A Wolves In The Throne Room zenéjében mindig is legalább akkora szerepet kapott a hely és a hangulat, mint maguk a riffek. Így aztán nehéz lett volna jobb környezetet találni egy Aaron Weaverrel folytatott beszélgetéshez a Fekete Zajnál, ahol az erdővel körülvett színpad és a fesztivál sajátos atmoszférája szinte magától adta a témát.
Persze sejtettük, hogy valami készül a zenekar háza táján, hiszen nem véletlen, hogy a nyári fesztiválkanyart egy őszi klubturné követi. Arra viszont mi sem számítottunk, hogy rögtön az interjú elején kiderül: új Wolves In The Throne Room-album van születőben, amelyről az első hivatalos információkat csak augusztus 20-án hozzák nyilvánosságra. Gyorsan meg is állapodtunk Aaronnal abban, hogy mivel az új lemezt, annak hangzását és koncepcióját is alaposan érintjük, a beszélgetést csak a zenekari bejelentés után tesszük közzé. Az új anyag mellett szóba került a Wolves In The Throne Room organikus hangzás iránti ragaszkodása, az analóg felszerelések és a régi samplerek szerepe, Aaron doboláshoz való hozzáállása, Berlin és az underground techno hatása, valamint az is, hogyan lehet több mint húsz év után is új területeket találni egy ennyire karakteres zenei világon belül.
RS: Eléggé sűrű és mozgalmas időszak ez számotokra: fesztiválturné zajlik, majd ősszel számos európai klubkoncertetek is lesz. Gondolom, az őszi sorozatnak köze van az új lemezhez.
Aaron: Igen, pontosan. Ősszel, a Knights of Tiamat turnén már az új album dalait is játsszuk majd. A lemez októberben jelenik meg. És majd elküldöm neked a pontos dátumokat is.
RS: Várható, hogy addig is hallhatunk már egy-két új dalt?
Aaron: Nem, az új anyagról csak a klubturnén játszunk majd. Ezeken a fesztiválokon inkább az EP anyagára koncentrálunk, ami körülbelül másfél éve jelent meg. Jelenleg ez számít az „új” anyagnak. Tulajdonképpen ez az utolsó fejezete annak a korszaknak. Ezek lesznek a Primordial Arcana-éra utolsó koncertjei is, mert az EP koncepcionálisan szorosan kapcsolódott ahhoz az albumhoz. Most ennek a fejezetnek intünk búcsút ezeken az európai fesztiválokon. Persze sok régebbi dal is szerepel majd a műsorban, de a fő koncepció nem változik.
RS: Sajnos magyar klubkoncert viszont most nincs tervben.
Aaron: Tudom. Kár érte. De 2027-ben vissza szeretnénk jönni. Persze nincs még leszervezve, de a szándék megvan.
RS: Ezt örömmel hallom (nevetés)! Jól tudom, hogy most játszotok először a Fekete Zajon?
Aaron: Igen, azt hiszem igen. Nagyon különleges hangulata van ennek a fesztiválnak. Jó érzés itt lenni, és úgy tűnik, mindenki valóban ráhangolódik arra a szellemiségre, amit ez a rendezvény képvisel. Az ember rögtön érzi, hogy itt mindenki ugyanazért van jelen. Nem olyan, mint egy nagy multi által szervezett esemény, inkább családias. Olyan, mint egy metal-, zenei- és művészeti fesztivál, ahol tényleg közösség formálódik. Ezt rögtön megéreztem.
RS: Az is sokat hozzátesz, hogy az egész a természetben van, egy erdő veszi körül. Egy ilyen helyszínen játszani biztosan ad valami pluszt az élményhez nemcsak a közönségnek, hanem az előadóknak is.
Aaron: Persze. A természet az a teremtő erő, amely mindent életre kelt. Olyan misztérium, amelyet valójában sosem tudunk teljesen megérteni. Mi pedig igyekszünk ezt a szellemiséget megjeleníteni a zenénkben.
RS: Volt már alkalmad megnézni a nagyszínpadot?
Aaron: Még nem.
RS: Pedig nagyon különleges helyen van, biztosan kedvelni fogjátok. Számomra mindig is a hangulat volt a zenétek egyik legizgalmasabb, legfontosabb része. Amikor új dalt írtok, ezt az atmoszférát tudatosan építitek fel, vagy egyszerűen kialakul a folyamat során?
Aaron: Sokszor maga a helyszín alakítja ki. Az új lemeznél például Anacortesben, Washington államban vettük fel a dobokat egy The Unknown nevű stúdióban. Egy szigetvilág közepén található, nagyjából három órára attól a helytől, ahol élünk. Egy régi templomból kialakított hatalmas épületről van szó, közvetlenül a vízparton. Kimész a stúdióból, látod a fókákat, a bálnákat, érzed a sós tengeri levegőt. Ennek a helynek saját atmoszférája van és ez óhatatlanul belekerül a zenénkbe.
