Kétségtelenül a nyár egyik legkomolyabb hetében vagyunk, már ami a koncerteket illeti. Papa Roach, Black Label Society, A Perfect Circle, meg még rengeteg fasza klubbuli. De mindezeknek a csúcspontja egyértelműen a Metallica kétestés megmozdulása, ami lazán az év legnagyobb metal eseménye kicsiny hazánkban. Két teltházas műsor, komoly előzenekarok, tömény szórakozás. Ilyen volt az első menet!
Nem tagadom, ez, azaz az első kör engem picit jobban izgatott előzetesen, mint a második, de ez egyéni dolog, azért a szombat sem lesz kutyaütő. Ide az Avatar és a Pantera jutott és hiába láttam már mindkét bandát (a svédeket többször), érdekelt, mi lesz a menü, mivel mind a két csapat kiváló szórakoztató, csak más méretben és kaliberben.
Johanneséknek nem jutott sok, 40 perc, viszont azt rendesen kihasználták. Én azt éreztem, hogy talán kicsit el voltak veszve a körszínpadon, de az előadói gyakorlat ott volt, hibátlanul vezényelték le a kiszabott időt, hozták az elvárt showelemeket. Az első pár dalnál még igen kongott a cucc (bár aránylag magasan is ültem), de aztán valamennyire letisztult, a vége felé már azért ki-kijöttek a részletek. Sok, számomra kedvelt szám kimaradt, a napokban bemutatott friss nóta sem csendült fel, de hát ilyen kevés percben nem lehet sokat variálni. Ősszel amúgy is jönnek, akkor majd lesz opció rengeteg egyébre is. Remélem, azért szereztek pár rajongót.
A Pantera egy betonbiztos best of műsort tálalt. Sorolj fel tizenegy Pantera örökzöldet - az mind volt. Gond egy szál sem amúgy. A hangkép már sokkal jobb volt, Charlie Benante két cájggal készült (respekt) a színpad két átellenes végén és a nagy öregek sem voltak úgy elveszve a deszkákon, igaz ők sűrűbben is mennek Papa Hetékkel, mint az Avatar. Zakk az előző esti BLS buli után melegváltásban jött Panterázni, Charlie az Iron Maiden turnéról szökött át, pörög az élet a legendák körül.
A szett alatt már ment a headbang, közönségének, mosh, a Walk alatt majd' felrobbant az aréna a kántálástól. Persze mindegyik örökzöld hasított, ezek a paraszt riffek ekkora teknőben nagyon szépen csattannak. Ahogy írtam is, nagy meglepetés nem volt a dalválasztás terén, de az istenit! Egyszer elnyomhatnák teljes egészében a Dominationt, a végén a bunkó döngölés a teljes szám tükrében csap igazán nagyot (szerintem). Jó, igy sem volt vészes a Walk végére tűzve, de nem volt az igazi. Viszont a műsor maga az fasza volt!
A Metallica már egyetemes rockintézmény, három napra így kibérelni a várost, ennyi extra programmal készülni azért nem mindenki tud (vagy mer). Mozi, véradás, külön pláza bolt, könyvbemutató... Le a kalappal előttük. Persze, van aki már soknak tartja ezt, én értékelem, látni, hogy nem csak kasszírozni jönnek hozzánk, vagy bárhol máshová. Meg hát itt a két este, kétszer hatvanezer főnyi tömeggel. Mi meg ott voltunk ugye...
És kis késéssel - mialatt mexikói hullámot csinált a tömeg - eljött, amire az a rengeteg ember várt: a Metallica. Nyilván a megfelelő intrók után egyből egy Creeping Death fűtött be, majd Harvester of Sorrow, de nem is sorolnám... Ami biztos, hogy nem hiába van ez a dupla este, annyi kötelezővel rendelkezik ez a négyes, hogy még így is maradnak ki kedvencek. Viszont így gondolhatnak a kevésbé egyértelmű számokra, mint az Of Wolf And Man, vagy az Orion. Aztán volt két szám zsinórban a 72 Seasons-ről, jutott kettő a Death Magnetic-ről, meg millió kedvenc, mint a piróval telített Fuel, meg a "robbantós" Master, a közönségéneklős The Memory Remains, a telólámpás, nagyörömöt kiváltós Nothing Else Matters. Tényleg, mint a búcsúban! Ráadásul láthatóan minden tag élvezte a murit, mindenkinek fülig ért a szája a gyülekező ráncok alatt.
Számomra a legnagyobb kérdés, a folytonos meglepi, Kirk és Rob aktuális helyszínhez igazított jam-feldolgozása volt. Gyűlt előre a fejemben a lista, miket kaphatnak elő, végül a megfejtés a Pokolgép Totális metalja lett. Hát... szerintem ez most nem ütött akkorát. Csak a Géptől is tudtam volna pár nyilvánvalóbbat. Na, de egyszeri viccnek jó volt, másnak nem is kell értelmezni.
Amire viszont ki szeretnék térni, hogy a hangzás még olyan "lehetetlen" helyen is, mint a kakasülő sarkának közepe is milyen gyönyörű és tiszta volt. Persze ezen a szinten illik is, de láttunk, hallottunk már ellenpéldát. Egyszerűen minden pengetés, szusszanás, basszusmorranás, dobverés hallható volt. Dobot mondtam volna? Hogy Lars és hogy tud-e? Hagyjuk már ezt a picsába! Tud, egész este jól nyomta, nem hiszem, hogy egy-két alkalomnál többször ütött volna homályt, ez meg mindenkinél előferdül. Négy helyen "jelent meg" neki cájg, így lényegében körbedobolta a körszínpadot, a körülbelül két óra tizenöt perces szettet.
Látható volt, hogy a záró Master Of Puppets után még várt volna valamit a nép, mert nem volt levonulós bohóckodás, de egy: ilyen hosszúság mellett, főleg, hogy lesz második menet, szerintem tök felesleges, meg kettő: hová mentek volna le? Megálltak volna a közönség mellett és néztek volna rájuk pár percig? Suta lett volna.
Na, de így összegereblyézve a gondolataimat: a Metallica és előzenekarai igazán komolyat gurítottak ezen az estén, kétlem, hogy bárki húzta volna a száját az Arénából kifelé. Ha mégis, szombaton jön a másik félidő, ahol tuti lesz One, meg Enter Sandman, másik "doodle", meg még ki tudja, micsoda. Nem beszélve a Gojira és a Knocked Loose szettjéről. Az első kör számomra karcolta a tökéletest.
Már csak kettőt kell aludni...
