RockStation

INSOMNIUM - Netherworlds (Century Media – Sony Music, 2026)

2026. november 05. - rattlehead18

insomnium_netherworlds_cover_kopie.jpg

A finn Insomnium neve biztos tájékozódási pont az északi metal zenék képzeletbeli térképén. A civilben múzeumigazgató, Niilo Sevanen basszusgitáros/frontember által vezetett ötös október közepén már a tizedik nagylemezét jelentette meg. A zenekar a kezdetektől fogva a melodikus death metal egy sajátos, de a lehető legsokszínűbb ágát műveli.

Az Insomnium nem a ’86-os Maiden melódiák felgyorsításában, illetve nem is a black metal felé történő tapogatózásban, de még csak nem is a bombasztikus, ámde sekélyes billentyűtémák vagy a „kötelező” női vokálok bevetésében éli meg a műfajt, hanem alapvetően a középtempós, kerekre csiszolt, rengeteg apró finomsággal fűszerezett dalok formálása a terepük. Zenéjükben a melódiák és a death metal közel azonos súllyal esnek latba, alkalmasint pedig hajlamosak bátran elkalandozni a dallamok irányába. A stílus tágabb értelemben vett keretei közül azonban nem szándékoznak kilépni.

Ha a hozzájuk az egyik gitáros, Markus Vanhala révén személyi szállal kötődő Omnium Gatherumot hajlamosak vagyunk AOR-ba oltott melodikus death metalként jellemezni, akkor az Insomnium melodikus death metalja a dark és a gótikus metalba van oltva. Természetesen az elmúlt három évtizedben szép számmal láttunk, hallottunk már ilyet, hogy országhatáron belül maradjunk, elég megemlítenem a Sentenced vagy az Amorphis (Tomi Joutsen vendégként fel is bukkan egy dalban) egyes korszakait. A zenekarvezető karcos vokáljai ugyebár önmagukban garantálják a death metalos jelleget. A Maiden-párhuzamot pedig a három gitár jelenléte erősít(het)i.

insomnium2026.jpg

A finnek a melódiák érdekében kihasználják a három szólógitár adta lehetőségeket, ahogy a dallamos vokálok terén is igénybe veszik mindhárom hathúrosukat. A három évvel ezelőtti Anno 1696 kapcsán írt soraimat ma is fenntartom, de az a lemez a Netherworlds tükrében a koncepciózus jellegéből adódóan kötöttebb, kevésbé sokszínű anyag volt. Az aktuális csomag mindent felvillant, ami belefér a melodikus death metalba.

Markus Vanhala másfél évtizeddel ezelőtti leigazolása zseniális húzás volt az alapító Sevanen/Hirvonen/Friman trió részéről. A mai fizimiskájával a fiatal Gandalfot megidéző figura az egykori Van Halen tribute zenekarában nem véletlenül viselte a Van Hala nevet… Emberünk nemcsak szólógitárosként, hanem a gitármelódiák nonstop beszállítójaként, dallamos vokáljaival és fő zeneszerzőként is hozzáteszi a magáét az ezúttal Ville Friman szerzeményei által uralt lemezhez.

A nyitó tétel, vagyis a bevezető szerepében Henry Purcell 1691-es zeneművének átiratát kapjuk The Cold Song címmel. Az északiak ezúttal is öt-hat perces darabokban gondolkodtak, két epikusabb tétellel kiegészítve. Az üdvös háromnegyed órás lemezhosszt most is sikerült átlépniük. Mivel van fantázia az egyes szerzeményekben, a korong a számadatok ellenére mindvégig képes lekötni a műfajra szakosodott zenehallgató figyelmét; a cucc szinte hallgattatja magát. A Shadowlife akár egy teszt is lehetne annak, aki először fut bele az Insomniumba. Az első dalban lényegében minden ott van, amit eddig írtam a zenéről. Ha ez a szűk öt perc bejön, nyert ügyed lesz a komplett anyaggal is. A nagyszabású The Hour Grows Late ismét Markus Vanhala nagy pillanata, vele szemben az alapító – és evolúciós ökológiából nagy doktorit jegyző – Ville Friman most öt teljes dallal járult hozzá a végeredményhez.

A tapasztaltabb hallgatók feltehetően maguk is ki fogják szúrni, hogy mely szerzeményt melyikük jegyzi, hiszen a ’86-os Iron Maidennél maradva ennek a párosnak is olyan önálló karakterű dalai vannak, mint a hőskorban a Wasted Years (Smith) vagy a Deja-Vu (Murray) voltak. A két lehetséges végletet pedig a kifejezetten dark metalos Ethereal Sleep és a hasonló felfogásban íródott, záró Journey’s End kettőse, illetve az egészen korai In Flames dalok zabolátlanságát idéző, félakusztikus betéttel feldobott The Banished képezik.

Az előző lemezt a koncepciózus megközelítése és a nyomasztóbb hangulata ellenére is egy árnyalatnyival erősebbnek érzem, de a Netherworlds szintúgy megköveteli a műfajra szakosodott hallgatók figyelmét, a menetközben befektetett hallgatói energia pedig többszörösen is meg fog térülni. A játék neve tehát továbbra is a kifejezés lehető legtágabb értelmében vett melodikus death metal – szakavatott kezek és tudós elmék tolmácsolásában.

45kop.png 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8719195529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum