Kevés zenekar van, akiknek három vagy inkább az összes albumuk jelentőséggel bírna. A Rage Against The Machine a kilencvenes évek legjobb zenekarai közé tartozik, így ebbe a listában is méltó helye van. Nem sok a három plusz egy album, ellenben mégis milyen sok generációnak nyújtott már támaszt. Az meg csak a jövő zenéje, hogy még mennyi embernek lesz segítségül. Sajnos a banda csillaga már nem ragyog aktívan, az azonban biztos, hogy a birodalom még mindig rohadt gonosz! Óvatosan simogassuk meg azért!
A Evil Empire a Rage Against the Machine második nagylemeze, amely 1996. április 16-án jelent meg. Nem egyszerűen a debütalbum folytatása: sokkal sötétebb, nyersebb, paranoiásabb és experimentálisabb anyag lett. Míg az első lemez inkább forradalmi utcai kiáltvány volt, az Evil Empire már egy kiégett, dühös, pszichológiailag feszült zenekar hangja. A lemezt 1995 végén vették fel Los Angelesben, a Cole Rehearsal Studiosban, gyakorlatilag a próbatermükből kialakított stúdióban. A producer Brendan O’Brien volt, a mixet Andy Wallace készítette. A zenekar kifejezetten élő, száraz, ütős hangzást akart: kevés overdub, minimális stúdió trükkök, szinte koncertszerű energia. A dalszerzés alapja improvizáció volt. Tom Morello később elmondta, hogy a módszerük nagyjából ez volt: „jam, felvesszük kazettára, aztán kivágjuk a valódi dalt.” A zenekar együtt játszott, hosszú groove-okat építettek, majd ezekből szerkesztették ki a végleges számokat. Emiatt az album sokkal organikusabb és groove-orientáltabb lett, mint a debüt.
A birodalom pedig még mindig rohadt gonosz, szóval fel kell emelnünk a hangunkat! A nyitódal a zapatista mozgalomról és Latin-Amerika elnyomásáról szól. Zack de la Rocha mexikói gyökerei itt különösen erősen jelennek meg. Imádom amilyen egyszerűen, de annál nagyszerűbben szól a nyitó riff, amire gyönyörű egyszer basszus és dob groove-okat kapunk. A dal az egyszerűsége ellenére iszonyatosan feszes. Morello játéka az első hangtól kezdve felismerhető, semmivel össze nem keverhető.A stúdiózásnál külön figyeltek arra, hogy a dobok szárazon és agresszíven szóljanak. Az egész dal nagyon „live room” érzetű. A People Of The Sun lényegében az album manifestója: nincs intro, nincs kegyelem, azonnal támad. őt követi az egyik leghíresebb RATM dal, a Bulls On Parade.
Be kell valakinek mutatni ezt a szerzeményt? A szöveg az amerikai hadiiparról, fegyverlobbiról és háborús gazdaságról szól. Tom Morello DJ-szerű effektjeit itt emelte új szintre. Nem samplerrel dolgozott mindent gitárral csinált. A zenekar szerint ez a szám gyakorlatilag jam közben született meg. A groove annyira működött, hogy azonnal tudták, hogy single lesz. A refrén szándékosan himnikusabb lett, mint az első album dalai. Ez volt az egyik első Rage-dal, ami tényleges mainstream rádiós sláger lett anélkül, hogy veszített volna az agressziójából. A Vietnow címe a szélsőjobboldali rádiós propagandára utal, különösen Oliver North és a konzervatív médiagépezet kritikája. Tim Commerford basszusa itt kulcsfontosságú. Az albumon egyébként sokkal hangsúlyosabb lett a basszus, mint a debütáló anyagon. Mostanság nagyon sokat pörgetem ezt a dalt, mert folyamatosan magába szippant Zack előadásmódja. Az album egyik legérdekesebb dala a Revolver. Nagyon pszichedelikus, szinte trip-hopos hangulata van.A gitárok itt inkább textúrák, mint riffek. Ez mutatja legjobban, mennyire experimentális irányba ment a banda az Evil Empire-en. A Snakecharmer már egy sokkal energikusabb, pörgősebb dal az imperializmusról, a gazdasági manipulációról és az amerikai befolyásról. Sokan ezt tartják Brad Wilk egyik legjobb dob teljesítményének. Redditen és zenész fórumokon rengetegen emlegetik az album dobhangzását referenciaként. A Tire Me is fontos szerzemény, hiszen Grammy díjat hozott a zenekarnak. Rövid, dühös, pank feeling tele hardcore-os energiákkal. Külön imádom a dal végén hallható fogós, körbe játszós groove-ot. Az osztályharccal, rasszizmussal és persze Beverly Hills elitjével pedig a Down Rodeo foglalkozik. Egy funkosabb, sokkal inkább a hip-hop gyökerekre építkező szerzeményről beszélhetünk. A dal érdekessége, hogy a vokálok egy részét az ausztrál turné közben rögzítették. Őt követi az album egyik legsötétebb dala a Without A Face. Egyszerűen nem is értem Morello, hogy tud ennyi ideig ennyire atom pontosan pengetni. A dal amúgy a gitárok szempontjából egy folyamatos kísérlet. Annyi mindent próbálgat Tom, hogy az ember azt se tudja, hogy hova kapja a fejét. A Window Below az egyik legmelankolikusabb RATM dal és közben lehet, hogy az egyik leg alulértékeltebb is, pedig Tom itt is nagyon durván kitesz magáért. Egy rendkívül érdekes dal, ami annyi mindent tartalmaz, hogyha az ember meghallgatja nagyon sokáig felfedezhet benne újabb és újabb részeket. A Roll Right viszi tovább a funkos vonalat a lemez vége felé haladva .Laza groove-ok, elképesztően nyomasztó vibe. A banda itt gyakorlatilag „lebeg” a groove-ban. Ez az egyik legjobban improvizatívnak ható dal az albumon. A Year of tha Boomerang a záródal eredetileg a Higher Learning soundtrackre készült. Ez egy rendkívül apokaliptikus lezárás, ami már előrevetíti a későbbi The Battle of Los Angeles kaotikusabb hangzását.
