A zenekar neve és a borítókép egyaránt félrevihetik az első benyomásokat, itt ugyanis nem militáns rock/metalról, de nem is művészkedő alternatív rockról van szó, továbbá a zenekar szót is kéretik idézőjelbe tenni.

Az Eureka egy rendhagyó lemez a mai mezőnyben; ebben a műfajban ma már alig utazik valaki, legutóbb fiatal zenekartól efféle muzsikát a kanadai Lockhart lemezén hallottam – bár ez a plusz információ sem sokakat fog közelebb vinni a megfejtéshez. Nos, pontosan miről is van szó?! Arról a westcoast/AOR muzsikáról, mely a tengerentúlon a ’80-as évek első felében élte virágkorát.

A The Western Front lemeze szóról szóra, sőt, betűről betűre azt a zenei világot hozza, amit leginkább a Toto, a Survivor vagy a Foreigner nevekkel lehetne behatárolni. Az Eureka azonban a már emlegetett Lockhart koronggal ellentétben nem 1984-re programozott időgéppel készült, hanem valóban 1984 környékén. Ha további támpontokra lenne szükség, a fenti hármashoz még hozzátenném a korabeli Rush és Saga neveit is.

A felvétel számomra felfoghatatlan módon több mint négy évtizedre fiókban ragadt, pedig nem akárkik voltak az elkövetők. Mindenek előtt a Thin Lizzy gitáros, Scott Gorham nevét kell megemlítenem, a társak azonban idehaza inkább csak a műfaj törzskönyvezett fanatikusai előtt lesznek ismertek. Olyanokról van szó, mint Marty Walsh (Supertramp, John Fogerty), Darrell Verdusco (Mark Knopfler, Van Morrison), illetve Richard Calhoun (Chaka Khan, Andy Gibb) és Derek Bergmann (Yvonne Elliman, Jeff Barry).

Ha ezek a zenészek önmagukban nem is, a zárójelben felsorolt előadók sokak számára garanciát kell, hogy jelentsenek a minőségre. Az Eureka egy dúsan vokálozott, szintetizátorokkal ízlésesen alázengetett, Gorham révén a lehetőségekhez és a választott műfajhoz képest gitárközpontú lemez, mely a kifejezés legpozitívabb értelmében véve melódia-túltengésben szenved. A Vai/Gash korong után egy újabb minőségi korong a holland kiadó kincstárából.