent a hamarosan érkező House Of Cards album egyik előfutára, és már első hallásra is érezni, hogy a banda ügyesen egyensúlyoz a régi és az új hangzás között. Visszaköszönnek azok a dallamos megoldások, amelyek a Let The Ocean Take Me idején tették igazán emlékezetessé őket, ugyanakkor az összkép jóval nyersebb és dühösebb lett. A dal lendületesen halad előre, a fogós refrének és a keményebb részek természetesen váltják egymást, végig fenntartva a feszültséget.

Tartalmilag viszont még ennél is súlyosabb, amit kapunk. Az énekes, Joel Birch ezúttal is nagyon személyes témához nyúlt: a szöveg gyerekkori emlékekből és traumákból építkezik. Egy konkrét jelenet – amikor a nevelőapja cigarettát nyomott el a karján, majd balesetként állította be – csak egy kiragadott pillanat abból a közegből, amelyben felnőtt. A dal valójában egy tágabb képet rajzol: egy olyan családi mintát, ahol a bántalmazás ciklikusan tér vissza, és gyakran szeretetnek álcázott mondatok kísérik.

Ez a kettősség adja a szám igazi súlyát. A fájdalom és a szeretet összemosódása különösen nyugtalanító hangulatot teremt, és jól megmutatja, milyen torz képet alakíthat ki egy fiatalban a kötődésről egy ilyen környezet. Zeneileg ezt a belső feszültséget a dallamos és a kifejezetten agresszív részek váltakozása erősíti fel.

Az április 24-én érkező House Of Cards ezek alapján egy kifejezetten sötét és őszinte anyagnak ígérkezik.