A tavalyi, Utolsó Millennium névre hallgató minifesztivál után kis névváltással újra meg lett idézve a kora kétezres évek környékének tatabányai zenei világa, zenei élete a Puskin Művelődési Házban - még ha a zenekarok egy része azért későbbi termés is. Idén négy, tavaly is fellépett zenekar jutott a színpadra és jelentem, az időutazás ismét sikeres volt! (fotók: Raáb Zoltán)
Ahogy tavaly, úgy idén is szép számmal gyűltek emberek a nevezett, sok jó bulit látott művházba és annak udvarára, a kettő, mármint a kül- és beltér pedig együtt egyébként egy tök jó egységet alkot. Ha lesz ilyen zenei esemény, látogassatok el ide bátran! Míg bent zakatolt a metal, addig kint mehetett az iszogatás (totál baráti áron!), beszélgetés, vibe-olás, esetleg könyvvásárlás, mert hogy Benyák Zoltán író is ott volt (ha nem ismeritek, nézzetek utána!). Jó volt látni, hogy szinte mindenki ismer mindenkit, kevés volt az olyan, aki ne tudott volna valakivel egy szót váltani, vagy ne látott volna ismerős karaktereket a helyszínen, ami csak egy újabb lapát pluszt adott az egész feelingnek.
A beugró teljesen potom áron volt (ennyit otthon ülve is elkölt az ember, akkor már miért ne szórakozzon egyet?), műsor pedig teljesen fair módon lett leosztva, minden fellépő ötven percet játszott, persze ki-ki a maga stílusában. De akkor nézzük a millenniumi menüt!
A színpadon a Drastic Times nyitott, akik ebben a formában relatív új zenekarnak mondható, de a hangszeresek azért kipróbált arcokból állnak; az Ideas nevű zenekar talán nem hangzik ismeretlenül senkinek. A nemrégiben Anette Olzon előtt is fellépett ötös idén is kiváló tételeket szállított, mivel már tavaly is megjegyeztem őket magamnak, értelemszerűen a számok java ismerősként köszönt vissza – és jó is volt hallani! Ez a samplerekkel segített, húzós riffekre és veszettül jó dallamokra épülő zene rendesen beindította az estét, én továbbra is emelem kalapom előttük!
Ezt követően a környék legtürhőbb zenekara, a Rural Pitchfork következett. A zúzósabb, paraszt southern/doom/sludge zenék kedvelői esélytelen, hogy ne hallottak volna az itt baleseti okokból kivételesen kvartett formában fellépő csapatról. Persze a sörszagú zúzás így is maximálisan átjött, ráadásul az este legveszettebb pitje is itt alakult ki két kislány és egy kisfiú jóvoltából, elég paradox élmény volt nézni őket. Még aranyosabb volt, amikor gitárcserélénél felkiabáltak a színpadra, hogy „Apa, ez is a tiéd?”. Kérdés nem volt a hölgyrajongók részrehajlásának eredete, de talán érthető is. Miután rendesen ki lett szakítva az összes nyakizom, egy laza You Sufferrel zártak. Ha a Drastic Times alatt megtelt energiával a terem, itt azzal a lendülettel szakadtak ki a falak, hogy azt a Dirty Dogs rugdossa tovább.
Mivel az esemény a Dirty Dogs énekes Tomi szervezése volt, így sokat lehetett látni, ahogy jön-megy, intézkedik, beugrót szed, vált egy pár szót, tényleg bárkivel. Na, ez az energia a színpadra is megmaradt. Mivel személy szerint én is együtt zenélek vele, nehéz úgy írni bármit is, hogy ne legyen „buzis”, de azért na. Sáradi úr egy igazi emberállat, a színpadon meg pláne! A két főből álló RockStation delegáció teljes felállásában csak nézte, hogy egy percre nem bír megállni ez a motolla, ha nem a mikrofon mögött szedte szét a világot, akkor valamelyik hangszerest szórakoztatta, vagy épp olyan „hajrázást” mutatott be, amit már nézni öröm volt. Kaptunk energiából gazdagon! A dalok sem mellékesek: a vasvillákok’ tahó zúzása után itt inkább a húzós-húzós rock/metalé volt a hangsúly, annak is a koszosabb fajtájából. Eddig nem emeltem ki, de a hangzás teljesen fasza volt minden fellépőnél, innen is tiszteletem küldöm Lacikának, aki az este hangképéért volt felelős.
Mivel tavaly valami csúszás adódott és a velem érkezettek már merültek az este későbbi részére, így akkor kihagyni kényszerültem a Cross Borns műsorát, amit most sikeresen pótoltam. Persze, azért tudtam, mi fán „terem” ez a jövőre harminc éves csapat, de élőben azért mindig más az energia. A Tesla akták címen friss lemezre készülő legendák a hosszabb és komplexebb számok miatt relatív kevesebb szeletet játszottak el a gazdag életműből, de így is jutottak érdekességek, mint például a Vadászat vagy a szettet záró tízperces epikus, a Leonardo álma. Na, kérem, azért nem volt semmi átélni ezt a fellépést, még ha például a több dal alapját adó Gyűrűk ura nem is kenyerem (nyugodtan megkövezhettek, ez van), itt azért átjött az egész feeling. Az, hogy az egészet hallható hibák nélkül tálalták, azt már nem is kell részleteznem.
Szóval az Örök Millenium megidézte a tavalyi elődje, meg az egykori tatabányai zenei élet hangulatának lényegét. Legyen az zene, közösségi élmény, ismerős formák, a hangulat, minden a helyén és egy helyen volt, mindez egy nagyon kerek és príma szervezésű estén. Remélem, lesz folytatás!
