Évekig úgy voltam vele, hogy a The Great Southern Trendkill nem jó. Illetve nem is így fogalmaznék, nem nekem szól. Aztán egyszer hirtelen beütött valami, benyomtam a kocsiba és jó ideig nehezen tudtam kiszedni a lejátszóból. Azóta már nem csak elismerem, hanem imádom ezt a lemezt és rengetegszer meghallgattam. Hihetetlen, hogy ez a PanterA album már harminc éves. Tudjátok mi jön…irány a simogató!

A The Great Southern Trendkill a zenekar nyolcadik stúdióalbuma, amely 1996. május 7-én jelent meg az EastWest Records kiadásában. A lemez a negyedik helyig jutott a Billboard 200-as lemezeladási listán, ahol összesen 17 hetet töltött. A megjelenést követő évben az albumról a Suicide Note Pt. II dalt Grammy díjra jelölték a Best Metal Performance kategóriában. A zenekaron belüli feszültségek és személyes ellentétek miatt Phil Anselmo énekes Trent Reznor stúdiójában, New Orleansban, rögzítette a vokál témákat, míg az együttes többi tagja Dimebag Darrell, Rex Brown és Vinnie Paul Texasban, a gitáros Dimebag új házi stúdiójában dolgoztak. Az album a Pantera addigi legszélsőségesebb anyaga lett, az agresszív groove metal témák mellett nyomasztó hangulatú lassabb dalok is felbukkannak. Anselmo ének témáit helyenként Seth Putnam, az Anal Cunt zenekar frontemberének üvöltései súlyosbítják tovább. A The Great Southern Trendkill eladásai másfél hónappal a megjelenés után haladták meg az 500.000 példányt, és lett aranylemez az album az USA-ban. A platina státuszt jóval később, 2004-ben érte el. A lemezbemutató turnén rögzített koncertek felvételeiből állt össze az 1997-ben kiadott Official Live: 101 Proof élő album.

A lemez egy brutális üvöltéssel nyit, ami azonnal kijelöli az irányt. A dal egy hadüzenet a korabeli zenei trendeknek. Dimebag Darrell riffjei itt szélvészgyorsak, a tempó pedig közelebb áll a thrash vagy death metalhoz, mint a korábbi groove-os dolgaikhoz. Egyértelmű útmutatás, hogy ez a lemez merőben más lesz, mint amit eddig megszokhattunk a zenekartól. Mit nem adnék érte, ha egyszer élőben is hallhatnám ezt a dalt….Tudod melyik a Pantera egy leggyűlölködőbb dala? A következő War Nerve. Lassú, középtempós málházás, ami a média és a társadalom elleni dühöt csatornázza. A refrén (Fuck world!) az abszolút nihil és elidegenedés himnusza, az is lehet, hogy az Eyehategod-os Mike anno segített Philnek a szövegben. Imádom Vinnie Paul dob soundját, ahogy a cinek és a pergő szól az valami hihetetlen király. Ha eddig nem kapcsoltad ki az albumot, akkor biztos, hogy végig fogod hallgatni, de Anselmot eléggé sokáig tarthat megszokni. A lemez leginkább “hagyományos” Pantera dal a Drag the Waters, Itt visszaköszön a Vulgar Display of Power idején megismert groove. A szöveg az emberek kétszínűségéről és a manipulációról szól. Dimebag szólója ebben a dalban tanítani való blues-metal ötvözet. A dal egyszerű szerkezetű, egyáltalán nem a technikára megy, hanem arra a kémiára, ami Vinnie és Dimebag közt mindig is megvolt. A 10's egy iszonyatosan sötét, pszichedelikus és nyomasztó tétel. A dal a heroinfüggőség és a kilátástalanság ködét festi le. Nem a gyorsasággal, hanem a sűrű, nehéz atmoszférájával üt. Anselmo szöveges betétei még inkább sötétté teszik az egész dalt. Sokak szerint Dimebag élete legjobb szólóját tolja ebben a dalban, ti mit gondoltok? Bármikor hallgatom engem elönt a szomorúság, a reménytelenség érzése. És pontosan ettől lesz olyan zseniális ez a dal. 13 Steps to Nowhere dobos bevezetője akár egy katonai filmben is megállná a helyét, mehetne alatta az a szöveg is, hogy “irány a sereg”. A  furcsa, disszonáns gitárhangzás és a háttérben hallható kísérteties vokálok (Seth Putnam a fülhallgatón keresztül üvöltött) rendkívül érdekessé és egyedivé teszik a dalt. Vinnie Paul neve már sokszor felcsendült, de csak dicsérni tudom a dobost, mert iskolában kellene tanítani az ő feszes, tökéletes stílusát. Ezek után hatalmas váltás a Suicide Note Pt. I amiben több visszafelé lejátszott sávot is hallhatunk miközben szól a gyönyörű atmoszférikus zene. Valami ilyen pillanatban lehetett Anselmo, mikor túladagolta magát. Legalábbis én így képzelem el, ha abban a pillanatban békére lelt a függőség közepén. A szöveg nyíltan az öngyilkossági gondolatokról és az önpusztításról szól. Ez a vihar előtti csend, így még inkább igazoltnak érzem az érzéseimet.