RS: Amikor zenét írtok, konkrét képeket vagy tájakat láttok magatok előtt, vagy ezt már a hallgató képzelete teszi hozzá?
Aaron: Igen, abszolút! Nagyon sokat dolgozunk vizuális elemekkel. Mi készítjük a saját fotóinkat és a videóinkat is mi forgatjuk. Az új lemez videói ráadásul tovább viszik azt, amit korábban csináltunk. Már inkább rövidfilmeknek nevezném őket. A forgatás párhuzamosan zajlott a felvételekkel. Egyik nap a stúdióban dolgoztunk, másnap kimentünk filmezni, így tulajdonképpen ugyanannak a képzeletbeli világnak a vizuális és zenei oldalát alkottuk meg.
RS: Mi születik meg először? A riff, a ritmus, a hangulat vagy valamilyen koncepció?
Aaron: Szinte mindig a riff. Mi egy nagyon régi vágású zenekar vagyunk. Imádjuk a gitárokat, az igazi erősítőket, a valódi hangzást. Marshall JCM-800-ak…Kody Mesa ládákat használ, Nathan pedig Marshallokat. Soha nem fogunk gitármodellezőket használni. Nem fogjuk átvenni ezeket a modernebb digitális metalos megoldásokat. Nálunk minden egy gitárral, erősítővel és egy riff-fel kezdődik.
RS: És a tájjal.
Aaron: Igen, a tájjal is.
RS: A dalaitok ritkán követik a hagyományos versszak-refrén struktúrát, sokkal inkább egy utazásnak érződnek. Ez tudatos megközelítés?
Aaron: Egyszerűen szeretjük az epikus dalokat. Szeretjük, hogy a zene különböző helyekre visz el bennünket.
RS: Olyan, mint egy utazás.
Aaron: Pontosan. Egy dal maga az utazás, a lemez pedig egy még nagyobb utazás. Nagyon gondosan állítjuk össze a számok sorrendjét, hogy az egész egy történetté álljon össze, mint egy regény.
RS: Ez tudatos elhatározás, vagy egyszerűen a véretekké vált az évek során?
Aaron: Egyszerűen ilyen a zenekar. Nem akarunk teljesen mássá válni vagy valami gyökeresen újat csinálni. Van egy hangzásunk, amihez ragaszkodunk, és van egy szellemiségünk, amelyhez hűek akarunk maradni.
RS: Korábban már érintettük ezt a témát, de a Primordial Arcana óta teljes mértékben ti magatok felügyelitek a hangzást és a produkciós munkát. Megváltoztatta ez a dalszerzés folyamatát és a zenekar működését? És szerinted vannak még egyáltalán zenei határok a Wolves In The Throne Room számára?
Aaron: Igen. Az új album esetében egy egészen más megközelítést választottunk. Sokkal nyersebb lett. Közelebb áll mondjuk a Two Hunters vagy a Celestial Lineage világához, mint a Primordial Arcana-hoz. Utóbbinál egy kilencvenes évekbeli szimfonikus black metal album hangulatát szerettük volna megteremteni. Az egy nagyon kifinomult, nagyon precízen kidolgozott anyag lett. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy minden tökéletesen szóljon. Ha valaki megnézné a Pro Tools-sávokat, húsz különböző szintetizátorsávot látna, amelyeket nagyon aprólékosan raktam össze. Az új lemeznél viszont a közvetlenség volt a cél. Kevesebb sáv, teljesen élőben felvett dob, nagy terem, valódi visszhang. A lemezen hallható visszhang nem plug-inből származik, és nem külső effekteszközökkel készült. Egyszerűen a terem mikrofonjait használtuk egy nagy csarnokban, vintage mikrofonokkal. Emiatt sokkal nyersebb és érdesebb karaktere lett a hangzásnak.
RS: Az, hogy ennyire ragaszkodtok az organikus megszólaláshoz, művészi döntés? Illetve, hogy saját magatok készítitek az albumokat, és tudatosan nem használjátok a modern technológiák egy részét?
Aaron: Egyszerűen így érezzük jónak. Próbáltuk a modellezős rendszereket is, mert persze felmerült bennünk, hogy mennyivel könnyebb lenne turnézni egy apró eszközzel ahelyett, hogy egy fél kamionnyi felszerelést hurcoljunk magunkkal. De nagyon gyorsan rájöttünk, hogy ez nem nekünk való.
RS: Pedig a turnézás biztosan olcsóbb lenne így. Nem kellene ennyi felszerelést szállítani.
Aaron: Nem szeretnénk kompromisszumokat kötni. Nálunk ez soha nem térülne meg.
