Az Ignite is egy megkerülhetetlen zenekar többek közt az egykori énekes, Téglás Zoli miatt is. Most azonban azt ünnepeljük, hogy a zenekar egyik legsikeresebb albuma az Our Darkest Days tegnap töltötte be a  huszadik születésnapját. Simogassuk meg egy kicsit.

Amikor megjelent a lemez én pont a tizennyolcadik évem küszöbén voltam és emlékszem, hogy mennyire oda voltak az emberek, hogy egy ilyen album, egy ekkora zenekar élén egy magyar származású fiatalember áll. Belegondolva ennyi év után ez tényleg tök nagy dolog, ellenben akkor valamiért nem mozgatott a dolog. Sokkal jobban pörögtem az Isten Háta Mögöttön és a Subscribe-on. Viszont így húsz év elteltével, április elején jött egy kattanás, hogy basszus hallgassuk már meg ezt a lemezt! Érdekelt, hogy anno miért is mehetett ez akkorát a nemzetközi piacon és teljesen megértem mai fejjel. Egyszerűen nem tud már több, mint egy hónapja kikopni a lejátszási listámról. Van benne valami olyan energia, ami megmagyarázhatatlanul zseniális. Ilyet egy zenekar az esetek nagy többségében csak egyszer csinál karrierje során. 

Az intro után egyből megkapjuk a zenekar egyik legikonikusabb, Máv szignállal átitatott dalát a Bleeding-et, aminél aktuálisabb szerzemény kevés volt a cikk születése közben. Valahogy itt nagyon rátapintott arra a bizonyos pulzusra a zenekar, hiszen ez a dal azóta is zseniális. Olyan húzása van, mint kevés dalnak, ilyet talán egyszer ír az életben egy zenekar. Ellenben szöveg tekintetében a következő Fear Is Our Traditon, nekem sokkal jobban tetszett mindig is. Annyira szépen fel van vezetve a refrén, annak a riffje pedig egyszerűen zseniális. Egyből megmozgatja az ember nyakát. Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a dallal, rengetegszer újra hallgattam. Ehhez képest a Let It Burn eléggé visszafogottan indít és végig marad inkább a dallamos világnál, mintsem annál, hogy letépje a fejedet és forradalomra sarkaljon. Ehhez képest a Poverty For All egy igazi punk lüktetésű himnusz, ami egyből benne marad az ember fülében. Olyan sebességre kapcsol itt a zenekar, hogy azt követni is nehéz. A My Judgement Day pedig viszi tovább a sormintát, hiszen egy dallamosabb, magas hangokkal teletűzdelt dal. Be kell vallanom, hogy ez nekem nagyon hangulatfüggő szokott lenni, hogy éppen tetszik-e vagy sem. Különösen érdekes a dal a duplázott ének miatt.

A Slowdown a nevével ellentétesen egyáltalán nem lassít a tempón. A hangulat megmarad, a dal továbbra is viszi a pörgős, dallamos hangulatot pofon egyszerű refrénnel, hogy bárki énekelhesse, Zolival közösen. A Save Yourself közepén hallható a korban annyira jellemző gitáros kiállás, ami valamivel másabb, mint a többi dal. Miközben írom a cikket azon gondolkodtam, hogy azért végig tolni egy műsort, aminek ezek a dalok vannak a középpontjában nem lehetett egy könnyű feladat. Are You Listening próbál erre rácáfolni, de ott is beindul minden, mintha a présgép kapná el az ember munkavédelmi ruháját. A Three Years nekem még most is egy kicsit kakukktojás kategóriájú dal.Nem tudom pontosan meghatározni miért, de elüt nagyban a többi daltól, de! Közben mégis beleillik a képbe teljesen. Érdekes kettősség ez a dal. A Know Your History üzenete fontos, de a mai napig nem értem, hogy lehet ezt a dalt, ilyen sebességgel előadni, hihetetlen. A punkos lendületet a Strength viszi tovább, hogy utána megérkezzünk a U2 átdolgozáshoz a Sunday Bloody Sunday-hez, de ha ez sem lenne elég, akkor még az album van egy Coldplay ihletésű akusztikus dal, aminek a végén még magyar szót is hallhatunk amolyan hidden track-ként. Ez a Live For Better Days.

Nem mondom, hogy életem fontos, meghatározó albuma lenne ez, de mégis valamiért csak jó érzéssel tölti el az embert, hogy Téglás Zoltán állt a mikrofon mögött, amikor annyira futott ez a zenekar. Kicsit ilyenkor büszke vagyok, akaratlanul is. A lemez meg jó, pont.