
A Hollandiában létrejött Even If We Lose basszusgitárosa az a Herczog Zoltán, aki idehaza az Another Dawn Comes és a Feast tagja volt, és aki a kiköltözése után sem hagyott fel a zenéléssel. A formáció három éve létezik, jelenleg a debütáló EP-jénél tart – az anyag a Vinyl Hex Records gondozásában jelent meg –, így a hazai közönség előtt, mondhatni, most mutatkozik be. Kérdéseinkre maga Zoli válaszolt.
Először is arra kérlek, mesélj a kezdeti munkásságodról! Mi kell tudnunk az Another Dawn Comes és Feast zenekarokról? Mennyi ideig léteztek ezek a formációk, és mi mindent sikerült elérniük?
Zoli: Az Another Dawn Comes egy Budapesten és annak agglomerációjában alakult zenekar volt, amely 2009 és 2014 között működött aktívan. Metalcore/deathcore vonalon mozogtunk, és elég aktív részei voltunk a budapesti underground színtérnek. Ebben az időszakban sokat játszottunk olyan zenekarokkal, mint a The Sharon Tate, The Southern Oracle vagy a Sleepless. Többször felléptünk a Grindrise Fesztiválon is, illetve sikerült bekerülnünk néhány olyan koncertcsomagba, ahol külföldi zenekarok előtt játszhattunk. Nagyon jó időszak volt, rengeteg emlékezetes koncerttel, főleg a Dürer Kertben és ahhoz hasonló helyszíneken. Kiadtunk egy split lemezt a testvérzenekarunkkal, az Emerging Beasttel, valamint egy EP-t The Universe Within címmel. A The Feast tulajdonképpen ugyanennek a társaságnak egy másik projektje volt, azzal a különbséggel, hogy itt gitár helyett vokáloztam. Zeneileg inkább a black metal, a crust és a hardcore keveredett benne. Készítettünk egy demót, és egyetlen koncertet játszottunk, mégpedig a dán Hexis előtt, amit a Tukker Bookingos Karsay Máténak köszönhetünk.
Hogyan jött létre az Even If We Lose? Mikor költöztél ki Hollandiába? Mennyire szorosan függ össze a két történés?
Zoli: 2014-ben költöztem Hollandiába, és utána nagyjából nyolc-kilenc évre teljesen abbahagytam a zenélést. Az Even If We Lose-hoz viszont csak valamivel több mint fél éve csatlakoztam, tehát a két történet valójában nem kapcsolódik szorosan egymáshoz. A zenekar három éve alakult, négy görög srác alapította, akik többek között egy Brutus koncert kapcsán ismerkedtek meg. Az első években teljesen projektjelleggel működtek: nem jelent meg zenéjük, nem volt közösségi média jelenlétük, és koncerteket sem adtak. Akkor még kizárólag instrumentális zenében gondolkodtak. Később felmerült bennük, hogy énekkel egészítsék ki a dalokat. Kiderült, hogy Chris, az akkori basszusgitáros remek vokállal rendelkezik, ezért gyakorlatilag közvetlenül a stúdiózás előtt úgy döntöttek, hogy mégis énekes dalok készülnek. Az eredeti terv szerint Chris egyszerre basszusgitározott és énekelt volna, de idővel egyértelművé vált, hogy frontemberként tud igazán kiteljesedni. Én úgy kerültem a képbe, hogy a dobosunkkal, George-dzsal egy másik melodic death metal zenekarban játszottunk együtt, ahol én gitároztam. Ő már az EP megjelenése előtt megmutatta nekem a demókat. Egy beszélgetés során szóba került, hogy Chris valószínűleg csak az énekre szeretne koncentrálni, én pedig félig viccesen megjegyeztem, hogy ha úgy alakul, szívesen basszusoznék. A vicc végül valósággá vált. Akkor még basszusgitárom sem volt, sőt korábban soha nem is játszottam basszuson. Körülbelül másfél hónappal az első koncert előtt megkerestek, hogy csatlakozzak a zenekarhoz. Gyorsan vettem egy basszusgitárt, megtanultam a dalokat, és így lettem az Even If We Lose tagja.

Post metal zenekarnak tartod az Even If We Lose-t? Neked személy szerint hogyan vált életed részévé a post metal? Olyan irányzatnak mondanád, amelyre – a Te esetedből kiindulva – egy zenésznek meg kell érnie?
