A svéd Crashdϊet eddigi pályafutása az elkötelezettség iskolapéldája. Bő két évtizedes karrierjük során megszámlálhatatlan tagcserét és kiadóváltást éltek meg, de ők rendületlenül nyomják a glam metalt.
Az idei, hetedik albumciklusra ismét új kiadóval és énekessel fordultak rá, mostanra Martin Sweet gitáros maradt az egyetlen, aki már az első lemezen is játszott. A friss érkező John Elliot, a Confess frontembere, már az ötödik ebben a pozícióban. A lemez beharangozójában azt ígérték, hogy visszakanyarodnak a korai időszak glam-sleaze hangzásához, ehhez még a kettes album producerét, Tobias Lindellt is csatasorba állították. Nos, ami a hard rock alműfajait illeti, nem vagyok válogatós: ha a dalok jók, a fene se törődik a rendszertani besorolással.
Nagyon erősen indul az Art of Chaos, az első fele egy komplett slágergyűjtemény, ideértve az A-oldal végére tett líraibb Loveblind-ot is. Még ebből a sorból is kiemelkedik a rockhimnuszos Sick Enough for Me, ezt a fent látható videóval is megtámogatták. A nyitó Satizfaction és a majdnem-címadó Chaos Magnetic instant koncertfavoritnak tűnik, míg a visszafogottabb, hard rockosabb Can of Worms az előző lemezükön is elfért volna.
És mi vár minket a második félidőben? A Get Out-tal újra átsorolnak a belső sávba, miközben a Quitter már a verzéjével megragadja a figyelmet. És ekkor már a hetedik dalnál járunk a tízből. A zenekar lelkesedése tapintható, és a hallgató kedélyállapotát is azonnal feldobják. Bár a korong utolsó harmadára valamelyest leeresztenek, az Art of Chaos így is rendkívül erős ajánlat.
Jó dolguk van mostanában a glam-sleaze kedvelőknek: tavasszal érkezett a cím nélküli Temple Balls, most itt a Crashdϊet, és júliusban jön a Smoking Snakes egy még pőrébb anyaggal. Míg a nagy öregek közül a Mötley Crüe már csak nosztalgiaturnékra vállalkozik, a Poison pedig azt is évek óta halogatja, addig itt vannak a skandináv követőik, és szorgosan írják az új dalokat. A Crashdϊet a színtér egyik vezéregyénisége, a kitartásuk mellé most már egy kis szerencse is társulhatna.
