Az ezredforduló környékén csúcsra járt a metal és a szimfonikusok keverése, keveredése. Ebben a körben elsőként a Metallica lemeze jut az ember eszébe, de a német Rage is ebben az időszakban kísérletezett a dologgal; mások meg egy komplett életművet, vagy annak egy tetemes szeletét fűzték fel erre a vonalra - lásd a Rhapsody vagy a Therion dolgait.

Persze a legnagyobb számban olyanok akadtak, akik csak színesítették, árnyalták a zenéjüket a szimfonikusokkal, legyen szó tradicionális vagy akár black metalról. Ilyenekből Európában ezekben az években egy komplett színterünk volt, sőt utózöngék manapság is akadnak. Meg kell még említenem az Apocalyptica nevét is, mivel a finnek szintén ezekben az években haladtak ezen a bizonyos úton, igaz visszafelé, vagyis a komolyzenétől indulva jutottak el a metalig. A Metallica pár éve az S&M 2-vel még egy bőrt lehúzott a témáról, de ettől függetlenül az utóbbi években, évtizedekben meglepő, netán mellbevágó kooperációk már nem jöttek létre ezen a vonalon.

Mostanáig. A kanadaiak ugyanis meglépték azt, amit thrash vonalon ilyen mélységekbe menően előttük talán még senki sem csinált meg. Előzetesen kétirányú aggodalmam is volt a megvalósítás kapcsán. Egyrészt a Voivod ebben a formában is önazonos marad-e, másrészt ehhez a nyakatekert zenéhez egy nagyzenekar érdemben hozzá tud-e tenni bármit is.

A válaszom a Symphonique ismeretében egy határozott és egy bizonytalan igen. Nos, a végeredmény leginkább a Metallica 1999-es anyagára emlékeztet, vagyis a két zenei világot az elkövetők nem csak úgy egymásnak eresztették, hanem a nagyzenekar egyfajta nyomatékot ad a zenének, vagyis inkább ráerősít a témákra, mintsem rátelepszik a metalra, netán kiöli a thrasht a Voivodból.

Persze bizonyos esetekben – lásd pl. a bevezetőket vagy mondjuk a Holographic Thinking középrészét – a komolyzenészek is önálló szerephez jutnak. Ami számomra a legfurcsább, hogy azt nem mondjam, a legabszurdabb az egészben, az nem más, mint Snake antihangját szimfonikus aláfestéssel hallani. Különösen bizarr élmény a frontember kántálására válaszolgató fafúvósok játékát hallgatni az epikus The End of Dormancy első felében, vagy úgy en bloc az ősi káosz-thrash Nuclear War szimfonikus tovább gondolása.

A hazai pályán, a francia-kanadai Québec-ben a helyi szimfonikusokkal adott hangverseny lényegében egy élő album, bár a közönség fő szabály szerint csak az egyes tételek között, a hangorkán szüneteiben hallható. A Voivod zenéje külső rásegítés nélkül is kellően sűrű, masszív és kaotikus. Így, ebben a formában, a dalok eredeti változatainak ismerete nélkül a Symphonique egyeseknél az értelmezhetőség határát is át fogja lépni.

Erre a felvételre akár a mára kiüresedett progresszív jelző is zokszó nélkül ráhúzható lenne. Az egy és közel negyedórás, a tiszteletbeli Voivod darab, Pink Floyd feldolgozással – Astronomy Domine – záruló Symphonique minden valószínűség szerint egy egyszeri kitérő Away-ék pályáján. Érdemes ennek megfelelően kezelni. Amennyiben rajongó vagy, mindenképp hallgasd meg, ha viszont most ismerkednél a sci-fi thrash úttörőivel, semmi esetre sem ezzel indíts, hanem az 1987 és 1993 között megjelent lemezek bármelyikével!