A magyar death metal megingathatatlan alakulata, a zalalövői Age Of Agony hosszú csendet tört meg az augusztus közepén megjelent ötdalos kislemezével. A Raven Black úgy lett tipikus Agony anyag, hogy Krisztiánék közben némi módosítást is eszközöltek a zenéjükön. A friss kiadványról, a köztes időszak tagcserékkel terhelt eseményeiről és az aktualitásokról a zenekar egyik alapítójával, a basszusgitáros Tóth Krisztiánnal beszélgettem.

A zalai Age Of Agony a legrégebb óta aktív hazai death metal banda. Ha beszámítjuk a Silent Agony időszakot – és miért ne tennénk, hiszen csak névváltoztatásról volt szó -, 1995-től jelen vannak a magyar undergroundban. Eddigi ténykedésüket négy demo, két megosztott kiadvány és öt nagylemez jelzi. Utóbbiak sorában a 2016-os, első világháborús tematikájú koncept anyag, a For The Forgotten volt az utolsó. Azóta viszont takaréklángon üzemeltek.

Sokan elfordítják a fejüket a magyar formációktól, mivel sztereotípikusan nem tartják őket elég színvonalasnak, másoknak viszont csak a hazai felhozatalra szűkült a látókörük és nem szeretnének nyitni a világ félé. Ne gondolkodjunk feketén fehéren, érdemes minden bandát lecsekkolni házon belül és kívül, majd utána mérlegelni a zenei ízlésünknek megfelelően. Ugyanis október 27-én került megrendezésre egy olyan különleges magyar bandának a 25 éves fennállásának évfordulója, aki mellett tényleg nem érdemes elmenni, mert teljesen mértékben megérdemlik az extrém metal rivaldafényét. A Sear Bliss a hazai bandák közül az egyik legigényesebb alakulat, simán megütik a külföldi színvonalat és szívesen hívják kinti fesztiválokra is őket. Az estét pedig a hazai death metal bandák lánctalpas királya az Age Of Agony nyitotta.

Halloween éjszakája után két nappal örülhetnek az underground szerelmesei, ha folytatni akarják az őrületet, ugyanis a hosszú hétvégén folyamán két alakalom is nyílik arra - igaz két külön városban - hogy ritka külföldi és hazai bandákra tekerjenek még egy kiadósat.

Péntek este a jókora esők után pont úgy nézett ki a Dürer Kert udvara, mintha kiöntött volna a Nílus, így mondhatni stílszerű volt a környezet, ami fogadta az Undead fesztivált, és annak egyik főzenekarát a Nile legénységét, akik a legrangosabb nevek között lehetnek, akik valaha ennek a fesztiválnak a szervezésében színpadra álltak. Ami most öt év szünet után hozott el ismét olyan neveket együtt, mint a fent említett egyiptológusok, a Suffocation és az olasz Embryo.