Emlékszem, hogy mennyire izgultam amikor először mentem The Casualties koncertre. Ez még a malomvölgyi Rockmaraton fesztiválon volt. Nagyon vártam, aztán kicsit csalódtam. Csalódtam, mert már akkor egy kisujjból kirázott koncertet kaptam és még vissza se jöttek egy ráadás dalra sem, pedig mindenki üvöltötte, hogy KE-SÜL-TÍZ, KE-SÜL-TÍZ. Hoppon maradtak a magyar punkok, sebaj, lesz ez még így se, gondoltam akkoriban. 

Aztán abban a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy szinte évente eljött hozzánk a zenekar, hol fesztiválra, hol klubkoncertre, de itt voltak. Hol bandáztak már a koncertjük előtt a közönséggel, hol ki se jöttek a backstage-ből. Egy viszont nem változott; a gépezet. Kár szépíteni, ez egy jól működő vállalkozás. Ha nagyon szigorú akarok lenni, a zenekarnak már sok köze nincs a punk attitűdhöz. Ha punk szemmel nézem, akkor természetesen zavar, de ha csak sima koncertlátogatóként-elvek nélkül- akkor viszont egy roppant szórakoztató zenekarról van szó.
Olyan zenekarról, ahol minden koreográfia előre meg van tervezve, ahol minden átkötő szöveg előre megvan írva. Működik? Működik! Elveket eldobjuk, szórakozzunk!

Ez volt a tizedik magyarországi koncertje a The Casualties-nek. Ebből a tízből egyet hagytam ki, mindig ott evett a fene. Pontosan tudom, hogy mikor mi következik, persze ami a régi dalokat illeti. Gondolok itt a wall of death-re a Riot alatt. Upsz, itt megállunk!

Szóval a Riot című dal alatt, David Rodriguez mindig megkéri a kedves koncertlátogatókat, hogy ugyan tessék már szépen szétválni, mert itt bizony koreográfia van!

„ Ha elüvöltöm magam, hogy Riot, na akkor ugrotok össze! „

Viszont itt volt egy vicces jelenet, ugyanis főhősünk még a leghátsó sorokat is szétnyittatta, ő pedig azzal a lendülettel elsétált a pulthoz és kikért magának két whiskey-t. Na, ez mondjuk kurva menőség! Aztán persze, berobbant , hogy RIOT és már ütötte, vágta egymást a jónép.

Szóval abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy idén megjelent a Detonate című új albumuk. Kaptunk egy csomó dalt erről a lemezről, konkrétan a címadó dallal kezdődött a koncert.Ha jól emlékszem vissza, nyolc új dal is szerepet kapott. Természetesen a nagy klasszikusok sem maradhattak ki, Punk Rock Love, Get of my Back, Unknow Soldier , We are all we have.

Gyorsan elrepült ez az 55-60 perc.

Hazafelé azon gondolkoztam, hogy ha legközelebb is útba ejti Budapestet a The Casualties, elmennék-e? Sokat nem tanakodtam a válaszon, simán! Ugyanis roppant jól szórakoztam, jól éreztem magam.

Aztán még az is eszembe jutott, hogy milyen jó is volt az a Rockmaratonos koncert 15 évvel ezelőtt….. Mennyire hiányzik egy normális fesztivál, ahol a nagy legendák mellett láthatsz egy csomó olyan zenekart, akiknek 15 év eltelével is elmész a koncertjére, pedig már láttad őket nem egyszer….