Nehéz kigondolni, hogy kezdjem a beszámolót, mert azt a betyár...! Sejtettem, hogy ez egy fasza buli lesz, de hogy ennyire, azt azért nem vártam volna. A két veterán "fiatal" zenekar, a Papa Roach és a Trivium porrá zúzták a Parkot és még büszkék is voltak rá. Mi meg még meg is köszöntük.
Nem indultam jól a hétnek, még a keddnek sem, a fejemben agy helyett is takony tanyázott, kb. táppénz állapotban voltam. De hát jelenés volt, nem "adhattam fel", muszáj volt menni megnézni ezt a két csapatot. A délutánra valahogy már kezdtem kikupálódni, a Budapest Parkhoz érve meg már majdnem jól éreztem magam, ami jó omen. Még hogy a zenének nincs ereje, mi?
Fura volt, hogy nem volt kvázi előzenekar és a Trivium nyitotta az estét. Nem mintha egy korábbi előadóra oda tudtam volna érni, de fura volt, hogy a The End Of Everything felvezetője indította a masszírozást. Mint tavaly Bécsben, csak akkor ott volt előttük az Orbit Culture. Az új Alex jött és máris nyitott, Pull Harder on the Strings of Your Martyr. Nem rossz! Mivel nyár van, kvázi best of fesztiválműsorral készültek, amivel nincs is baj, jutott mindenhonnan, viszont kár, hogy az új EP-n kiadott dalokat nem idézték meg. Talán majd az emlegetett legközelebbi bulin?
Matt amúgy szépen bemagolt pár mondatot magyarul, még jól is állt neki, emellett hozta a már-már kötelező showelemeket (biztos beledöglenék egy "mindig igyál egyet, amikor Heafy kinyújtja a nyelvét" játékba). Corey és Paolo elvoltak maguknak, mintha kicsit fáradtak is lettek volna, előbbi ráadásul szépen le is volt pirulva, haha! Alex Rüdiger zseni dobos, frankón megállja a helyét a Triviumban is, érdekesen, ízesen alakított át több nótát is a maga szája ízére. Mivel felvezető műsort adtak, sajnos csak egy óra jutott, a többi helyeken két nótával több járt a közönségnek. Jól esett volna úgy is, de így sincs okom panaszra. Jöhetnek bármikor!
Míg a Triviumot már sokszor, addig a Papa Roach-ot kétszer láttam eddig, viszont akkor is hatalmas koncerteket adtak. Vártam, hogy mi lesz ma, a menü pedig teljesen remek volt. A srácokon, főleg Jacoby-n már kezd látszani, hogy nem 20 évesek, de nem is 30-ak, de ez csak a test. A lélek még mindig lángol! Félelmetes, milyen energiákat le tudnak adni és fel is szabadítani, a nézőtér csillapíthatatlanul izgett-mozgott, mosholt, amit csak kellett. A bulihangulatot erősítette, hogy az énekes kisfia is nyomott pár sort, még erre sem mondom, hogy kilógott volna.
No, persze mi legyen benne másfél órában és mi nem, hiszen annyi kötelező van és akkora az életmű... Volt itt minden! Szépen szemeztek a befutástól a napjainkig, még egy 2pac feldolgozás és egy rövid nu metal slágerparádé is jutott (time machine néven), az egészet pedig olyan látvánnyal körítették, hogy kifelé még rá volt állva a testem, kicsit szédültem is - de lehet még a betegség miatt volt ez.
Igazi érzelmi hullámvasút volt a vidám és ekkora fellépőktől szokatlanul közvetlen Jacoby átkötőivel sem spóroló show, a party hangulat mellett volt idő a hitre, valamint a mások meg-, illetve mélypontról felsegítésére is, zseniális! Mindezt úgy, hogy nem tört meg az íve a szettnek. Sőt, annyira organikus volt, fel sem tűnt, hogy eltelt a másfél óra. Kihagyni semmit nem hagytam volna, a kereksége miatt bele sem raktam volna a műsorba. A dallistát a megfelelő helyen le tudjátok vadászni.
A hangzás szinte egész este tök jó volt, a szettek elején kellett kis finomítás a hangképnek, de azzal hamar megvoltak. Mindezzel együtt egy hibátlan estét adott ez a két fiatal(os) csapat, akik még mindig a zenének, a zenélésnek élnek, meg annak, hogy a közönség jól érezze magát. Mi pedig jól éreztük magunkat.
