Nem sűrűn fordul elő velem, hogy egy turnét kétszer is látok, nem vagyok ennyire fanatikus egyik zenekar felé sem. Viszont a szerencse úgy hozta, hogy volt lehetőségem ismét látni az Iron Maiden mostani turnéjának, a tavaly Budapesten indult Run For Your Lives-nak a műsorát, én meg persze nem mondtam nemet. Eddie hívott, irány Pozsony! (Fotók: Varga László)

A Maiden tisztelete mellett a kíváncsiság is hajtott, lévén még Szlovákiában amúgy sem voltam koncerten, ráadásul most egy kisebb RockStation kirándulás keretein belül abszolváltuk a dolgot. Üdítő volt a sok magányos esemény után némi „kollaboráció”. Ahogy írtam is, a többiekkel ellentétben én már láttam a pesti állomást (IDE KATTINTVA érhető el az akkori élménybeszámoló), így most rendesen felkészülve, számítva az újabb csodára csorogtunk be a Slovan Bratislava és a szlovák nemzeti válogatott otthonának helyt adó Národný futbalový štadiónba.

A csorgást szó szerint kell érteni, nagyon gyorsan, gördülékenyen lehetett bejutni, a szomszédos utcákat lezárták, így aki becsekkolt, még a stadion mellett is lazulhatott még kicsit, nem volt kötelező a nézőtéren várni. Más kérdés, hogy akinek bármi „leért”, az épületen kívül, ToiToi-okban kellett megoldania, ami nekem fura volt egy új létesítménynél, de ez legyen a legnagyobb baj!

Az előzenekari szerep ezúttal az Anthraxnek jutott, ami szerintem jobb választás volt stílusát tekintve, mint tavaly a Halestorm, persze ez egyéni beállítás kérdése. Scott Ianéknek (mi szép már az a zöld keretes flying V már, basszus!) nem jutott sok idő, háromnegyed óra, hogy bizonyítsanak (holnap  a Barba Negrában, saját terepen nyilván többet fognak játszani), úgyhogy igazán belecsaptak a lecsóba! Még jó, hogy a nézőtéren voltunk, mert konkrét előzetes infót nem találtunk, mikor is lesz a kezdés: amúgy 19:25-kor volt. Kilenc dallal szaladtak végig rajtunk, köztük a sokáig mellőzött, de most már szinte fix műsorelem Medusával, a friss It’s For The Kids-zel, valamint egy csokorra való kötelezővel (dallista ITT). Valahol olvastam, hogy Charlie Benante nem tud majd jelen lenni a Panterás elfoglaltságai miatt, de aztán végül ő csattant fel először a színpadra, így minden a helyén volt, hiba nélkül ment a dara. A showt Frank Bello vitte magával, aki természetesen pörgött, mint a motolla, de mindenkinek jár a piros pont. Joey Belladonnának már néhol tökre Dickinsonosra öregedett a hangja, haha, de élveztem!

Aztán jött az átszerelés meg a várakozás. Mert hát ugye ezek a vén rókák, akik az Iron Maident alkotják, bizony focidrukkerek és egy bizonyos BL döntő is volt ezen az estén. Legalábbis én úgy gondolom, ezért lehetett a háromnegyedórás átállás, más különösebben nem indokolhatta. De hiába a tizenegyes párbaj, már kezdeni kellett és indul a (számomra) már ismert vetítés! Persze a kameramanek itt sem bírtak magukkal, hiába a többször mutatott felirat a koncert előtt, csak azért is fel kellett venniük vagy a Doctor, Doctor egy részletét, vagy az intróból tíz másodpercet, vagy valamit, mert… na!

A setlisten tavaly óta egy változás volt (átmazsolázni ITT tudjátok), a The Clairvoyant helyére bekerült az Infinite Dreams, ami megkapta az előbbi háttérvetítését. Egyébként minden szinte takkra ment, mint egy jól működő vonat, a maga útján. Mivel most nyílt helyen voltunk, az időjárás kicsit beleszólt a muriba, az arrafelé kószáló fekete felhők a Phantom of the Opera alatt kiadták magukból, amit oda a környékre gondoltak. Nem sokat, nem sokáig, inkább frissítő jelleggel. A The Number of the Beast végére már nem volt semmi és nem is tért vissza, Bruce meg is jegyezte, milyen jól teljesítettünk, a kérésének megfelelően elzavartuk az esőt egy jobb helyre.

Nem lehet elégszer kihangsúlyozni, ezek a hetven környéki vén rókák még mindig félelmetes formában vannak (talán Adrian husibb picit), de hiba nélkül lehozzák a műsort, jönnek-mennek, futnak, ugranak, pózolnak… Áááh, imádni valóak! Örültem, hogy a Rime of the Ancient Mariner csendes közepén itt nem pofáztak végig a közönség sorai között, lehetett vibe-olni, nem úgy mint tavaly. A hangzás tiszta, bika és lendületes volt, a szél néha ugyan megfútta’ de hiba amúgy nem volt azt leszámítva, ez meg amúgy is a kültéri helyszínnel jár.

Lehet, ezen két óra minden egyes másodperce ki van számolva, lehet, hogy ők már sokszor lenyomták ugyanezt a szettet (vagy az egy nótával különböző elődjét), lehet, hogy a kötelezőket sem mindig élvezik, de hogy az Iron Maiden itt és ezen az estén akkora műsort adott, mint a ház, az kétségtelen! Akkora energiák szabadultak el, akkorákat szóltak a számok, olyat varázsoltak, amilyet csak ez a hat, sokat látott öreg tud. Megérte újra megnézni a Run For Your Lives turnét? Meg hát! Ha jövőre újra a környéken lesznek, még akár újra meg is nézném! Aki meg most kihagyta, a Nova Rockon még pótolhat!