A denveri Of Feather and Bone-t közel 10 éve szeretném élőben is elcsípni, anno pont lemaradtam a Dürer kistermes pusztításukról. Az, hogy közben ezt ilyen illusztris társaságban tehettem meg, már csak hab volt a tortán. Voltunk olyan szerencsések, hogy két külön turné találkozott Budapesten ezen a hétfői estén, így 4 hasonló, de a műfajt mind másik végéről megfogó csapat intézett szónikus támadást a hallójárataink ellen.

Este 7-kor indult is a móka a Phobocosm vezényletével. Ők voltak az egyetlen, akiket nem ismertem korábban. A kanadaiak az atmoszférateremtésre helyezték a hangsúlyt a lovecrafti death metaljukkal, tehát circle pitről szó sem volt. Mély hörgés, disszonáns riffek, horror hangulat, főként középtempóban, amit néha-néha megszakított egy diSEMBOWELMENT-féle begyorsulás.
Őszintén szólva otthon hallgatva sem ez a kedvenc válfajom a death metalon belül, de ahhoz, hogy élőben is működjön tényleg mindennek klappolnia kell. A körülmények pedig finoman szólva sem voltak ideálisak. A visszafogott, érezhetően hétfői közönség és az aránytalan sound sem segített az átszellemülésben, ami szinte teljesen kioltotta a stenket a riffekből. Na meg azt a bizonyos pluszt sem éreztem a Phobocosm zenéjében, ami miatt kiemelkednének az ezernyi versenyző közül.

Turnétársaik, a brazil Fossilization már kedvemre való volt. Incantation/Krypts-ízű kriptaszagú death/doom, amelyben egyaránt jelen volt a duplázós brutalitás és a szépen elhelyezett málházós belassulós szekciók. Kellett is a változatosság, élőben jóval rétegzettebbnek is tűnt a zenéjük, mint lemezen hallgatva. Szerencsére színpadi mozgásban is emelték a tétet, végre koncerten éreztem magam és nem színházi előadáson. Ha már Fossilization, mindannyian sárral kenték be az arcuk, mintha csak a föld alól másztak volna elő. Különösen a basszeros, J. C. "Junera" volt aktív, aki egy személyben is feljebb tornászta a tesztoszteron szintet. A sapkája általában pár másodperc alatt lerepült, mégis többször visszatette, haha! A többi bandán egyébként végig az első sorban tombolt, nagy arc!
Ők is csak 45 perces szettet kaptak, de úgy éreztem pont elég is volt, sokkal többet nem lehetett volna már mutatni.

Az estére már ekkor is jellemző volt a felfelé ívelő színvonal, ebben pedig a kaliforniai Civerous is partner volt, jó pár szinttel feljebb tornászták nemcsak az energiát, hanem úgy éreztem zeneileg is magasabb színvonalat képviseltek.

Ha szereted a Worm Foreverglade-jét vagy Bluenothing-ját, esetleg úgy önmagában a 20 Buck Spin-féle death metalt, akkor garantáltan imádni fogod a Civeroust is. Alapvetően talán az ő zenéjüket is le lehetne írni a death/doom jelzővel, azonban ez közel sem fedné azt a komplex hangulatot és pusztítást, amit létrehoztak. Vegyél egy csipetnyit mindenből, amiért szeretni lehet ezt a műfajt, és a Civerous zsenialitása a végeredmény. A nyomasztó, baljós pillanatok voltak a kedvencem, ahogy ezeket megspékelték vonósokkal és szintetizátorral, az egyszerűen mesteri volt. A progresszív témák gyakran eszembe juttatták a Tomb Mold-ot és a Dream Unending-et is. Szinte tökéletesen is szóltak, a basszusba néha az egész terem belerezgett.

Emellett messze a legaktívabb színpadi mozgást mutatták be, Lord Foul énekesnek ennyi derékból headbangelés után csoda, ha nem lesz csontkovácsra szüksége. A beszédhangját mondjuk sokszor nem értettem, annyira furcsán beszélt. A kezében végig egy fordított keresztet szorongatott, ami death metalnál kicsit stílusidegen lehet, de a zenéjük sötét atmoszférája miatt mégsem volt furcsa. Remekül hozta a mély öblös hörgéseket, amik a rajta lévő effekt miatt úgy szólaltak meg, mintha a kozmoszból hallanánk őket. Érdekes dinamikát biztosított a basszeros, Naraka háttérvokálja is, ő inkább a magasabb, hisztérikusabb tartományért felelt. Egyszer még füvet is kért a közönségtől, haha! A háromnegyedórás koncertnek epikus lázárása volt a 10 perces Geryon (The Plummet), amiben a legjobban ki is domborodott a hegedű. Ajánlott hallgatnivaló!

Elsősorban az Of Feather and Bone miatt érkeztem, a Civerous koncertje után mégis úgy éreztem, hogy nehéz lesz a denverieknek labdába rúgni. Változatosság szempontjából valóban alul maradtak, de nagyjából 2 percbe telt meggyőzniük, hogy nem véletlenül ők játszanak utoljára.  

Power trióként nyomultak, Alvino Salcedo basszeros/énekes pedig úgy nézett ki, mint maga az ördög. Illett is a zenéjükhöz, mert már-már war metalos magasságokba emelték a brutalitást. Ezt még a Blasphemy is megirigyelte volna!

Hardcore punkként indultak, és ugyan abból a korszakból semmit sem játszottak, az ungabunga d-beat továbbra is szerves része az eszköztáruknak, én pedig nagyon tudok lelkesedni értük. A két gitáros mikrofonhoz volt szegezve, így nagy színpadi akcióról nem beszélhetek, ennek ellenére egy csepp hiányérzetem sem maradt.

Majdnem eljátszották a teljes 2020-as Sulfuric Disintegration lemezt, és mutatóban még egy új dal is volt. Ideje lenne már a folytatásnak! Még egy igazi ráadást is kaptunk, láthatóan örültek is a visszatapsnak, na meg 4 tömény death metal koncert után tényleg nagy dicséret, hogy még többet akartunk.

Nehezített körülményekkel indult ez a nyárzáró hétfő, és fogalmam sincs mennyire érte meg négy underground bandát idecsábítani, de részemről az ilyen esték miatt éri meg koncertekre járni. Végül nézőszámban is túlléptük, amire előzetesen számítottam volna. A headlineren kívül ráadásul ez volt a többi zenekar magyar bemutatkozása is, és nagyon remélem, hogy járnak még errefelé!

Fotók: Járosi Alina. További képek ITT.