RockStation


Szó szerint tűzbe jött az Anthrax chilei közönsége

2017. november 15. - theshattered

anthrax_2016_2.jpgA dél-amerikai közönség lelkesedéséről és jó értelemben vett vadságáról mindig legendák keringenek, melyet az ott megforduló zenekarok is meg szoktak erősíteni. Mostantól az Anthraxnek is lesz egy újabb sztorija, Chileben ugyanis egy kisebb tábortüzet csináltak a küzdőtéren lévők. Közben Scott Ianék nem álltak le és szerencsére sérülés sem történt, úgyhogy ez egy olyan sztori, amit majd bátran mesélhetnek a haveroknak néhány sör mellett.

Tovább

Így nézett ki a tegnap esti Anthrax buli

0anthrax2017_02.jpgTegnap este, mintegy gyors ismétlésként a márciusi Barba Negrás bulijuk után, újra Magyarországon zúzott az idén 35. életévét taposó thrash legenda, az Anthrax. A csapat ezúttal a Barba Negra Trackben, azaz kültéren tornáztatta meg az arra vállalkozók nyakizmait, ahol természetesen mi is ott voltunk. Nemsokára olvashatjátok is, hogy milyennek láttuk a népünnepélyt, de addig bemelegítésként jöjjön néhány kép.

Tovább

Jövő héten Anthrax: szabadtéren játszik a thrash brigád

anthrax_2016.JPG

A jövő héten ismét Budapesten játszik az Anthrax. A New York-i thrash legendák alig pár hónapja jártak utoljára a fővárosban, ahol egy remek hangulatú, teltházas koncertet adtak, és már akkor megígérték, hogy hamarosan visszatérnek. Erre június 21-én kerül sor, amikor a Barba Negra Track szabadtéri színpadán játszanak, az elmúlt 35 év legnagyobb slágerei közül válogatva.

Tovább

Charlie Benante ötödikesekkel csapatta az Iron Mant

charlie-benante_ea1510031754_ato2riv2x4kg_proxy.jpg

Mindig jó érzés látni, ha egy veterán metalzenész egy kis tökösökből (esetenként lányokból) álló zenekart segít ki (vagy ha az egészet megfordítod, akkor ott van a Korn, de azt inkább nem lehet hova tenni). A legújabb, képzeletbeli jóarc érdemrenddel kitüntetett híresség az Anthrax ütőse, Charlie Benante lett, aki a lánya iskolájának gála előadásába segített be egy kicsit, azaz nyomta el két kissráccal az Iron Man és a Seven Nation Army egyvelegét. Érdemes belekukkantani, a végén még egy ajándék dobszólót is megejt a doblegenda. A dobos és zenekara június 21-én a Barba Negra Trackben játszik.

Tovább

Így nyomta a Killswitch Engage és Joey Belladonna a Holy Divert

img_9591.JPGEgy aprócska meglepetéssel készült az éppen közösen turnézó Killswitch Engage és az Anthrax, legalábbis annak énekese, Joey Belladonna, ugyanis közös erővel adták elő a KSE által korábban feldolgozott klasszikust, a Holy Divert, melyről nyilván rajongói videó is készült. Ezt itt, lentebb is lecsekkolhatjátok, szerintünk érdemes. 

Tovább

„Ha már gürizni kell, hát lehetőleg olyasmivel foglalkozz, amit élvezel is”

Interjú Scott Iannel, az Anthrax gitárosával

0scott16_eredmeny.jpg

Az Anthrax Among The Kings turnéjának budapesti állomásán történtekről már részletesen beszámoltunk a fergeteges buli másnapján. Most pedig következzen a koncert előtti órákban lezajlott beszélgetés Scott Iannel, amelynek középpontjában természetesen (a magyar fordítás friss megjelenése okán) a gitáros életrajzi könyve állt, de a kereken három évtizedes – és teljes egészében eljátszott – Among The Living albummal kapcsolatban is megosztotta velünk pár magvas gondolatát a mester… Viszlát június 21-én a Barba Negra Trackben!

Tovább

Így dolgoz fel Kansast az Anthrax

anthrax_2016_2.jpg

A Killswitch Engage társaságában már a tengerentúlon turnézik a nemrég még nálunk koncertező Anthrax. A turnéra alkalmából a zenekar a legutóbbi For All Kings című album limitált kiadású vinyl boxsetjét is piacra dobta rajta egy Kansas feldolgozással. Nos a Carry On My Wayward Son című tétel meg is hallgatható alább, aki pedig lemaradt volna a március 12-i koncertről az ne búslakodjon, mert a zenekar június 21-én visszatér a Barba Negra Track színpadára.  

Tovább

Júniusban ismét Anthrax: szabadtéren dupláz a thrash brigád

0anthrax2017_34_eredmeny.jpg

Elsöprő sikerrel zajlott le az Anthrax budapesti koncertje március 12-én. A New York-i thrash csapat még a megszokottnál is jobb hangulatban játszott ezen az estén a Barba Negra Music Clubban, amely teljesen megtelt, így néhány későn kapcsoló rajongó le is maradt a buliról. Ian Scotték már a színpadon megígérték, hogy amint lehet, visszatérnek Magyarországra, és a jelek szerint erre a reméltnél is hamarabb kerülhet sor: az Anthrax a nyári szezon első heteiben, június 21-én érkezik ismét Budapestre, ahol ezúttal a Barba Negra Track szabadtéri színpadán játszanak, az elmúlt 35 év legnagyobb slágerei közül válogatva. A jegyértékesítés március 29-én, 12 órakor indul. További infók ITT.

