A The Curious Kind az első EP-jével már három évvel ezelőtt meggyőzött magának. Így egyértelmű volt, hogy a zenekar debütáló albuma nálam fog landolni a szerkesztőségben. Így is lett! Jó párszor meghallgatva le is ültem billentyűzettel az ölemben, hogy lepötyögjem, mit alkotott a zenekar a bemutatkozó album címszó alatt.
Kovács úrral kell kezdenem, mivel hozzá köt a legtöbb szál. Greg bácsi nem unatkozik. Idén kijött a Red Swamp új lemeze is, most meg itt a következő anyag. Az biztos, hogy két komoly zenekarban ennyire helytállni nem kis feladat. Azonban míg a Red Swamp totálisan eltért a három évvel ezelőtti önmagától, addig a The Curious Kind sokkal inkább tovább vitte a megismert EP vonalát, csak még azon is csavart egyet.
Nyolc dal, amik beültetnek a székbe, és nehezen engednek onnan felállni. Korábban azt éreztem, hogy egy kicsit nagyobb merítés van a dalokban. Tool, A Perfect Circle és némi Faith No More hatás. Olyan volt, mintha minden kedvenc könnyedebb progresszív zenéből merített volna a zenekar, ami nem baj, hiszen mindig van, ami inspirálja az embert. Azonban 2026-ra ez a széles rádiusz jócskán lecsökkent. Sokkal inkább azt érzem, hogy elmentek abba az irányba, amit az APC követ. Ellenben ez a szűkítés igencsak jót tett a zenekarnak, illetve a zenének is, mivel sokkal jobban keretek közé helyezi őket. Az előző anyagot is imádtam, de sokkal inkább azt érzem, hogy itt most volt állítva egy határvonal, hogy meddig mehetünk el, és nem veszünk le a polcról még egy fűszert. A kevesebb hozzávalótól azonban a végeredmény nemhogy sótalanabb, hanem sokkal inkább ízletes lett. Még inkább összeértek a dolgok, még jobban azt érzem, hogy tudatosan van vezetve a hallgató egy-egy dalon keresztül.
Kimondottan tetszenek a basszusgitár-gitáros megoldások, és imádom, ahogy szól a gitár! Ezt egyből le kell szögezni: a hangzásba egyáltalán nem lehet belekötni. Greg merőben más technikát használ a dalokban, mint amit megszokhattunk tőle a smokermetal terén. Sokkal nagyobb dallamokat tol le probléma nélkül. Noha már sokkal bátrabban és jobban használja a hangját a mocsárban is, itt még inkább szabadjára engedi azt, és már-már Maynard-os magaslatokba emelkedik.
A Screen Saviorben ez még mondjuk annyira nem mutatkozik meg, itt elsőre is a gitárok és a dallamok azok, amik elkápráztatják az embert. Ellenben a második szerzeményben, a Whole-ban, már teljesen elvesztem. Ebben annyi minden történik, annyi varázslat van, hogy nem bírom nem újra és újra hallgatni. Az album amúgy nem egy teperős Motörhead album, lassan építkezik, nem rohan egyik téma sem a másik nyakára. Erre a Wayside is egy jó példa, ami szépen építi fel magát rétegről rétegre. Lovagoljunk még kicsit az APC-vonaton, hiszen az Argonaut egy az egyben egy olyan dal, amit Billy Howerdel is írhatott volna. Mondom ezeket úgy, hogy egyetlenegy percig sem érzem azt, hogy bárhol másolná az amerikai zenekart a The Curious Kind. Egyszerűen csak megragadták annak zsenialitását, és átültették a magyar valóságba. A trendeknek is engedni kell egy kicsit, ami amúgy egyáltalán nem probléma, és emiatt érkezik egy magyar nyelvű dal is az Óh, Szív nyugodj! képében. Ez egy József Attila vers, az énekdallam pedig Agnes Vanilla ugyanezen a címen megjelent dalának feldolgozása. A lemezt a Heavensent és a kicsit vadabb Born Again zárja remekül.
Mit mondjak még? Nem találok hibát a lemezen, pedig mostanában nem pörög nálam az ilyen jellegű zene, de mégis, ez valahogy megfogott. Talán elérjük, hogy megint lesz egy olyan magyar zenei forradalom, mint a kétezres években volt. Nagyon bízom benne!
A zenekar szeptember 4-én lép fel a Szimpla Kertben, ahol eljátsszák a teljes lemezt néhány EP-s dal mellett.