RS: Ahogy hallgattam a játékodat, mindig az volt az érzésem, hogy nálad a dobolás nem a technikai tudás fitogtatásáról szól, hanem sokkal inkább a hangulat szolgálatáról. A blastbeatek is inkább hipnotikusnak hatnak, mint agresszívnak. Tudatosan így állsz a doboláshoz?
Aaron: Igen, ez egy pontos megfigyelés. Engem sokkal jobban érdekel a groove, a hangulat és az érzés. A mai metaldobolás jelentős része arról szól, hogy az emberek klikkre játszanak, és megpróbálnak minél gyorsabban dobolni. Ettől az egész nagyon mechanikussá válik. Ez önmagában lehet izgalmas és ennek a kérlelhetetlen, gépies hangulatnak is megvan a maga ereje. De a mi zenekarunk nem ilyen. Mi sokkal inkább az óceánra vagy egy hatalmas szélviharra szeretnénk hasonlítani.
RS: Néha olyan érzésem van, mintha a dobok vezetnék a dalokat, nem a gitárok.
Aaron: Néha valóban így van. Előfordul, hogy egy dal alapja egy dobtéma. Általában azonban gitárriffel indul minden. Ugyanakkor amint meghallom a riffeket, és elkezdek rájuk dobolni, az egész megváltozik. A dal valódi szellemisége a gitárok és a dobok kölcsönhatásából születik meg.
RS: Van egyébként olyan zenész, akár dobos, akár más hangszeres, aki jelenleg inspirál?
Aaron: Nagy változás történt az életemben: nemrég Berlinbe költöztem.
RS: Akkor most már közelebb vagy hozzánk. (Nevetés)
Aaron: Igen. Érdekes helyzet. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy nagyvárosban fogok élni. Azt sem, hogy Európába költözöm. De végső soron minden ugyanannak a természetnek a része, nem? Ebben a valóságban élünk, ezekben a testekben, és még Berlin is a természet része. Ugyanannak a szellemiségnek a megnyilvánulása, amely az egész létezést működteti. Lehet benne csúnyaság, lehet benne összetettség, lehet benne nyersesség, de attól még ugyanúgy a természet része. Most az életemnek egy olyan szakaszában vagyok, amikor tágul a világom, szélesedik a látóköröm. Ugyanaz a szemlélet és ugyanaz a szellemiség van jelen, ami mindig is fontos volt számomra, csak egy új közegben jelenik meg. Tulajdonképpen minden album ilyen. Egy lemez egy dokumentum arról, hogy mi történik veled az adott életszakaszban. És nagyon kíváncsi vagyok, merre fejlődik tovább ez az egész.
Amiért ezt említem: mindig is nagyon szerettem az elektronikus zenét. Az underground technót, a kísérleti elektronikus irányzatokat. És érdekes módon ennek komoly kapcsolata van a black metallal is. A régi norvég black metal zenészek közül sokan rajongtak az elektronikus zenéért és a technóért. Erről nem beszélnek túl sokat, pedig a kultúra fontos része volt. A közös pont a hipnotikus jelleg, az atmoszféra. Az, hogy nem egy slágerdal a cél, hanem egy olyan állapot, amelybe belemerülsz. Berlinben nagyon élvezem, hogy különböző hangrendszereket hallhatok, és sokkal többet tanulhatok a mélytartományok működéséről. Az új albumon például rengeteget dolgoztam a lábdob és a basszusgitár összhangján. Egészen másképp kevertem őket, mint korábban. Sokkal ösztönösebb, állatiasabb ereje lett a zenének.
RS: Meglepett, amit mondtál. Van valamilyen különleges oka annak, hogy pont Berlin mellett döntöttél?
Aaron: A feleségem ott él.
RS: Elég nyomós érv.
Aaron: Igen, az. Ráadásul a Wolves In The Throne Roomnak mindig is nagyon erős kapcsolata volt Németországgal. Már az első németországi koncertjeinken nagyon jól megtaláltuk a közös hangot a közönséggel, és rengeteg barátságot kötöttünk. Ezért is érdekes most tovább építeni ezt a kapcsolatot.
RS: Ha már feleség... A női vokálok sosem egyszerű vendégszereplőként jelennek meg a zenétekben, inkább a dalok szerves részévé válnak. Mi alapján döntitek el, hogy szükség van-e egy másik hangra? És van olyan előadó, akivel a közeljövőben szívesen dolgoznátok együtt?