Zoli: Alapvetően post metal zenekarnak tartom az Even If We Lose-t, ugyanakkor legalább ennyire meghatározó számunkra a hardcore is. Ez nemcsak a zenében, hanem a szövegekben, a hozzáállásunkban és abban is megjelenik, ahogy zenekarként működünk. Én nagyjából 2010–2011 környékén találkoztam elsősorban “csak” post black metal bandákkal. Akkoriban ismertem meg olyan zenekarokat, mint a Deafheaven, az Alcest vagy a Wolves in the Throne Room. Mivel mindig is nagy black metal rajongó voltam, ezek óriási hatással voltak rám es vannak a mai napig is. Ami viszont igazán a post metal felé terelt, az egy Amenra koncert volt Eindhovenben. Az az este alapvetően megváltoztatta a műfajhoz való viszonyomat, és a mai napig kevés koncert tudta felülmúlni azt az intenzitást és érzelmi töltetet, amit ott átéltem. Hogy meg kell-e érni erre a stílusra, azt nehéz megmondani. Engem leginkább az fogott meg benne, hogy hihetetlen érzelmi mélysége van, nagyon dinamikus, és egészen különleges atmoszférát tud teremteni.
A társaid is a Tiédhez hasonló zenei közegből érkeztek?
Zoli: Mondhatni hasonló zenei közegből érkezünk, sok a közös metszéspont. Mindannyian zenéltünk korábban, csak más-más zenei színtereken, és volt, aki aktívabb, volt aki kevésbé. Zeneileg vannak elterèsek ízlésben de ugyanakkor osztozunk elég sok nagy kedvencen. George ès Chris a hardcore punk felől jönnek. Érdemes megemlíteni hogy George a Left to Love-ban is dobol, Chris, az énekesünk pedig a Final Justice frontembere is, mindkettő hardcore, hardcore punk zenekar. Spiros, az egyik gitárosunk és fő dalszerzőnk nagy metalcore rajongó, az Architects a kedvenc zenekara, míg Aris leginkább a black metal és a post metal világában mozog. Én nu metallal kezdtem, majd a Slipknot Iowa lemezének köszönhetően teljesen beszippantott a black és a death metal. Később jött a mathcore, deathcore, a metalcore stb.
Tavaly jelent meg az Even If We Lose bemutatkozó EP-je. Milyen módon került kiadásra? Hogyan kerültetek kapcsolatba a Vinyl Hex Recordsszal?
Zoli: Tavaly ősszel jelent meg az Even If We Lose bemutatkozó EP-je. Első körben digitálisan adtuk ki. Később egy régebbi ismeretségen keresztül kerültünk kapcsolatba a Vinyl Hex Recordsszal, és így indult el az együttműködés. Nagyon pozitívan álltak az EP-hez, és már az első pillanattól kezdve érezhető volt, hogy hisznek a zenekarban. Egy fiatal, gyakorlatilag ismeretlen csapatnak ez óriási visszaigazolás volt. Végül közösen úgy döntöttünk, hogy az anyag limitált példányszámú bakeliten is megjelenik, két különböző változatban. Rengeteget dolgoztak azon, hogy ez a kiadvány ilyen minőségben valósulhasson meg, ezért nagyon hálásak vagyunk nekik a lehetőségért és a belénk vetett bizalomért. Szerencsére a fogadtatás is igazolta a döntést: a vinyl iránt nagy az érdeklődés, és a példányok jelentős része már el is kelt.
Van-e átfogó, az EP dalait egységbe kovácsoló szövegi mondanivalótok?
Zoli: Az EP dalait leginkább személyes élmények és azok feldolgozása köti össze. Mindegyik szöveg valamilyen saját tapasztalatból vagy érzelmi állapotból táplálkozik. Azt gondolom, hogy az egyik legerősebb közös motívum az otthon elhagyása és az újrakezdés. Mindannyian magunk mögött hagytuk a hazánkat, és egy teljesen új életet kezdtünk Hollandiában. Az, hogy négy görög és egy magyar srác ugyanabban a zenekarban találkozott, önmagában is sokat elmond arról, milyen hasonló élethelyzeteket éltünk át. Ez nemcsak zeneileg, hanem emberileg is nagyon erős kapcsot teremtett közöttünk. Talán ezért is járja át az egész EP-t az újrakezdés, a veszteség, a változás és az ezekkel járó érzelmek feldolgozásának témája. Nem egy konkrét történetet mesélünk el, inkább azt próbáljuk megfogalmazni, hogyan éljük meg ezeket az élethelyzeteket.
Miért az Even If We Lose nevet választottátok? Csak én veszek észre lehetséges összefüggést a név és bizonyos gondolataitok között? Gondolok itt a „We’re moving on / We’re marching on” vagy a „We carry the burden / We carry the world” sorokra. Azaz: még ha olykor alulmaradunk is, akkor sem adjuk fel…
Zoli: Az Even If We Lose név eredetileg egy görög hardcore zenekar egyik dalcíméből származik, ha jól tudom, és George vetette fel még a zenekar megalakulásakor. Ugyanakkor szerintem nagyon jól összefoglalja azt a gondolatvilágot és hozzáállást, amit a zenekar képvisel. Bár a zenénkben sok a melankolikus elem, a shoegaze hatás és az érzelmi mélység, összességében mégis egy pozitív üzenetet szeretnénk közvetíteni. Nem a feladásról szól, hanem arról, hogy a nehézségek ellenére is továbbmegyünk. Szerintem jól látod ezt a párhuzamot a dalszövegeinkkel.
