
Ismét a debreceni Nagyerdő adott otthont a kelet-magyarországi régió legnagyobb nyári zenei nyüzsgésének. A szervezők által közölt számok önmagukért beszélnek: ismét 121 ezren választották a Campust
A nagyszínpadi vonal hozta a kötelező tömegmágneseket: Azahriah nyitánya után Majka, Armin van Buuren, a Scooter, a Halott Pénz és Pogány Induló is teltházközeli tömegeket vonzott

A fesztivál profilja az utóbbi években egyre inkább a szélesebb műfaji diverzitás felé tolódott, és ebból a színes programból némi elfogultsággal ugyan, de szeretnénk kiemelni a Cro-Mags péntek esti koncertjét, ami egy igazi csemege volt a nagy népszerűségnek örvendő hazai és nemzetközi bandák fellépései között. Az 1986-os The Age of Quarrel lemezük alapmű, és bár a zenekar történetét tagcserék meg belső jogi csatározások kísérték az évtizedek során (a nevet végül az alapító-basszer Harley Flanagan vitte tovább), a színpadi jelenlétükből semmit sem kopott a lendület. A megszokott fesztiválritmus közepette az ő fellépésük kifejezetten felszabadító, igazi energiahullámot hozó pillanat volt és a lendület, amit képesek voltak átadni a színpadról, úgy hisszük sokáig a közönséggel maradt.

Ha már a megszólalásnál járunk: egy ekkora volumenű, sokszínű rendezvénynél szinte törvényszerű, hogy technikai fronton akadnak szórások, és ezt most is tapasztaltuk. A Cro-Mags-nek otthont adó Mountain Dew Rock Aréna esetében szerencsére semmi okunk nem lehetett a panaszra: a New York-i beton keménységű riffek kiválóan, arányosan és dögösen szóltak. Hasonlóan jó hangzást hozott az őket követő Road bulija, de a Víztorony környékén zajló koncertsorozat is teljesen korrektül vizsgázott.

Ezzel szemben a Metal-Sheet Nagyszínpadon fellépők koncertjein sajnos többször is tapasztalható volt hullámzó minőség a hangosítás terén. Nyilván tisztában vagyunk vele, hogy egy többtízezres tömeget megmozgató fesztiválon a tokenek utáni rohangálás, a sörsorban állás vagy a régi ismerősökbe való belefutás legalább annyira a közösségi élmény része, mint maga a zene. De amikor valakit egy olyan banda érdekel, aki miatt kifejezetten a színpad elé áll, ott bizony érezhető és zavaró tud lenni az ingadozó hangzás.
Összességében a Campus Fesztivál idén is teljesítette a vállalását: a lokáció és a szervezés hozta a megszokott színvonalat