 

Hallgass meg egy B-oldalas Anthrax-finomságot, nézd meg Charlie Benantet a TV-ben!

anthrax-2016.jpgMegmutatta a nagyvilágnak a hivatalosan eddig csak a tavalyi For All Kings japán kiadásán szereplő Vice Of The People-t az Anthrax. Na, persze ennek van apropója is, ami nem más, mint az említett lemez kislemezekből álló újrakiadása. További Anthrax hír, hogy a dobos Charlie Benantet is meg tudjátok majd nézni egy jól ismert TV műsorban. De lássuk sorjában!

Tovább

Anthrax, The Raven Age @ Budapest, Barba Negra, 2017.03.12.

Élők közt a legélőbb

0anthrax2017_08_eredmeny.jpg

Rendkívül szerencsés egybeesések egész sora. Így lehetne röviden összegezni az Anthrax mostani, a beszédes „Among The Kings” néven futó portyáját, illetve annak teltházas Budapesti állomását, hiszen azon túlmenően, hogy hosszú idő után először turnézik önállóan Európában a thrash metal Nagy Négyeséhez tartozó csapat, idén harminc évvel ezelőtt jelent meg egyik csúcsalkotásuk és egyben egyik legnépszerűbb munkájuk, az Among The Living. Ezért aztán keresve sem találhattak volna jobb alkalmat New Yorki barátaink a lemez teljes anyagának eljátszásához. Kár, hogy Charlie Benante ezúttal is távol maradt…

Tovább

Anthrax, Death Angel és Therion tagok a színpadon - Meg a dicső The Trooper

70000-tons-of-metal.jpg70000 tons of Metal. Azaz a világ legnagyobb metálhajója, mely idén is bejárta a napfényes Florida partjait, néhány elég neves koncerttel gyomrában és fedélzetén. A február első napjaiban békésen úszkáló metálbázis egyik csúcspontjának pedig mi más számíthatott volna, mint egy hatalmas közös tisztelgés a legnagyobb kapitányok előtt. Így az Anthrax, a Death Angel, a Therion és a Xandria tagjai álltak ki közösen a színpadra, hogy elnyomják az Iron Maiden egyik legnagyobb klasszikusát, ami természetesen a The Trooper. És hogy ez hogyan szólt, azt itt lejjebb nézhetitek meg.

Tovább

Anthrax: márciusban érkezik a New York-i thrash brigád

anthrax_2016.JPG

Visszatér Európába az Anthrax. A nagy thrash négyes egyik bandája Budapestre március 12-én érkezik, ahol a klasszikusok mellett teljes egészében eljátsszák az idén 30 éves Among The Living albumot is. A zenekar a stúdiózás és a turnék között sem unatkozik: idén debütál az Anthrax saját söre, a Wardance, a hazai rajongók pedig hamarosan Scott Ian könyvének magyar változatát is kézbe vehetik: a lefordított kötetet ugyanis éppen a koncerten mutatják be.

Tovább

Scott Ian – A gitáros faszi az Anthraxből

Scott Ian és Jon Wiederhorn könyve magyarul is megjelenik

rsz_anthraxborito-758x1132.jpg

A gitáros faszi az Anthraxből egy lebilincselő, pörgős és humoros önéletrajz Scott Ian tollából, aki a zenekarával bebizonyította, hogy a brutalitás és a szórakozás nem zárja ki egymást, sőt járhat kéz a kézben. Miközben a tagok cserélődtek, a kiadók rogyadoztak, a rock ’n’ roll világa pedig végezte a tőle megszokott széleskörű és alapos pusztítást, Scott Ian rendíthetetlenül hitt a zenéjében és mindig pozitívan állt a nagybetűs élethez.

Tovább

Márciusban érkezik Budapestre az Anthrax turnéja

anthrax_2016.JPG

2016-ban ünnepli 35. születésnapját az Anthrax. A legendás New York-i thrash metal zenekar idén egy új lemezt is kiadott: a For All Kings már a tizenegyedik volt a sorban. A 2017-es év azonban nem csak erről, hanem az Among The Living című korongról is szól majd, ugyanis a ma már klasszikusnak számító albumot 1987-ben adták ki, vagyis jövőre lesz a megjelenés harmincadik évfordulója. Ennek apropójából, és a rajongók nagy örömére a zenekar a teljes lemezt előadja majd a tavaszi turnéállomásokon a Concerto Music jóvoltából.

Tovább

A Walking Dead egyik főhőse Darryl belepengethetett élőben az Anthrax Indians című klasszikusába

007df030-3388-476f-9409-6e105dacacba.jpgAkik követik az Anthrax zenekar megosztásait, nyilatkozatait, azok jól tudhatják a zenekar tagjai szintén nagy rajongói az itthon is népszerű Walking Dead sorozatnak. Amiben a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Scott Ian buráját egyszer szét is trancsírozzák, mint zombi statisztájaként. Ami többek között azért volt lehetséges, mert a szakállkirály gitárlegenda nagy cimborája a sorozat rendezőjének, aki nem más, mint Greg Nicotero. A közös sztori azonban itt még nem ért véget.

Tovább

Na, valahogy így kell amerikai himnuszt énekelni, ha metálénekes vagy

joeybelladonnaanthemsept2016_638.jpg

A himnusz eléneklése nyilvános rendezvényen mindig kétélű fegyver, mert amekkora, megtiszteltetés, legalább akkorát lehet vele égni, ha nem sikerül. Erről sokat beszélhetne itthon Király Linda vagy Vikidál Gyula, de Amerikából is lehetne sorolni a példákat. Na ebbe a sorba nem fog beállni az Anthrax énekese Joey Belladonna, aki a Chicagoban rendezett Chicago Cubs Cincinnati Reds baseball mérkőzés előtt énekelte el a The Star-Spangled Banner-t. Így!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum