RockStation


Tizenegy számon dolgozik az Anthrax

2023. január 27. - theshattered

anthrax_2016_2.jpgMár jó ideje dolgozik a következő nagylemezén az Anthrax, úgy tűnik, lassan összeáll a 2016-os For All Kings utódjának anyaga. Scott Ian elmondása szerint tizenegy nóta már körülbelül megvan, amiket a tervek szerint még idén fel szeretnének venni.

Tovább

Amúgy az megvan, hogy Big 4 dobvideó-sorozatot indított Jon Dette?

jondettedrum.jpgJon Dette-t egyáltalán nem kell bemutatni a thrash ismerőinek, kedvelőinek, hiszen emberünk a Testamentben és a Slayerben is megfordult annak idején. Nos, ő az, aki most egy dobvideó-sorozatban mutatja be, hogyan kell játszani a thrash nagy négyesének, azaz a Metallica, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax egy-egy dalát, ezeknek a videóit az alábbiakban találjátok meg.

Tovább

Ők Scott Ian kedvenc ritmusgitárosai

0antrax2019_03_eredmeny.jpgMindig érdekes kérdés, amikor arról beszélünk, ki mennyire jó, vagy ki jobb a másiknál. Esetleg hogy ki alul-, ki pedig túlértékelt a maga területén. Egyértelmű, hogy ilyenkor a személyes ízlés és preferencia kerül látótérbe, ahogy tette ezt Scott Ian is, amikor megkérdezték, kik az ő kedvencei és kik a szerinte leginkább alulértékelt ritmusgitárosok.

Tovább

John Bush érás dalt játszott az Anthrax

0anthrax2017_34_eredmeny.jpg

Kedden indult az Anthrax jubileumi amerikai turnéja. A már 2010 óta újra Joey Belladonna énekessel felálló csapat meglepetésre a 12 dalos szettbe felvette az eredetileg John Bush által énekelt Only című közönségkedvenc nótát is, amely a csapat 1993-as Sound of White Noise című lemezén szerepelt. Nézzük, hallgassuk, hogy sikerült a performansz! Ha valaki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar október 31-én a Municapal Waste társaságában a Barba Negrában játszik.

Tovább

Szóló EP-re készül Frank Bello

0anthrax2017_13.jpgSaját anyaggal jelentkezik az Anthrax basszusgitárosa. Frank Bello a Then I'm Gone-ra három dalt és az önéletrajzi könyvéből kiemelt, itt zenével kísért szövegrészleteket pakolt fel a dupla kislemez formátumban megjelenő anyagra. Ehhez borítót, dallistát és egy kis ízelítőt tudunk mutatni. A megjelenés november 4-re lett beütemezve.

Tovább

Durván megpakolt koncertanyag jön az Anthraxtől!

anthrax_2016_2.jpgKiadja a 2021 júliusában adott ünnepi livestream koncertjének az anyagát az Anthrax. A június 15-én megjelenő, Anthrax XL-en nemcsak a huszonöt dalos szett lesz rajta, hanem ha ez nem lenne elég, próbatermi felvételek és egy Scott Ian főszereplésével készült, a csapat történetében fontos helyszíneket bemutató Anthrax-doksi is ott figyel majd a korongokon. Ízelítőnek itt az Aftershock!

Tovább

Joey Belladonnával tolta a Holy Divert a Drowning Pool

0antrax2019_14_eredmeny.jpgHajón utazni élvezet. Hajón utazni úgy, hogy közben orrba-szájba dől a metal a színpadokról... Erre talán nincsenek is szavak! A ShipRocked 2022 utasai még talán ezekben a percekben is nyomják a bulit, ahol több mint huszonöt zenekar húzza a talpalávalót - persze nem egyszerre -, miközben a felfokozott hangulat miatt egy-két alkalmi összeállást is el lehet csípni. Egy ilyen a Drowning Pool, és az Anthrax énekesének, Joey Belladonnának a közös muzsikálása, az előadott dal nem más, mint Dio klasszikusa, a Holy Diver.

Tovább

Együtt nyomta Scott Ian és fia a Roots Bloody Roots-ot

0antrax2019_34_eredmeny.jpgJó, Scott Ian tud gitározni, ez senki számára nem kérdés. De hogy a kisfia, Revel Young Ian tud-e dobolni, eddig nem feltétlen derült ki - igazából nem is volt kérdés. Viszont a két Ian közös jamjében, melyben a Sepultura-klasszikus Roots Bloody Roots-ot tolják, minden kérdésre választ adnak. Egyszerre menő, cuki, zúzós és szívet melengető.

Tovább

Jövőre Budapesten pusztít a negyven éves Anthrax

anthrax_2016_2.jpgEgy igazi ünnepi best offal szedi majd szét a házat az Anthrax, a thrasherek a fennállásuk negyvenedik évfordulójának alkalmából kelnek majd útra. Scott Ianék 2022. október 31-én fogják hazánkat érinteni, a karrierjük legszebbjei előtt a Municipal Waste fogja megmutatni, hányadikán is van elseje.

Tovább

Bemutatta az első dalát az Anthrax- és Shadows Fall-tagokból álló Living Wreckage

livingwreckage.jpgLeszállította az első művét a Living Wreckage. Az Anthraxből és a Shadows Fallból ismert arcokat is a soraiban tudó csapat régisulis hard rock / metal vonalra lőtte be a játék nevét, valahol a Skid Row és a Pantera ütközőzónájában. Dal és a veretes tagnévsor alább!

Tovább

Corey Taylor, Lzzy Hale, Scott Ian, Dave Lombardo - Kell ennél jobb névsor egy filmzenéhez?

thunderforce.jpgA címben nevezett zenészek nem aprózták el, amikor Fil Eislerrel közösen összerakták a mához egy hétre a Netflixen debütáló Thunder Force főcímzenéjét. A lendületes, szövegében a tipikusan rissz-rossz hőszenéket felelevenítő rockdal az alábbiakban!

Tovább

Hamarosan jön a Crobot új EP-je, itt az első ízelítő!

Crobot-2014-NowhereToHide-e1410199552291.jpgAz Anthrax basszusgitárosa, Frank Bello is tiszteletét teszi a Crobot legújabb dalában, a Mountainben, ami a csapat június 18-án megjelenő EP-jén, a Rat Childon lesz fizikai formában elérhető. A húzós nótához egy igen fura, a korai sci-fik világát idéző videó került be útitársnak. Hogy mennyire fura ez az egész? Már mutatjuk is!

Tovább

Dave Lombardo és Scott Ian zenéje is hallható lesz az új Netflix-filmben

ianlombardo.jpegKét thrash-legenda, a mostanában a Mr. Bungle-ben közösen nyomuló Dave Lombardo és Scott Ian játéka is ott lesz az új, Melissa McCarthy és Octavia Spencer főszereplésével készült filmben. A Thunder Force április 9-én debütál a Netflix felületén, ennek a trailerét meg tudjuk mutatni.

Tovább

Nem veti el az Anthrax-dalos turné gondolatát John Bush

john_bush_1.jpgNégy, ha a The Greater of Two Evils-t is számoljuk, öt albumon énekelt az Anthrax-ben töltött időszaka alatt John Bush és be kell vallani, nem kevés jó nótát pakoltak le ezen időszak alatt az asztalra. Adott is a kérdés, vajon az éppen az Armored Sainttel is lemezt kiadott Bush nem akarna-e egy, ezt az időszakot felölelő kanyarra indulni, ha úgy alakulnának a dolgok? A válasza: akár még az is lehet!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum