A Pajszer, azaz a Crowbar hamarosan ismét hazánkba látogat, így egyértelmű, hogy a koncert előtt meg kell nézni, hogy tudunk készülni az estére. Egy tökéletes választás lehet például az idén harminc éves Broken Glass.

A Broken Glass nem a Crowbar legnépszerűbb albuma ellenben bátran mondhatjuk, hogy a legőszintébb lemeze. Nem ezen vannak a legismertebb dalaik, és nem is ez hozta meg számukra a legnagyobb ismertséget. Viszont sok régi rajongó szerint ez a zenekar legtisztább művészi megnyilvánulása. Egy 38 perces utazás depresszión, veszteségen, haragon és önelfogadáson keresztül. A New Orleans-i sludge metal egyik alapműve, amelyben a hardcore agresszió és a doom metal súlya talán soha nem olvadt össze ilyen tökéletesen. A lemez 1996-ban jelent meg a Pavement Musicnál. A felvételek a legendás New Orleans-i Ultrasonic Studiosban készültek. A producer Simon Efemey volt, aki korábban többek között a Paradise Lost-tal és a Napalm Death-szel is dolgozott. A hangmérnöki és keverési feladatokat szintén ő látta el. A masteringet Kevin Metcalfe végezte. Érdekesség, hogy több dalban egy ismert énekes háttérvokálozik, bizonyos Phil Anselmo, mondjuk ez azért nem egy annyira meglepő dolog.

A Time Heals Nothing után a Crowbar nehéz helyzetben volt. A grunge hullám már kifulladóban volt, a sludge metal továbbra is underground műfajnak számított, és a zenekar semmilyen kereskedelmi áttörést nem tudott felmutatni. Ennek eredménye lett egy rendkívül keserű, befelé forduló album. A korábbi Crowbar lemezeken még erősen jelen volt a hardcore-punk agresszió. A Broken Glass viszont már sokkal inkább a depresszió, az önvizsgálat és a veszteség albuma. Ahogy egy későbbi visszatekintés megfogalmazta: a Time Heals Nothing doomos és nyomasztó volt hardcore-kitörésekkel, míg a Broken Glass már a punkos energiát vegyíti még mélyebb, lassú zuhanásokkal.

Az album meglepően gyorsan indul a Conquering-el. A riff szinte hardcore-os lendületű, Jimmy Bower pedig végig hajtja a dalt. A Crowbarnál megszokott lassú gyászolás helyett itt még van harag. A szöveg az önrendelkezésről szól. Az egyik központi gondolat, hogy az ember saját maga dönt a sorsáról, még akkor is, ha a világ összeomlik körülötte. A dal második fele már előrevetíti az album valódi arcát: a tempó visszaesik, a riffek súlya megsokszorozódik. Az album legismertebb dala és egyetlen hivatalos videóklipje ölt testet a Like Broken Glass személyében. A címadó szerzemény tökéletes Crowbar dal.A főriff valószínűleg Kirk Windstein egyik legismertebb témája. Nem technikás, nem bonyolult, viszont elképesztően nehéznek hat. A dal szövege a belső törékenységről beszél. A broken glass itt nem fizikai tárgy, hanem emberi állapot. A dal évtizedekkel később is a zenekar koncertjeinek alapdarabja maradt. A rajongói közösségekben gyakran ezt nevezik a Crowbar esszenciájának. Sok Crowbar rajongó szerint az album csúcspontja a (Can't) Turn Away From Dying. A dal öt perc alatt tökéletesen bemutatja, miért működik ez a zenekar. A riffek egyszerűek, de brutálisan hatásosak. Windstein itt különösen erős vokális teljesítményt nyújt. Tematikailag a halandóság és az emberi hanyatlás áll a középpontban. A számot több kritikus is az album legerősebb szerzeményének nevezte. Az egyik leginkább alulértékelt Crowbar dal a Wrath Of Time Be Judgement.

A riffépítés szinte katonás pontosságú. A tempóváltások kevésbé látványosak, mint más számokban, de éppen ettől válik hipnotikussá. A dal fő témája az idő pusztító ereje. Kirk itt kevésbé dühös, inkább beletörődött. Az album legsötétebb pillanata egyértelműen az ötödik dal, a Nothing. Több mint öt percnyi lassú önmarcangolás. A Crowbar egyik védjegye, hogy a riffek egyszerre tudnak vigasztalóak és nyomasztóak lenni. A Nothing ennek tankönyvi példája. A gitárok itt különösen vastagon szólnak, Simon Efemey produkciója pedig kifejezetten előnyére válik a dalnak. Az album egyik legagresszívebb száma a Burn Your World. A hardcore hatás itt erősebb, mint bárhol máshol a lemezen. A szöveg gyakorlatilag egy teljes szakítás mindennel, ami visszahúz. A rövid játékidő miatt szinte ütésként érkezik a Nothing után. Az I Am Forever egyik legérdekesebb szerzeménye a lemeznek. A cím elsőre magabiztosnak hangzik, valójában azonban inkább a túlélésről szól. A refrén kifejezetten emlékezetes, és jól mutatja, hogy Kirk Windstein mennyire alulértékelt dalszerző. A lassú riffek és a dallamosabb ének együtt különösen hatásos kombinációt alkotnak. Aztán a nyakunkba kapjuk az Above, Below And Inbetween-t, ami rövid, tömör és súlyos. A dal az ember helyét vizsgálja a világban. Zeneileg a zenekar egyik legminimalistább megközelítését hallhatjuk. Minden riff pontosan addig tart, ameddig kell. A lemez egyik legpozitívabb pillanata a You Know (I'll Live Again). Persze itt sem beszélhetünk valódi optimizmusról. Inkább arról, hogy a bukások után is tovább kell menni. A refrénben Windstein különösen érzelmes teljesítményt nyújt. A lemez pedig egy tökéletes lezárást kap a Reborn Thru Me személyében. A záró riffek szinte szertartásos hangulatot teremtenek.  Nem véletlen, hogy sok rajongó ezt tartja az album egyik legjobb szerzeményének.