Aaron: Az új albumon egyébként sok tiszta ének hallható majd Galen Baudhuintól, aki a turnékon a basszusgitárosunk. Korábban dolgoztunk Jessica Kenney-vel és Jamie Myersszel is, de ezen a lemezen az énekhang gyakorlatilag házon belül maradt. Most nem szerepel külső közreműködő. Érdekes élmény volt úgy dolgozni, hogy csak mi négyen voltunk a stúdióban. Van ennek egy sokkal élesebb, direktebb karaktere, amit nagyon szeretek. Ráadásul így az egész anyagot maradéktalanul elő tudjuk adni élőben is. Nem kerülünk olyan helyzetbe, mint például a Thuja Magus Imperium esetében a Celestial Lineage albumról, amikor Jessica hangja annyira fontos része volt a dalnak, hogy felmerült a kérdés: „rendben, de ezt hogyan fogjuk élőben megoldani?” Az új anyagnál ilyen kompromisszumokra nem lesz szükség.
RS: Több mint húsz év után vannak még feltérképezetlen területek a zenétek számára? Vagy inkább annak a világnak az elmélyítése érdekel, amelyet már létrehoztatok?
Aaron: Nem érzem úgy, hogy a kettő közül választani kellene. Inkább egy folyamatos tágulásként tekintek rá. Annyi mindent csináltunk már. A Celestite például gyakorlatilag egy teljesen szintetizátorokra épülő album volt. Készítettünk nagyon kifinomultan hangszerelt szimfonikus black metal anyagokat. Készítettünk rendkívül nyers, lecsupaszított lemezeket is. A Black Cascade-en például alig vannak cintányér-leütések. Szinte végig a hi-haten játszottam, és csak ritkán ütöttem meg a cineket. Mert akkor éppen azt szerettük volna, hogy a lehető legminimalistább legyen a végeredmény. Szóval a lehetőségek tárháza továbbra is nagyon széles.
RS: Van valamilyen új elem vagy megoldás az új lemezen, amilyet korábban még nem használtatok?
Aaron: Igen. Most sokkal nagyobb szerepet kaptak a minták és a terepfelvételek. Ebben sok inspirációt merítettünk a Neurosistól, akik nyilvánvalóan komoly hatással voltak ránk. Különféle helyek atmoszféráját, hangját gyűjtöttük össze és jelentős részét Kody és én rögzítettük különböző helyszíneken, hol telefonnal, hol diktafonnal. Ezeket aztán betöltöttem a samplerembe. Egy nagyon régi Ensoniq ASR-10-et használok, amelynek van egy szemcsés, érdes karaktere. Nem számítógépen programoztuk őket, hanem élőben kerültek rá a felvételekre. Ez ad az egésznek egy kicsit iparibb, industrial jellegű karaktert.
RS: Mikor kezdtetek dolgozni ezen az új albumon?
Aaron: Jaj, hát... Körülbelül két éve. Nálunk hosszú idő, mire megszületnek a dalok, majd fel is vesszük őket. Mivel mindent magunk csinálunk, ráadásul közben folyamatosan turnézunk is, ez eltart egy ideig. De megérte. A lemez nagyon jó lett.
RS: Mi pedig már alig várjuk, hogy hallhassuk. Sokan egyszerűen atmoszferikus black metalként írják le a zenéteket. Szerinted mitől lesz egy zenekar igazán atmoszferikus?
Aaron: Attól, hogy képes közvetíteni a természet áramlását. Nehéz megfogalmazni, mert az atmoszféra nem egy konkrét dolog. Nem lehet pontosan körülírni. Ez inkább egy érzés. És ha ezt az érzést sikerül létrehozni, akkor a zene atmoszférikus.
RS: Az utolsó kérdésem. Ha valaki húsz év múlva fedezi fel a Wolves In The Throne Room zenéjét, mit szeretnél, mit vigyen magával belőle?
Aaron: Azt, hogy kövesse a saját útját. Találja meg a saját útját, inspirációját. Találja meg a saját múzsáját. És ne adja meg magukat a mainstream kultúrának. Tartsuk életben az undergroundot, ez a legfontosabb.
RS: Mit várhatunk ma este a koncerttől?
Aaron: Az EP dalainak egy részét biztosan eljátsszuk. Azt hiszem, szinte minden korszakunkból előkerül majd valami. Még a Black Cascade-ről is. Olyan számok is lesznek a műsorban, amelyeket a 2010-es Black Cascade turné óta nem játszottunk. És Galen a basszusgitáros is itt van, ami élőben nagyon sokat változtat a zenekar hangzásán. Korábban nem mindig vittünk magunkkal basszusgitárost a turnékra, most hogy Galen valóban élőben játssza a basszust, hatalmas különbséget jelent.
RS: Nagyszerű. Köszönöm szépen a beszélgetést!
Aaron: Én köszönöm. Nagyon jó volt beszélgetni veled. Maradjunk kapcsolatban, és meg tudom majd osztani veled az új lemezhez kapcsolódó anyagokat is.
