A Truckfighters igazi jubileumi évet tart. Huszonegy éves az első albumuk, ami már az elején meghozta nekik az áttörő sikert. Tíz év után új albummal jelentkeztek, és nem mellesleg huszonöt éves a zenekar is. Dangóval erről már beszélgettünk, amit ITT olvashatsz, de most nézzük meg az új albumukat, a Masterflow-t.

Vannak zenekarok, akik egyszerűen élő legendává válnak már az első levegővétellel. Vannak, akik erre születtek, mint a Monolord, a Red Fang, a Black Sabbath, és természetesen a Truckfighters is. Nem tudom, mi kell ehhez. Talán csak jó időben kell jó helyen lenni (szerintem ez a legvalószínűbb), fogós dalokat kell írni, hitelesnek kell maradni, de tényleg nem tudom. A Truckfighters egyszerűen csak mindig ott volt a tudatomban. Legalábbis amióta komolyabban foglalkozom a stoner műfajjal (nekem ide tartozik minden, ami sludge–stoner–psy stb.), azóta mindig is ott volt ez a svéd zenekar. Az idén húszéves Gravity X egyszerűen az az album, amit mindenki ismer, aki ebben a műfajban mozog.

Kilenc dal, amelyek közel háromnegyed órán át szórakoztatnak minket. Ki kell emelni, hogy a srácok már huszonöt éve tolják a stoner zene szekerét (kisebb szünettel). A zenei élet olyan biztos pontjai ők, akikre mindig is számíthattunk. Nincs ez másképp a Masterflow esetében sem. Számomra ez az album mintegy tiszteletadás a rajongók és saját maguk felé a zenekartól. Egy kellemes visszatekintés, de nem a múltba révedés. Az emlékek felidézése, de tudatos visszatérés a jelenbe. A fuzz pedál nem lett letekerve, sőt, még inkább meg lett csavarva a potméter. Én azt érzem a dalok hallatán, hogy a srácok továbbra is figyelmen kívül hagyják, merre megy a világ, vagy mit akar. Csak azzal foglalkoznak, hogy olyan dalokat írjanak, ami nekik jó. Ez pedig rendkívül tiszteletre méltó dolog.

A The Bliss erre tökéletes példa, hiszen annyi minden történik a dalban. Imádom ezt a dalt a felépítése miatt is. Egy hatperces nótáról beszélünk, ami – lássuk be – ma már hosszúnak számít, de egy másodpercig sem válik unalmassá. Az albumon több nyugisabb dal is található, amelyek néhol átcsapnak vadulásba, de alapvetően én azt érzem, hogy itt már  ahogy korábban is mondtam – nem kell megmutatni, hogy mekkora stoner istenek vagyunk. A lemez egyik legmisztikusabb és számomra legszimpatikusabb dala a Gath. Van egy olyan hangulata, amit nehéz körülírni. Abban biztos vagyok, hogy amilyen egyszerűnek tűnik, annyira nehéz élőben előadni. Egy remek szerzemény, amit szívesen hallgatok bármikor.

De amúgy ez a Masterflow egészére is elmondható. Tűpontosan pozicionálja magát. Nem akar többet mutatni, mint ami. Ez pedig rendkívül fontos. Én azt tudom mondani, hogy ha van egy kis időd, szánd rá erre a zenekarra, hiszen megérdemlik a figyelmet.