P Mobil, Asphalt Horsemen @ Dunaszerdahely, Soul Hunter Music Club, 2020.02.15.

Aranylakodalom a Felvidéken

2020. február 26. - magnetic star

p_mobil_sz.jpg

Az egészen korai Gesarol-éveket, illetve egy nyolc és fél éves inaktív időszakot is beleszámolva ötven esztendős fennállását ünneplő P. Mobil dunaszerdahelyi fellépése egybeesett a klub tízedik születésnapjával. Ilyen értelemben tehát duplán ünnepelhettek az egybegyűltek – bár Schuster Lóriék számára más okból is különösen fontos volt az esemény, erre természetesen rá is térünk majd –, s ehhez rangos vendégzenekar is társult.

Tovább

Asphalt Horsemen – Halld, amit mondok! (GrundRecords, 2019)

Magyarán szólva

asphalt_horsemen_halld_amit_mondok_cover_1500.jpg

Még februárban szellőztette meg a négy lovas a hírt, miszerint harmadik albumuk magyar nyelvű lesz. Mint mindenki, aki fogékony Lőrincz Kariék mondanivalójára, magam is roppant kíváncsian vártam, közelebb tudják-e azt hozni a hallgatósághoz ezzel a váltással. Merthogy nyilvánvalóan ez a kitűzött cél. Később kiderült, hogy öt friss szám mellett az eddigi lemezek két-két dala teszi ki az anyagot, és az izgalmak fokozódtak. Hogy mennyire nevezhető komplett új albumnak egy olyan, egyébként tényleg nagylemeznyi terjedelmű kiadvány, amelynek valójában csak egy része teljesen új, az külön kérdés. A lényeg azonban az, hogy az Asphalt Horsemen életében korszakhatárt jelöl a Halld, amit mondok! korong, ami ki is olvasható a sorokból a hasonló című tételben.

Tovább

Asphalt Horsemen – Halld, amit mondok!

asphalt_horsemen_foto_1.jpg2019. május 4-én jelenik meg a Fonogram díjas Asphalt Horsemen harmadik albuma Halld, amit mondok! címmel. A GrundRecords gondozásában megjelenő lemez külön érdekessége, hogy a két angol nyelvű lemezük után most a dalok magyar nyelven szólalnak meg. Az új anyagon helyet kapott 5 vadonatúj dal és 4 régi. A banda a már jól kitaposott ösvényről persze nem tér le, muzsikájuk alapvetően a Hard Rock, illetve a Southern Rock keretein belül mozog, egy cseppnyi blues-zal és egy kis country-val fűszerezve. A dalokból a magyar nyelv ellenére is süt a jól ismert amerikai életérzés. Szövegeik továbbra is tükrözik azokat az értékeket, melyek számukra fontosak.

Tovább

Armored Saint, Asphalt Horsemen @ Budapest, A38 Hajó, 2018.11.08.

… ez az, amit nem lehet megunni!

as_bp1.jpgA sors az utóbbi időben határtalanul kegyes azokhoz, akik a hard rock / heavy metal kultikus, méltatlanul alulértékelt, a színtérre és az adott irányzatok alakulására nézve viszont meghatározó hatású zenekarain nőttek fel, koncerten azonban eddig nem láthatták őket. Hogy csak az idei év jelentősebb történéseit említsem, tavasszal német földön, a Keep It True-n a Hittman visszatérésének örültettem, majd a Little Caesar kanyarított egy fergeteges rock n’roll partit Pozsonyban; most a Brit Heavy Metal Új Hullámának alapbandája, a Diamond Head látogatott el hozzánk első ízben – pár napra rá pedig a hajdan „Los Angeles legheadbangelősebb csapataként” elhíresült Armored Saint első magyarországi fellépésére is sor került. Utóbbi kapcsán az augusztusi eindhoveni bulitól nyilván nem tudtam elvonatkoztatni, ám John Bush és társai ettől függetlenül is újabb csodálatos, felemelő élménnyel gazdagítottak.

Tovább

Asphalt Horsemen – Unplugged In My Old Town @ Gödöllő, Művészetek Háza, 2018.01.27.

Sweet Home Gödöllő

fd0a7002.jpg

Mindig jó tudni és látni, ha valaki nem felejti el, honnan jött, sőt büszke is a gyökereire. A szülőhelyhez való ragaszkodás szép példáját mutatta a gödöllői Asphalt Horsemen, akik köztudottan nem csupán a southern rock zenei formanyelvét sajátították el tökéletesen, de egyes dalaik szövegében is hangsúlyozzák az összetartozás, a család fontosságát. A különleges, három órás akusztikus (de azért a torzított gitárokat sem teljesen mellőző) buli, szintén követendő módon, a városvezetés hathatós támogatásával valósult meg, és jó néhány olyan vendéget vonultatott fel, akiknek szintén van gödöllői kötődésük, és akik a zenekar életében is meghatározós szerepet játszanak.

Tovább

My Old Town – Akusztikus Asphalt Horsemen koncert Gödöllőn

asphalt_horsemen_godollo.jpg

Számos hazai és külföldi koncert után hazai pályán készül valami különlegesre a gödöllői Asphalt Horsemen. Január 27-én a helyi Művészetek Háza ad otthont annak a nagyszabású eseménynek, ahol a Fonogram díjas lovasok akusztikus hangszerelésben vezetik elő az eddig megjelent két albumuk dalait. Ily módon a két órás előadás valódi esszenciája lesz a southern hatású rock muzsikában utazó négyesfogat eddigi nyolc évének, ráadásul igazán egyedi, exkluzív körülmények között.

Tovább

Steve ’N’ Seagulls, Asphalt Horsemen @ Barba Negra, 2017. december 14.

Csűrdöngölés

0stevenseaguls2017_45_eredmeny.jpg

Gondolj egy ismert rock, vagy metaldalra. Próbáld meg átrakni pajtaromboló country / redneck stílusba és tá-dáám! Steve ’N’ Seagulls! Talán nem is meglepő, hogy egy pihentagyú finn bagázsról van szó, akik tavaly már felforgatták Veszprém utcáit, most pedig Budapest lett a következő, önkéntes és szó szerint daloló áldozat. De még mennyire daloló!

Tovább

Asphalt Horsemen, Stardust @ Budapest, Dürer Kert - Room 041, 2017.12.01.

ah_3.jpg

Nem mondhatni, hogy az Asphalt Horsemen tagjai azon zenészek közé tartoznak, akiknek csak megszületniük volt nehéz, de hát az ő hozzáállásukkal, pláne angol nyelvű szövegekkel itthon nincs más lehetőség, mint kitartóan nyargalni előre a rögös (nem mindig aszfaltozott) úton. Még ezzel a könnyen befogadható, dallamos zenével is. Ennek fényében különösen jólesett látni, hogy a második lemez mellett mi mindent sikerült mostanra elérniük.

Tovább

Tracer, Asphalt Horsemen, The Weyers @ Budapest, Dürer Kert kisterem, 2016.03. 02.

Maximális rock

tracer_1.jpg

Az előzetesen felröppentett szlogennel ellentétben a „déli” jelzőt nem igazán éreztem helytállónak a buli zenei irányultságát tekintve. Az ausztrál főzenekar esetében legalábbis inkább származás szempontjából stimmel, és Lőrincz Kariék muzsikájában lényegesen több a souhtern rock hatás. Ezen persze ne akadjunk fenn, úgyis a minőség a lényeg!

Tovább

Szívünkbe zárva – Zártosztály, Asphalt Horsemen @ Barba Negra Music Club 2015. január 24.

img_0749.jpg

Pont egy év telt el a legutóbbi „negrás” dühöngés óta! Igaz, különféle ürügyekkel – Csuka gitáros születésnapja például – a 2014-es évben háromszor kerülhetett Zártosztályra a nagyérdemű. Nem rossz számadat ez egy olyan formációtól, mely egyetlen alkalomra állt össze, a 2013-as Hard Rock Farsangra. Hasonló nevű testvérlapunk szerkesztőinek kedvenc Edda felállását jelentette a Donászy, Mirkovics, Csillag, Gömöry, Pataky ötösfogat, ezt próbálták összehozni. Utóbbi két arc jelenleg is az Edda Művek zenésze, s mivel a menedzsement nem akarózott őket elengedni, helyükre Lázár Zsiga és Sipos „Mirigy” Peti került.

Tovább

Július 30-án irány újra a Zártosztály!

Zártosztály Hajni.jpg

Július 30-án a Barba Negra Trackben játszik a Zártosztály zenekar: Csillag Endre gitáros, Donászy Tibor dobos, Mirkovics Gábor basszusgitáros, azaz a 85-87 közötti Edda 3/5 része valamint, Lázár Zsigmond billentyűs és Sipos Péter (Irigy Hónaljmirigy) énekes. A vendégzenekar az Asphalt Horsemen lesz.

Tovább

House Of Lords: Budapesten a dallamos rockzene amerikai hősei

Hamarosan újra felidézhetjük a ’80-as évek őrült, arénás rock koncertjeinek hangulatát: Budapestre érkezik ugyanis a House Of Lords nevű amerikai zenekar, akik a dallamos rockzene legnagyobb ászainak nyomában járva adnak koncertet február 14-én a Club 202-ben.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum