Van az örömnek az a szintje, amikor a bősz lendületben egy alkalmi feldolgozás-zenekart csinálsz. Igen, van! Nem sűrűn, de előfordul. Erre példa az Athletic Bilbao focistáinak ad hoc muzsikus kara, akik az AC/DC egyik legnagyobb slágerével, a Highway To Hellel, illetve annak eljátszásával ünnepelték meg, hogy egy hosszabbításgóllal legyűrték a Barcelonát a Spanyol Szuperkupában. A slágerlistákra biztos nem férnek majd fel, de nem is azért jött ez össze!


Nem jó a kapcsolata Michael Schenkernek és a bátyjának, Rudolfnak. Az idén a zenei karrierjének ötvenedik évfordulóját ünneplő ifjabbik Schenker állítása szerint a bátyja elnyomja őt, így nem is igazán tartja vele a kapcsolatot, persze a kötelező köröket leszámítva. Ezt a friss lemezének, a pénteken megjelenő Immortalnak egyik promós interjújában mesélte, amikor rákérdeztek, hogyhogy Klaus Meine nem szerepel az említett korongon, ha már a Scorpions dalának, az In Search Of A Peace Of Mindnak az új kiadása ott figyel majd.
Lehet, hogy valamennyivel már "könnyebb" zenét játszik a Disentomb, mint az indulásakor tette, mégis még olyan tömény mennyiségben szakadnak a riffek a brutális death metalt toló csapattól, hogy úgy kell megkeresni az arcizmokat egy friss nóta után. Így fog járni az is, aki meghallgatja az újonnan elszabadított Broken Under Your Symbol of Atonementet is, viszont ez egy olyan szenvedély, amit érdemes űzni! A zenekar ígéretei szerint az év folyamán jönnek majd a további dalok is!
Friss számot adott ki a rap-rocker Hyro The Hero. A különálló kislemezként kiadott, Retaliation Generation című energiabombában az Ice Nine Kills frontembere, Spencer Charnas is megcsillogtatja a tudását, mindez pedig ez dalszöveges klippel lett körítve.
Újabb dal érkezett a Melvinstől. A trió
Bemutatta az új dalát a Memoriam. A fennállásának öt éve alatt már a negyedik albumára készülő death metal csapat 


Még jóval arrébb van az Epica új lemezének, az Omegának a megjelenési ideje, a
Egy hét sincs már hátra a Soen friss korongjának, az Imperialnak a megjelenéséig, így a csapat odavágott a lovak közé, nagyobb sebességre kapcsoltak és kiadtak egy újabb számot róla. A legújabb kiszemelt az Illusion lett egy videó lett a körítés.
Hat év után új albummal jelentkezik a Richie Blackmore és Candice Night alkotta Blackmore's Night. A Nature's Light névre keresztelt csomag március 12-én fog napvilágot látni, erről már a második dal került ki. A frissen kiadott tétel a Four Winds, az elődje a Once Upon December volt. A Blackmore's Night legutóbbi kiadványa a tavaly decemberben megjelent karácsonyi EP, a Here We Come A-Caroling volt.
A Prequelle turnéjának utolsó állomásán rangot lépett Cardinal Copia: a Tobias Forge által megformált karakter felvette a Papa Emeritus IV nevet és minden ezzel járó kiváltságot. Nos, ez az új pápa a svéd közmédiában is letette a névjegyét, a friss albumra készülő Ghost-főnök a Hellacoptersszel közösen játszotta el a Rolling Stones egyik leghíresebb dalát, a Sympathy For The Devilt. A Ghost az új album mellett még egyéb meglepetésekre is készült az év folyamán, érdemes lesz nyitva tartani a szemeket és a füleket!
Nem a friss albumot, a Holy Groundot feljátszó Deen Castronovóval, hanem a Black Sabbathnak is besegített Tommy Clufetosszal fogja megkezdeni a lemezbemutató kanyarját a The Dead Daisies. A 2022 egyik, eddig meg nem nevezett napján Budapestre jövő csapat egészségügyi gondok miatt helyettesíti Castronovót, akinek a múltban már volt némi ügye a drogokkal.
Valaki igen haragszik Dino Cazaresre, mert rálőtt az új lemezre készülő, de már Burton C. Bell nélkül dolgozó Fear Factory gitárosának kocsijára. A 45-ös kaliberű lövedéket a szélvédő kerete fogta meg, állítólag az egyébként sértetlen Cazares három személyt nevezett meg, akik szerinte elkövethették ezt. Hogy kik, azt nem tette közhírré.