A 35 fokos müncheni meleget valamennyire elviselhetővé tette a Backstage zegzugos, árnyékos udvarára állított cserepes leanderek és pálmák, na meg a napernyők. München kultikus koncerthelyszíne, a Backstage minden évben megrendezi a többhetes, kulturálisan és zeneileg sokszínű Free and Easy fesztivált. A közönség Bratwurstot majszolva és langyos Augustinert szürcsölve készülődött a Nevermore visszatérésére.

Nagyjából másfél éve érkezett a hír, hogy Jeff Loomis és Van Williams felélesztik a Nevermore-t, és hogy internetes hirdetésben keresnek új tagokat. Warrel Dane és Jim Shephard helyére. Interneten. Aztán januárban mutatták be az új tagokat, az addig teljesen ismeretlen 3 zenészt: Berzan Önen énekest, Jack Cattoi gitárost és Semir Özerkan basszusgitárost. Áprilisban mutatkozott be élőben az új felállás, a megjelent felvételek pedig azt mutatták, hogy bejött Loomisék választása, Berzan nagyszerűen tudja technikailag hozni azt, ami a Nevermore dalok megkívánnak.

A Backstage Werk egy kultikus koncerthelyszín, csúcstechnikás cuccal és egy nem túl optimális teremakusztikával, amit nem mindig sikerül jól belőni. A nézőtér két oldala lépcsőzetesen emelkedik, illetve a keverőpult mögötti rész is magasabban van, így több helyről is jól rá lehet látni a színpadra. Én elcsábultam a látványnak, így a teljes műsort a nézőtér szélén lévő peremről néztem, innen nemcsak a teljes színpadot, hanem a közönség mozgását, reakcióját is figyelemmel lehetett kísérni.

Az este első fellépője a müncheni Revender Hound. Ők ikergitárdús NWOBHM-t játszanak, a zenéjükben korai Maiden, Priest és még valamennyi Kill 'Em All hallatszott. Hangosítási szempontból itt sincs Weißwurstból a kerítés, mert a lábdobot csak érezni lehetett, hallani nem. A helyiség már a kezdésre megtelt, jó hangulatot teremtett a Revender Hound. A showt a basszusgitáros lopta el, aki végig billegve, vigyorogva játszott, az utolsó dalnál még a ládákra is felpattant.

Utánunk a nagy potenciállal rendelkező horvát Kryn zenekar 2024-es Risset albumuk címadójával indított. Majd másodiknak a direktebb debütalbum egyik dalát játszották, ami közben egy circle pit is kerekedett. Az énekes Karlo Horvat nagy tartományban énekelt, úgy tolta ki a magas hangokat, hogy hangja erőteljes maradt. De hörögve is komoly repertoárral rendelkezik. Vizuálisan rá épült a show, a koncert nagy részén a ládákról énekelt, de olyan intenzitással, mintha az élete múlna rajta.

A hangosítás jól működött a Kryn alatt. A koncertjük gerincét a Risset album adta, pedig az első album direktebb, groove-osabb dalai jobban működtek, mint a második album többrétegű, dzsentes, lebegős dalai. Összességében meggyőző volt az élő fellépésük.

Néhány hónapos Nevermore-böjttel készültem a koncertre, a setlisteket is megpróbáltam nagy ívben elkerülni. Utóbbi csak részben sikerült. Emiatt már számítottam arra, hogy az Ophidian intro a Beyond Within lesz a nyitó dal. Majd következett az Inside Four Walls, My Acid Words, Engines of Hate hármasból álló erődemonstráció.

A közönség mozgásra hajlamos része a második dalra már be is indult, a harmadik előtt pedig Berzan a karjával kör-körös mozdulatokat téve mutatta, hogy milyen mintázatokat szeretne látni a közönségben. Ez a mintázat meg is valósult, egyre fokozódott a nemzetközi helyzet. Következett az egyik legnagyobb kedvencem, a This Godless Endeavor, ezalatt vettem észre, hogy milyen sokan vigyorognak körülöttem. Persze én is vigyorogtam. A közönség nagyjából 20 és 60 között viszonylag egyenletes eloszlással. Egy középvezetőnek tűnő ingpólós arc végig headbangelt, egy ötvenes anyuka pedig ördögvillákat lóbálva üvöltötte a refrént. Mágikus. De voltak olyanok is, akik karba tett kézzel, pókerarccal áldogáltak, mintha egy egészséges táplálkozással foglalkozó előadáson lennének.

A néhány hónapja még teljesen ismeretlen Berzan elképesztő volt. Erőteljes hangja nagyon jól áll a durvább dalokhoz, ráadásul annyira magabiztosan mozgott, mintha már évek óta a Nevermore frontembere lenne. Vajon hogy csinálja? Viszont a Believe in Nothing alatt megtört a varázs. Ez a dal nálam csak Warrel hangjával működik, hiába hozza Berzan a dallamait tökéletesen. Hiányzott belőle az az érzelmi plusz, az a tónus, ami Warrel Dane énekében megvolt.

A színpad jobb oldala Jack Cattoi és Semir Özerkan meglehetősen statikus volt, rajtuk látszott, hogy mindössze 9 koncert van a hátuk mögött. Majd belejönnek. Utóbbi a közönség mozgatását is időnként magára vállalta, köröket rajzolt a karjával, ördögvillát lendített, a Born előtt pedig a közönség kettéválasztását vezényelte.

Jeff Loomis pedig füleim szerint hibátlanul játszott, nagyon élvezte a koncertet. Van Williams egy fura színpadi megoldással, két paravánnal az oldalán szinte egy szekrényből játszott. Amennyire láttam, ő is végig vigyorgott. A hangzás alapjában rendben volt, de néha sajnos összemosódott, így a basszusgitár és a ritmusgitár időnként elveszett. A koncerten a Heart Collectort leszámítva a Budapesten is hallott dalok voltak, viszont a sorrenden variáltak.

Miután a Nevermore először levonult, a közönség a Zu-ga-be rigmust kezdte el skandálni, amit elég vicces volt hallani, de aztán szépen felerősödött a Ne-ver-more rigmus is, mire aztán visszajött a zenekar, és még eljátszotta az Enemies of Reality, The River Dragon Has Come, Sentient 6 hármast. Méregerős dalokkal emlékezetes koncertet adott a Nevermore. Meglehet, hogy Loomis aznap este többet vigyorgott, mint az Arch Enemyben kilenc év alatt összesen. Már csak ezért is megérte újjáéleszteni a zenekart. Még akkor is, ha ez a Nevermore már nem az a Nevermore.

A Kryn koncertfotóinak forrása: Kryn Official Facebook-oldala

A Nevermore koncertfotók Budapesten, a Barba Negrában készültek. Fotó: Réti Zsolt / RockStation.