Deliverance – bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki a név láttán kapásból egy bizonyos lemezre asszociál. Természetesen a Corrosion Of Conformity 1994-es korongjára gondolok, mely műfajának egyik fő pillére. Ebből eredően, ha a francia négyes neve láttán első blikkre Pepper Keenanék lemeze jut az ember eszébe, máris egy jól ismert zenei világ képe rajzolódik ki előtte. A névválasztás – ha valóban innen ered a dolog – a mai lemezáradatban iránytűként kétségtelenül hasznos, azonban a mindentudó metal-archives adatbázisa a cikk megírásakor kilenc zenekart is listázott ezen a néven.

Az ezek által felvállalt stílusok pedig a hard rocktól kezdve a heavy metalon, a speed-en és thrash-en át egészen a sludge-ba oltott black metalig terjednek. Jelen esetben pedig épp ezzel az utóbbi műfajkeverékkel érünk célt. A francia négyes tehát meglehetősen rút, sőt otromba, de némi szépséget is magában rejtő muzsikában utazik, melyben – annál a bizonyos C.O.C. lemeznél maradva – ha nagyon akarjuk, egy kis stonert is találhatunk. De csak jelzés értékkel.

Ha a név-lemezcím nem adná a párhuzamot, a hallottak alapján magamtól tuti nem emlegetném a C.O.C. nevét. A párizsi zenekar amúgy már a negyedik lemezénél tart, de részemről ez az első eset, hogy kereszteztük egymás útjait. Megfelelő előtanulmányok híján pedig most mellőznöm kell a lemezajánlók szokásos fordulatát a fejlődés, továbblépés, stagnálás vagy visszalépés kérdéskörben. A franciák tehát tiszta lappal indultak nálam egy olyan zenei világban, amelyben amúgy nem kóválygok napi rendszerességgel.

Ezt a bizonyos zenei világot három sarkalatos ponttal tudnám kijelölni. Crowbar, Neurosis és Mastodon. Szigorúan ebben a sorrendben; a Mastodon nevét kizárólag amiatt említve, hogy aki nem kalandozik az underground-ban, az is sejthesse, hogy kb. mire számíthat. A borító és a korong címe a napjainkban műfajoktól függetlenül sűrűn citált space-es, sci-fi-s hangulatot prognosztizál.

A hét dalt és egy nyúlfarknyi átkötőt tartalmazó lemez egészséges önmérsékletről tesz tanúbizonyságot; a franciák sikeresen elkerülték az irányzatra sajnálatosan jellemző terjengősség csapdáját – sikerült a bűvös háromnegyed óra alatti műsoridőt tartani. Ez alatt pedig egy zenei kaleidoszkóp tárul a befogadó elé. A tiszta megszólaláshoz zenei széleslátókör társul. A végeredményt mégis kerek egésznek érzem.

A döngölések mellett már a nyitó tételben is előkerül a tiszta black metal, szimfonikus köntösbe csomagolva. A zenészektől természetesen nem állnak távol a hosszabb instrumentális részek, esetenként a hangulatos lebegések, lebegtetések sem. A Headspaces Collapse című tétel első fele különösen meggyőzőre sikerült a maga floyd-os, space rockos, progos témáival és a tiszta énekfoszlányokkal. A lemezen egyébként a korszellemnek megfelelően felvonul az extrém metal vokalizálás szinte teljes skálája, de a tempók tekintetében a hangszeresek sem kizárólag a sludge-ban taposnak.

A Deliverance szerencsétlenségére lemezük az új Khemmis koronggal egyidőben jutott el hozzám. Az összevetés így tálcán kínálja magát, emiatt pedig most nem mehetek négy pont fölé. Azt azonban hangsúlyoznám, hogy az a jobb esetben is néhány tucatnyi érdeklődő, aki veszi a fáradságot, és a legnagyobb streaming felületen a neve alapján kibogarássza a formáció lemezét, akár egy valóban értékes darabra is bukkanhat az underground mélyéről.