Milyennek képzeljünk el egy Even If We Lose koncertet? Sok fellépésetek volt eddig? Volt vagy van-e tervben az EP ürügyén egy turné, amely esetleg Magyarországot is érintené?
Zoli: Szerintem egy Even If We Lose koncertet leginkább az intenzitás és az érzelmi töltet jellemzi. Nagyon erős a kémia közöttünk a színpadon, és úgy érzem, ezt a közönség is érzi. Mind az öten igyekszünk teljesen átadni magunkat a zenének, és ezt az energiát a lehető legőszintébben továbbadni. Fiatal zenekar vagyunk, az első koncertünk 2026 januárjában volt, azóta pedig már több alkalommal is felléptünk Eindhovenben, a környékén, illetve Amszterdamban. A legnagyobb mérföldkő eddig egyértelműen a Jera On Air fesztivál volt ahol olyan bandák mellett léptünk fel mint az Architects, A Day To Remember, The Offspring vagy éppen nagy kedvencünk a Converge. Még az első koncertünk előtt beneveztük az EP-t a Guts & Glory tehetségkutatóra, amelynek fődíja egy fellépés volt Hollandia legnagyobb hardcore és metalcore fesztiválján. A versenyre 177 zenekar jelentkezett, közülük öt jutott a döntőbe. A fesztivál zsűrije előtt megrendezett band battle-t végül a második koncertünkkel nyertük meg. A zsűri külön kiemelte azt az energiát és őszinte érzelmi töltetet, amit a színpadon át tudtunk adni, és elmondásuk szerint ez döntő szerepet játszott a győzelmünkben. Maga a fellépés óriási élmény volt. Bár délután játszottunk és hatalmas hőség volt, mégis sikerült a közönséget megmozgatnunk és remek visszajelzèseket kaptunk. A jövőben mindenképpen szeretnénk minél többet koncertezni és turnézni is akár. Szeptemberben Belgiumban is fellépünk, és bízunk benne, hogy hamarosan Magyarországra is eljutunk – már folynak ezzel kapcsolatban egyeztetések. Személy szerint pedig nagyon örülnék, ha egyszer a Fekete Zaj Fesztiválon is színpadra állhatnánk.

Milyen hosszabb távú terveitek, céljaitok vannak a zenekarral? Mi lesz vagy lehet a következő nagy dobás az EP után?
Zoli: A legfontosabb célunk, hogy megadjuk ennek a zenekarnak a lehető legnagyobb esélyt. Úgy érezzük, hogy emberileg és zeneileg is nagyon jól működünk együtt, ezért szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni ebből a formációból. Minél többet szeretnénk koncertezni, új helyekre eljutni, és egyre több emberhez eljuttatni a zenénket. Számunkra az Even If We Lose egy olyan kreatív csatorna, amin keresztül ki tudjuk fejezni mindazt, amit érzünk és megélünk. Közben természetesen már dolgozunk az új dalokon is, így remélhetőleg nem kell majd túl sokat várni a következő megjelenésre.
Mennyire tartod manapság a kapcsolatot a magyar zenei színtérrel?
Zoli: Sajnos azt kell mondanom, hogy már nem annyira aktívan, mint szeretném. Több mint tíz éve élek külföldön, így már nem vagyok igazán naprakész azzal kapcsolatban, hogy mi történik a budapesti undergroundban vagy általában a magyar zenei színtéren. Persze a régi barátaimmal és zenésztársaimmal a mai napig tartom a kapcsolatot, sőt néhányukkal még mindig dolgozunk közös projekteken. Rajtuk keresztül azért időről időre eljutnak hozzám új zenekarok és friss megjelenések. Nemrég például Borbás Robival (Grindesign) futottam össze Eindhovenben egy kiállításon, ahol a munkáit mutatta be. Többek között ő ajánlotta nekem az All Machines Will Fail-t, akiket korábban nem ismertem, de nagyon megtetszett, amit csinálnak. Emellett teljesen véletlenül találtam rá a Black Particlesre is, akik szerintem szintén remek zenét játszanak. Krisz, a Marionette ID-ból pedig alig tíz percre lakik tőlem, tőle tudom például, hogy idén két reunion koncertjük is lesz, aminek nagyon örülök, mert szerintem egy kiváló zenekar.