RockStation

Inner Axis - Midnight Forces (Fastball Music – BOB Media, 2024)

Európai melodikus heavy metal, nagykanállal

2024. március 29. - rattlehead18

a0273888441_10.jpg

A 2010-es évek elején szökkent szárba, majd néhány éven belül külön, de mégis nevesítetlen alirányzattá vált a heavy metal azon oldalhajtása, melynek képviselői tudatosan csinálnak magukból viccet, poént vagy egyenesen giccset. Az irányzat képviselőit és a tekintélyes számú rajongótábort nem áll szándékomban azzal sértegetni, hogy példákként konkrét neveket emlegessek. A többség bizonyára akár anélkül is tud említeni néhány maszkos, kardozós-kalapácsos, szuperhősös csapatot, hogy bármelyik formáció ténykedését figyelemmel kísérné.

Tovább

Hallgasd meg a Perfect Circle, a Primus és a Puscifer közös EP-jét!

sessanta-eppp-cover.pngNemrég adtunk hírt róla, hogy Maynard James Keenan 60. szülinapját megünneplendő, közös split EP-t ad ki az A Perfect Circle, a Primus és a Puscifer. A három zenekar ráadásul közös turnéra is indul, ahol ezek a dalok is elhangzanak majd. A Sessanta E.P.P.P. elnevezésű anyagon az A Perfect Circle "Kindred", a Puscifer "No Angel" és a Primus "Pablo's Hippos" című dala hallható és alább jól meg is mutatjuk őket. Érdekesség, hogy a Tool énekese mindhárom dalban társszerző.

Tovább

U.D.O. | Tailgunner @ Barba Negra, 2024. március 27.

Udo, a zúzó

kepek-100.jpgUdo papa újbóli magyarországi látogatása ismét a fémzene ünnepe volt. Az apró teuton legenda megint megmutatta, ki az ász, ráadásul ismét egy tök jó fiatal csapatot hozott bemelegítésnek. Nehézfémmel telítődött a Barba Negra légköre, mégis két pofára falra a közönség. De hogy is volt ez?

Tovább

Visszatérnek a stoner legendák

fu_manchu_hajo_2018.jpg

A Fu Manchu a semmiből jelentette be, hogy JÚNIUS 14-én új albummal rukkolnak elő. A zenekar az új The Return Of Tomorrow albummal hat éves csendjét töri meg, Hands Of The Zodiac címmel pedig itt az első dal a lemezről. A zenekar nyomat egy európai turnét is, amiből sajnos a magyar rajongók kimaradnak... Hozzánk legközelebb október 15-én, Bécsben lesz elcsíphető a zenekar.

Tovább

Budapesten koncertezik októberben a Septicflesh

fs4jd30xwaa7ofd.jpg

Végre teljes hosszúságú koncerten is bemutatja Budapesten Modern Primitive című nagylemezét a Septicflesh. A ’90-es évek elején alakult görög csapat kitartó munkával dolgozta be magát a monumentális, komplex death metal zenekarok élvonalába, így az említett stúdiólemez már a Nuclear Blastnál jelent meg 2022-ben. Abban az évben ugyan már jártak Magyarországon a Hypocrisy vendégeként, de headliner turnén most térnek csak vissza: a német Equilibrium és az Oceans, illetve a görög Scar of the Sun társaságában játszanak október 24-én az Analog Music Hallban. További infók ITT.

Dying Wish - A Világ Peremén (H-Music, 2024)

Egy erős harmadik, amely az ötödik

431057578_924880966304982_7700714900854192013_n.jpgRégi berögződés, egyúttal bármikor puffogtatható közhely a harmadik nagylemez jelentősége, kvázi vízválasztó jellege. A világ peremén című friss CD kapcsán pedig a két év múlva már az alapítása harmincadik évfordulóját ünneplő Dying Wish esetében is felhívható ez a bizonyos harmadik albumos dolog.

Tovább

Lordi | All for Metal @ Barba Negra, 2024. 03. 23.

Szörnyen szórakoztató

lordi8.jpg

Gyerekkori kedvencem a Lordi, az egyik első rockbanda volt, amit megismertem még anno 10 évesen, de ahogy idősödtem, úgy változott a zenei ízlésem is, és kissé eltávolodtam tőlük az utóbbi évtizedben. Legutóbb 2016-ban láttam őket, lényegében már akkor is főleg a nosztalgia vezérelt, most meg aztán főleg, lássuk mennyit változtak a finn szörnyek 8 év alatt.

Tovább

A Frank Turner and The Sleeping Souls nálunk is bemutatja új lemezét

frank_turner_and_the_sleeping_souls_band_shot_2_credit_casey_mcallister.jpeg

Frank Turner az utánozhatatlan trubadúr, aki mostanra talán már a 3000. koncertjén is túl van, fáradhatatlanul járja a világot egyedül és zenekarával is. Az énekes-dalszerző a szökőévet is a javára fordítja és biztosra vehetjük, hogy az extra napot sem pihenésre szánja az évben. 10. lemeze Undefeated címen május 3-án érkezik, amelyet a Frank Turner and The Sleeping Souls-zal november 3-án a Dürer Kertben is bemutat majd. /Fotó: Casey McAllister/

Tovább

Cattle Decapitation | Signs of the Swarm | 200 Stab Wounds | Vomit Forth @ Barba Negra, 2024. 03. 22.

Környezettudatos brutalitás

cattle5.jpg

Kíméletlen csapást mért a hallójáratokra ez a 4 zenekaros turné a Barba Negrában péntek este. A feltörekvő 200 Stab Wounds-ot legalább ugyanannyira vártam, mint a headlinert, a másik két csapat pedig viszonylag ismeretlen volt számomra, de mindkettőben kellemesen csalódtam.

Tovább

Győrbe jön Michael Schenker

michael-schenker-1920x1080px.jpgHarmincnyolc éve volt, hogy utoljára magyar földön lépett fel Michael Schenker. Nem ma volt, ugye? Most viszont meg fog törni ez a nem szándékos átok, a szőke gitároslegenda és zenekara Győrben, a Richter Teremben fog egy hatalmasat alkotni. A dátum július 8, de a jegyekről érdemes időben gondoskodni, nehogy véletlen ne maradjon hely.

MALEDICTION: A Night In The Valley Of Death (Live In Blue Hell 2023) – kazetta ajánló (Fekete Terror Productions, 2023)

r-28542220-1696848901-5719.jpg

A komlói Malediction története a hazai underground viszonylatában is egy rendhagyó fejezet. A lassan három évtizedes múltra visszatekintő zenekar neve mögött mindössze egyetlen nagylemez sorakozik, noha papíron az 1996-os alapítás óta folyamatosan léteznek.

Tovább

Újra kiadja a legendás, Ænima című albumát a Tool

0tool2022_06_eredmeny.jpg

Nemrég, Rick Beaot-nál járt a Tool dobosa, Danny Carey. Az interjú eléggé érdekesre sikeredett, azt is megnézhetiek a cikk további részében, ami azonban fontosabb! Carey elárulta, hogy az Ænima test presszét már meghallgatta és padlót fogott attól, hogy a 180 grammos vinylen, hogy szól az Euology és a Stinkfist.  A pontos megjelenésről még nem beszélt, de ha ő már test press-t hallgat a srácokkal, akkor olyan sokat biztos nem kell várni az újrakiadásra!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum