A svéd Evergrey műfaji besorolása prog-power metal, de ezen összetevőkből csak mutatóba jutott valamennyi az új nagylemezükre. 

A zenekar három évtizedes múltra tekint vissza, az Architects of a New Weave a tizenötödik albumuk. Mostanra Tom S. Englund gitáros-énekes maradt az egyedüli alapítótag, ő a fő zeneszerző is. A másodgitáros poszton új zenésztársat avattak: Stephen Platt a Scar Symmetryből igazolt át.  

Rövid szöveges intró után a The Shadow Self a többi dalnál sodróbb lendületével indítja be a gépezetet. Érdekes a kétségbeesett hangszín a refrénben, és még egy kórust is hallhatunk benne. Tetszik, hogy a billentyű nemcsak alászőnyegez, pedig két gitáros is van. A címadót szintén nagyon eltalálták: hagyományos dallamos metal sok billentyűvel, súlyosan alapozó riffekkel, eszményi verze-bridge-refrén építkezéssel. És befért 4 perc alá!

Csak azért nem ez az abszolút csúcspont, mert itt van a Leaving the Emptiness is, egy akkora dark rock sláger, hogy csak pislogtam. Ragad, mint a vattacukor, de benne van a melankólia is, amiben a skandinávok annyira erősek. Végül az A Burning Flame tartozik a kiemelt dalok közé. Ebben énekel Mikael Stanne, a svéd melodeath keresztapa (ezúttal tiszta hangon), akinek a négy zenekara mellett még vendégszereplésekre is marad energiája.

Érződik, hallatszik a befektetett munka, de 53 percen át nem tudta fenntartani az érdeklődésemet. (És képzeljétek, van még egy bővített kiadás is, azon tuti elaludnék.) Tom hangja és dallamai nem elég karakteresek, és a bemozgott érzelmi skála sem széles. A terjedelem mellett a másik gondom, hogy mély szakadék tátong a kiemelt dalok és a többi között. Legalább 5-6 olyan tétel sorakozik a lemezen, ami semmi fogódzót nem kínál a hallgatónak, csak csordogál lassú középtempóban, pár hangon elkántált refrénnel. A végére nagyon elfogy a szufla, a monumentálisnak gondolt, 5 és fél perces The Prophecyt mintha már ők maguk is unták volna.

Az Architects of a New Weave korrekt album lett, szépen is szól. Lebeszélni nem foglak róla, de ha prog(os), dallamos melankóliára vágynál, a legutóbbi Amorphis vagy Soen albumok jobban sikerültek. Azért a belinkelt Leaving the Emptinesst mindenképp hallgasd meg!