RockStation

Dying Wish - A Világ Peremén (H-Music, 2024)

Egy erős harmadik, amely az ötödik

2024. március 28. - rattlehead18

431057578_924880966304982_7700714900854192013_n.jpgRégi berögződés, egyúttal bármikor puffogtatható közhely a harmadik nagylemez jelentősége, kvázi vízválasztó jellege. A világ peremén című friss CD kapcsán pedig a két év múlva már az alapítása harmincadik évfordulóját ünneplő Dying Wish esetében is felhívható ez a bizonyos harmadik albumos dolog.

Tovább

Lordi | All for Metal @ Barba Negra, 2024. 03. 23.

Szörnyen szórakoztató

lordi8.jpg

Gyerekkori kedvencem a Lordi, az egyik első rockbanda volt, amit megismertem még anno 10 évesen, de ahogy idősödtem, úgy változott a zenei ízlésem is, és kissé eltávolodtam tőlük az utóbbi évtizedben. Legutóbb 2016-ban láttam őket, lényegében már akkor is főleg a nosztalgia vezérelt, most meg aztán főleg, lássuk mennyit változtak a finn szörnyek 8 év alatt.

Tovább

A Frank Turner and The Sleeping Souls nálunk is bemutatja új lemezét

frank_turner_and_the_sleeping_souls_band_shot_2_credit_casey_mcallister.jpeg

Frank Turner az utánozhatatlan trubadúr, aki mostanra talán már a 3000. koncertjén is túl van, fáradhatatlanul járja a világot egyedül és zenekarával is. Az énekes-dalszerző a szökőévet is a javára fordítja és biztosra vehetjük, hogy az extra napot sem pihenésre szánja az évben. 10. lemeze Undefeated címen május 3-án érkezik, amelyet a Frank Turner and The Sleeping Souls-zal november 3-án a Dürer Kertben is bemutat majd. /Fotó: Casey McAllister/

Tovább

Cattle Decapitation | Signs of the Swarm | 200 Stab Wounds | Vomit Forth @ Barba Negra, 2024. 03. 22.

Környezettudatos brutalitás

cattle5.jpg

Kíméletlen csapást mért a hallójáratokra ez a 4 zenekaros turné a Barba Negrában péntek este. A feltörekvő 200 Stab Wounds-ot legalább ugyanannyira vártam, mint a headlinert, a másik két csapat pedig viszonylag ismeretlen volt számomra, de mindkettőben kellemesen csalódtam.

Tovább

Győrbe jön Michael Schenker

michael-schenker-1920x1080px.jpgHarmincnyolc éve volt, hogy utoljára magyar földön lépett fel Michael Schenker. Nem ma volt, ugye? Most viszont meg fog törni ez a nem szándékos átok, a szőke gitároslegenda és zenekara Győrben, a Richter Teremben fog egy hatalmasat alkotni. A dátum július 8, de a jegyekről érdemes időben gondoskodni, nehogy véletlen ne maradjon hely.

MALEDICTION: A Night In The Valley Of Death (Live In Blue Hell 2023) – kazetta ajánló (Fekete Terror Productions, 2023)

r-28542220-1696848901-5719.jpg

A komlói Malediction története a hazai underground viszonylatában is egy rendhagyó fejezet. A lassan három évtizedes múltra visszatekintő zenekar neve mögött mindössze egyetlen nagylemez sorakozik, noha papíron az 1996-os alapítás óta folyamatosan léteznek.

Tovább

Újra kiadja a legendás, Ænima című albumát a Tool

0tool2022_06_eredmeny.jpg

Nemrég, Rick Beaot-nál járt a Tool dobosa, Danny Carey. Az interjú eléggé érdekesre sikeredett, azt is megnézhetiek a cikk további részében, ami azonban fontosabb! Carey elárulta, hogy az Ænima test presszét már meghallgatta és padlót fogott attól, hogy a 180 grammos vinylen, hogy szól az Euology és a Stinkfist.  A pontos megjelenésről még nem beszélt, de ha ő már test press-t hallgat a srácokkal, akkor olyan sokat biztos nem kell várni az újrakiadásra!

