Dunaújvárosba jön a GBH - Az új dalok is jönnek sorban

2017. november 10. - csubeszshuriken

band-photo.jpgNéhány éve - mikor még Pécsett hepajkodott a Rockmaraton - egyszer már volt szerencsénk belefutni vállal az öreg punkok koncertjébe. Jövőre viszont már Dunaújvárosba tér vissza a GBH, hogy megtáncoltassa a büdös punkokat és persze disztingváltabb rajongóit is. A régi klasszikusok mellett vélhetőleg már az új album dalaival is, melyek csokorba szedve most Momentum albumcím alatt jelennek meg, méghozzá november 17 - én. Egy jó tizenkettedik lemezen hozva át a UK82 turbóprosztó életérzést a múltból a jelenbe. Legalábbis remélhetőleg. Ezúttal is a Hellcat Records gondozásában, akik szorgosan szórták már az új számokat a megjelenés előtt kifele. Mi pedig most összeszedtük ezeket, hogy lássuk miből élünk majd jövő nyáron Újvárosban. Ebbe mehettek tehát bele ti is. Természetesen a hajtás után.

Tovább

A hetvenes évek punkjai - Novemberben új GBH album

g_b_h_rockbook_4.jpgDurva sztori, de a GBH is lassan negyven éve létező zenekarnak számít. Colin, Jock és Ross még a hetvenes években tették le voksukat a punk zene mellett és mindössze egy új tag érkezésével - a dobos Scott érkezésének is tizenhárom éve - nyomják együtt 1978 óta. Birmingham városból elindítva a hangot, ami az akkori legendás generációt erősítette. Akár a Varukers, az Exploited, az Extreme Noise Terror és a többiek. Tíz albumon pörgetve végig a Motörhead alapra oltott street punk, hardcore punk, speed és thrash metál időszakokat. Azonban, hogy senki ne mondhassa, hogy az aktív banda csak a régi csontot rágja, hét év várakozás után most újabb Charged GBH lemez jelenik meg, méghozzá november 17 - én a Hellcat kiadónál. A friss cuccos címe pedig Momentum lesz. A zenekar által a rajongói oldalra feldörzsölt lemezelőzetes nóta pedig természetesen a hajtás után pörög.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum