Iskolai Ki mit tudtól a Barba Negra nagyszínpadáig
Az estét a Bad System nyitotta, a srácok töretlen lelkesedéssel buzdították a tömeget egészen az előadásuk végéig. A pólókból ítélve látszott, hogy a legtöbben a fő fellépő miatt érkeztek, de a bandának ennek ellenére sikerült magáhaoz csábítania az embereket, mondjuk ehhez sokat hozzátett az énekes határozottsága. A feltörekvő banda dinamikus zenéivel remélhetőleg minél hamarabb még ismertebbé válik. Stílusuk saját elmondásuk szerint “pop metal”-nak nevezhető és a falunapi fellépésük őszintén szólva jóval többet adott nekem, mint amire először számítottam.
Ahol a menekülés útja befelé vezet
Az Escape My Shadows kellőképpen bemelegítette a nézőket az este folytatására. Súlyos riffekkel és még súlyosabb kérdésekkel bombáztak meg minket zenéjükön keresztül. Szenvedélyes előadásuk hamar beszippantott. Míg a tömeg nagy része a repkedő gumi görögdinnyére fókuszált, én nem tudtam elszakadni a színpadi jelenlétüktől. A Bad System és az Escape My Shadows játéka alatt is egyre csak az járt a fejemben “Hogy tudtak ekkora magyar tehetségek eddig rejtőzködni?” Nem fogok mellébeszélni, nem ismerem őket a kezdetektől, de Fázisok dalai megmutatták, merre tart jelenleg a banda. A fiúk tökéletesen simulékonyan váltottak az agresszív és melankolikus dallamok között. A súlyosabb részeknél a terem egyszerre mozdult, a dallamos refréneknél viszont egészen másfajta figyelem ült ki az arcokra. Aki lemaradt az intenzív falunapi előadásukról, az november 20-án az Akvárium Klubban bepótolhatja a kimaradást.
Békésből a fékezhetetlenbe
Amikor rátaláltam a zenei ízlésemre, a Mudfield volt a második zenekar, amit rongyosra hallgattam. 2022-ben Debrecenben, munka közben lopóztam be a koncertterembe, hogy halljam őket a Roncsbárban. 2023-ban már Svájcban laktam és egészen Szeghalomig kocsikáztam az újabb élményért. 2026-ban pedig az eddig általam látott legnagyobb Mudfield-rajongótábor ölelésében álltam a Barba Negra Red Stage-e előtt. Csillogó szemekkel néztem a fiúkat, akiknek a szövegei a legnehezebb időkben is erőt adtak. Falunapi fellépésük egy eszeveszett ünnep volt: 10. évforduló a bandának, 5. évforduló a Szörnyeteg albumnak. Három kollabbal is készültek nekünk. A Férget Monori Dominikkal (Escape my Shadows), az Őrlángot Diószegi Kikivel (Down for Whatever), a Nem kell-t pedig Juhász Marcival (Nomad) adták elő. Ugyanaz a szenvedély fogadott, mint anno három éve a koncertjükön, a különbség talán, hogy most már sokkal magabiztosabb volt a kiállásuk és a közönségük is vadabb (három ember esett a nyakamba crowd surfing alatt). Már tudják, mit csinálnak, miért csinálják, és ezt szívvel-lélekkel teszik. Kovácsovics Máté többször is megénekeltette a tömeget, az emberek kórusban nyomták a szövegeket, néha már-már túlharsogva az énekest. A Hullócsillagok most is a totális katarzist hozta el, a tömeg közepén a leglelkesebbek pedig végig evezték a számot. A zenekar nem fukarkodott, bemutatta élőben is a legújabb számukat, a Kiskacsa fürdik (a véremben)-t, mire sokan magasba emelték az otthonról hozott gumikacsáikat. Zeneiségben talán még erősebbek lettek a színpadon, vadabbak a pengetések, őrültebbek a dobok.
A zenekar azt is közölte előadása során, hogy egy kis időre csökkentik a fellépések számát, mivel a háttérben már készül az új lemez. Viszont november 14-én megörvendeztetnek minket még egyszer Budapesten, a Papp László Sportarénában az AWS előtt fognak játszani.
Egy valódi Falunapban volt részem, ismeretlen ismerősöket láttam mindenhol, és ezernyi szív egyként dobogott. Mindhárom fellépő belopta magát közvetlenségével és zenéjével a szívembe. Sütött az emberekből a szeretet és az összetartozás. Régen láttam ilyen egységet a Barba Negra udvarán.