Aztán megérkezik a második rész…A csendet egy digitálisan torzított, kaotikus robbanás töri meg. Ez a Pantera történetének egyik legszélsőségesebb dala. Szinte grindcore-szerű sebesség, disszonancia és kontrollálatlan düh. Tökéletesen modellezi a mentális-érzelmi összeomlást, amin ekkoriban végig mehetett a zenekar. Egy igazi vegyesfelvágott a dal, amiben benne van az Eyehategod mocska, a Pantera feszessége a Crowbar gyilkos riffjei, szóval minden olyan tényező, ami ekkoriban működött a srácok haveri társasága körül. A Living Through Me (Hells' Wrath) egy komplex, több részből álló tétel, ami visszahozza Dimebag riff centrikus énjét.A dalban van egy indusztriális jellegű középrész, ami jól mutatja, mennyire bátran kísérleteztek ezen a lemezen a hangzásokkal.Mindeközben azonban érezni azokat a jegyeket is, amiről egyből felismerni a zenekart. A  Floods pedig egy legendás dallá vált mára, nem hinném, hogy nagyon be kellene mutatni. Rita, Dimebag barátnője egyik kedvenc dala volt, addig a pontig, amíg Anselmo nem írt hozzá szöveget, legalább is a legendák erről szólnak. Egy epikus, hömpölygő dal a világvégéről és az emberiség megtisztulásáról az özönvíz által. Az albumon már csak két dal maradt, de egyik sem fogja vissza magát. A pózerek és a divat-metalosok elleni támadás következik a The Underground in America személyében. Zeneileg nagyon agresszív, sűrű és tördelt ritmusú. Phil itt a legmélyebb, legmorgósabb hangjait használja.Visszatér az a brutalitás, amit a lemez elején is a pofánkba kaptunk. És, ha nem lenne elég akkor a lemezt lezárja a (Reprise) Sandblasted Skin. Az előző dal közvetlen folytatása és a lemez lezárása. Brutálisan monoton, kalapácsszerű riffek jellemzik, amelyek a végére egy kaotikus zajba torkollanak. Azt az érzetet hagyja maga után, hogy a pusztítás teljes.

Így végig hallgatva újra párszor a lemezt, rendkívül sötét és agresszív anyagnak gondolom, ami egy rendkívül nehéz és még annál is sötétebb korban született. Nagyon sajnálom, hogy évekig elhanyagoltam ezt lemezt mert egy igazi gyöngyszem, ha kedveled a zenekart. Kedveskéim, tegyétek fel a lemezt és élvezzétek!