Tovább

Powernerd néven új projektet csinált Devin Townsend

devin_townsend_2022.jpgElmondása szerint "szokatlanul súlyos" zenei projektbe fogott a jó Devin Townsend. A folyton pörgő zenész a Powernerd szabályait egyértelműen lefektette maga elé: tizenkét nap dalírás, egy nap próba, két és fél nap stúdió. A kattant ötletben Darby Todd volt Townsend segítségére, az eredmény várhatóan hamarosan elérhető lesz.

Tovább

Nevet adott a szólóprojektjének Shavo Odadjian, már készül a lemez

433002377_1075761866848544_6868187598654442038_n.jpg

Jó munkához idő kell, vallja a Shavo Odadjian, a System of a Down basszusgitárosa. Mondjuk nem mintha az anyazenekara annyira pörögne, de végre van neve a korábban bepromózott szólóprojektjének, ami a Seven Hours After Violet, azaz S.H.A.V. lett. "O" nélkül. Akárhogy is, a bemutatkozó anyag már készül, tizenhat nótát már felrántottak, már csak az ének van hátra. Alább pár képet találtok az arcokról.

Tovább

Orbit Culture │ Defects @ Palác Akropolis, Prága, 2024.03.24.

Rokonszenves extrémmetálosok

orbitc_prg4.jpg

Az Orbit Culture első önálló turnéjával nem merészkedett Magyarországig, de magazinunk kihelyezett haditudósítójaként beszámolhatok a prágai koncertjükről. A svéd melodeath titánok a balsors-sújtotta brit Defects támogatásával felejthetetlen estét produkáltak.

Tovább

Denial Of Life, Negative Frame, Exterminating Angel @ Budapest, Riff, 2024.03.11.

Hétfő esti torna

denial_of_life_2024_budapest.jpg

Jóformán fel sem ocsúdtunk még a bécsi Botch után, egyből várt ránk egy újabb hardcore gyepálás, ezúttal hazai résztvevővel. Ráadásul itt minden azokat az időket hozta vissza maradéktalanul, amikor betekintést nyertem a HC mozgalomba. A klub szerény méreteiből adódó közvetlen hangulat és a disztrós kirakodóvásár egyaránt szorosan hozzá tartozott a zenés táncmulatsághoz, nem szólva arról, mennyire meglepett a Reaction fanzine friss száma. Ez utóbbi valójában tavaly decemberben jött ki, vagyis kissé későn kapcsoltam, viszont a népszerűsítésére keresve sem találhatott volna kedvezőbb alkalmat a szerkesztő Sabján Bence, aki nem mellékesen a bulit is tető alá hozta.

Tovább

Dokumentumfilm jön a Hollywood Vampires-ről

hollywoodvampires_2023-soat_square-imageonly.jpgEgészen a kezdetektől öleli fel a zenekar karrierjét a Hollywood Vampires dokumentumfilmje, a Unleashed Spirits - The Rise Of The Hollywood Vampires. A Joe Perry, Johnny Depp és Alice Cooper által fémjelzett brigád közel tíz éve zakatol már, így volt mit filmre venni, a kész műből egy ötpercnyi részletet már meg tudunk villantani.

Tovább

Omega-feldolgozás jött a Thy Catafalque-tól

thy_catafalque_2023.jpgAz Európa-turnéja előtt egy kis kedvességet adott a rajongóknak a Thy Catafalque. A Babylon című dal annak idején az Omega kezei közül szökött ki a világba, Kátai Tamás pedig egy pár éve egy szórakozásból felvett demót készített belőle. A dal aztán a következő nagylemez felvételei között újra előkerült, rápattant az ének és íme! Itt egy kis móka a csapattól. Jó lett?

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum