RockStation


Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala 2020/Vol43.

2020. október 25. - sunthatneversets

architects-2020.jpg

A heti rockdiszkóban legendák, rapmetal, metalos HC, és két egykori metalcore csapat, akik az új Linkin Park szeretnének lenni.

Tovább

Budapestet is útba ejti eddigi leghosszabb európai turnéján az Architects!

architectsbandsept2018_638.jpg

A jövőre tizenöt éves brightoni metalcore csapat, az Architects többször járt már hazánkban. Legutóbb 2017-ben az Akvárium Nagyhallját töltötték meg csurig, most pedig emelik a tétet, ugyanis egy friss albummal térnek vissza hazánkba, július 25-én a Budapest Parkba.

Tovább

Húszperces dokumentumfilmet készített az Architects az új album születéséről

architectsbandsept2018_638.jpgNem volt könnyű helyzetben az Architects, amikor nekiállt az új album, a november 9-én megjelenő Holy Hell megírásának, hiszen megtörtént az egyik legszörnyűbb dolog, amit egy zenekar átélhet: elvesztette egy tagját, mégpedig Tom Seale alapító gitárost. Róla, azaz a rákban elhunyt Tomra, valamint az ezt követő gyászra, az azon való felemelkedésre, valamint az új album készítésére tekint vissza a zenekar az alábbi húszperces kisfilmben.

Tovább

Royal Beggars címen itt egy új Architects-videó

architectsbandsept2018_638.jpgEgy bő hónap. Már csak ennyit kell várnia az Architects rajongóinak, hogy a teljes Holy Hell albumot meghallgathassák. A csapat persze addig sem hagyja éhezni a fanatikusokat, a fájdalommal telített korongról (mint ismeretes, a gitáros Tom Searle tavalyelőtt hunyt el bőrrákban) a Royal Beggars lett most elérhető, természetesen egy klippel társítva.

Tovább

Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala /vol.37

bloodbath_2018.jpg

Eheti dalmegosztásunk is elég változatosra sikerült. Lesz itt minden, mint a búcsúban. Holland szimfonikus metal után angol retro/psych/doom rock következik, majd a dögszagú halál vadászik le mindenkit. Lesz még jobbfajta metalcore, sőt még Lemmy is feltámad egy kis időre.

Tovább

Új Architects videó élő felvételekből - Ilyen lesz az augusztusi koncertjük is?

architects2012.jpgAugusztus 15-én hazánkban is fellép majd az angol Architects. A fiatalabb generációk közkedvelt bandája előbb azonban összedobott egy videót élő felvételekből a Gravity című dalukhoz, mely a tavaly megjelent All Our Gods Have Abandoned Us lemezen hallható egyébként. A videót Lucas Englund rendezte. Az augusztusi koncert pedig az Akvárium klubban lesz majd. A koncert videót, ami felveti a kérdést, hogy a pesti buli is ilyen hangulatú lesz-e, pedig itt lejjebb találod.

Tovább

Elhunyt az Architects alapító gitárosa Tom Searle!

architectsband2014_638.jpgEgy újabb kiváló zenész igazolt át az égi zenekarba, ezúttal nem más, mint az Architects alapító gitárosa és zenei agya, Tom Searle. A 28 éves gitáros a tegnapi napon veszítette el a rákkal való küzdelmét. Habár az utóbbi hónapokban már erősen harcolt a kórral, mégis többször fellépett a bandával, így legutóbb a Rock am Ringen és a Rock im Parkban is. Az állapota ezután rosszabbra fordult, luxemburgban kórházba került, ahol mesterséges kómába helyezték. Ebből az erős akaratának köszönhetően felébredt, így haza tudott utazni Angliába. Ezután a javulás jeleit mutatta, mégis az elmúlt két hétben újra visszaesett és kénytelen volt feladni az általa vívott igen kemény harcot. A zenekar teljes közleményét itt, lentebb találjátok.

Tovább

Punk-rock maraton és Metalcore örömünnep a Budapest Parkban

killswitch_engage_2016.jpg

Mindent elsöprő punk-rock est lesz Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén június 7-én, ahol a már bejelentett Billy Talent, Zebrahead és Counterfeit mellé immáron az Anti-Flag neve is felkerült a plakátokra, így most már minden összeállt egy igazi punk bulihoz a Budapest Parkban. Örömhír a metalcore rajongóknak is, hogy a stílus egyik megteremtőjeként számon tartott Killswitch Engage a metalcore négy másik nagyágyújával érkezik június 14-én, hogy kőkemény koncertekkel örvendeztessék meg a hazai közönséget.

Tovább

Elfújta a szél - Nézd meg az Architects új videóját

gonewiththewind.jpgMájus 27-én jelenik meg az Architects új albuma, az All Our Gods Have Abandoned Us, melyről a Gone With The Wind képében meg is érkezett az első fecske. A nyáron hozzánk is ellátogató brit metalcore horda ezúttal egy látványos image videóval örvendeztette meg a közönségét, mellyel egy időben beindul a friss lemez előrendelése is . Aki élőben szeretné hallani majd az új album dalait, június 14-én a Budapest Parkban megteheti, ahol az Architectsen kívül fellép majd a Killswitch Engage, az Atreyu, az August Burns Red és a Bury Tomorrow is.

Tovább

Parkway Drive, Architects, Thy Art Is Murder @ Barba Negra Music Club, 2016.02.02.

Vérprofizmus!

0parkwaydrive2016_03.jpg

Még január elején az egyik ismerősöm azt mondta, hogy fogalma sincs mi a Parkway Drive titka, de állandóan teltházas koncertet nyomnak Magyarországon, és ez mostani is az lesz. És lám, igaza lett. Hetekkel a koncert előtt kikerült a Sold Out felirat az újabb Parkway Drive koncertre.

Tovább

Parkway Drive-koncert a Barba Negrában

parkway_drive_2015_2.jpg

A hazai metalcore közönség kedvence, az ausztrál Parkway Drive idén jelentette meg ötödik albumát. A minden eddiginél grooveosabb, fogósabb Ire pedig a zenekar eddigi legérettebb, legkerekebb munkája, ami ismét bebizonyítja, hogy miért is örvend Winston McCall bandája akkora megbecsültségnek – nem csak a stílus rajongóinak körében. A Budapesten utoljára tavaly decemberben járó – és akkor teltházas koncertet adó - zenekar ezzel a lemezzel tér vissza február 2-án a Barba Negrába, egy újabb forró hangulatú klubkoncert erejéig.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum