„Az, hogy a mi zenénket is relevánsnak és frissnek látják és nem valami régi, a múltból élő csapatnak könyvelnek el, nagyon jó érzés.”

Interjú az Atreyu gitárosával, Dan Jacobsszal

2019. június 11. - theshattered

atreyu_bp_4.jpgA múlt héten visszatért Budapestre az Atreyu, igaz, kicsit rendhagyó felállásban. A gerincsérülése miatt a turnét kihagyni kényszerülő énekes, Alex Varkatzas helyett ugyanis a csapat dobosa, Brandon Saller vette át a mikrofont, de mint láthattuk, ő is nagyon jó választás volt. Még a meglehetősen erősre sikerült koncert előtt sikerült egy pár szót váltani a csapat bohócával, gitárosával, Dan Jacobsszal, akivel a jelenlegi helyzet mellett más egyéb témákat, így a Trónok Harcát és a zenei filmeket is érintettük kicsit.

Tovább

Atreyu, From Our Hands @ A38, 2019. június 06.

Kicsit más, de attól még hasít

atreyu_bp_1.jpg

Érdekes, hogy egy változás mennyire befolyásolni tudja egy zenekar népszerűségét, egyben, nyilván ebből adódóan a koncertjeinek látogatottságát. Anno, amikor a Suicide Silence kiadta az elég gyengusz, megosztó, cím nélküli lemezét, az addig Dürer nagytermeket töltő csapat egy szellős hajó előtt próbált bizonyítani, de másokkal is megesett már ez, csak egy gyors példát böktem ide. De hogyan is jött ez ide? Úgy, hogy az Atreyu az énekesük, a gerincsérülés miatt parkolópályára került Alex Varkatzas nélkül kelt útra, melynek következtében az A38 gyomra is egy kicsit szellősebben kongott. Pedig mekkora buli volt ez is…!

Tovább

Az Atreyu új lemezzel Budapesten

Metalcore-klasszikus június 6-án az A38 Hajón

190606_atreyu02.jpgTúlzás nélkül a világ egyik legnépszerűbb, a műfajhoz képest elképesztő lemezeladásokkal büszkélkedő metalcore-zenekara, Atreyu ismét Budapesten ‒ ezúttal headlinerként! A húszéves együttes legfrissebb, tavaly ősszel megjelent lemezét mutatja be, bizonyítva, hogy még mindig éppen olyan friss és erőteljes, mint indulásakor vagy tíz évvel ezelőtti csúcspontján.

Tovább

Killswitch Engage, August Burns Red, Atreyu, Bury Tomorrow @ Budapest, Budapest Park, 2016.06.14.

’core and more

img_9591.JPG

Az ember néha úgy van vele, hogy pusztán kíváncsiságból is kicsit mélyebben beleássa magát a fiatalabb korosztály zenéjébe. A Budapestre 2008 után visszatérő Killswitch Engage-et persze jó ideje evidenciában kell tartania mindenkinek, viszont a mostani, az Architects váratlan kiesése ellenére is kifejezetten közönség-csalogató csomag többi „eleme” engem idáig elkerült.

Tovább

Horrorbilly, ragga-metál, olyan jó volt eszünk megáll

Beszámoló a Nova Rock pénteki napjáról

nova_rock_2016_2_pf.jpg

Csütörtökön még csak egy színpaddal kezdetét vette Ausztria legpatinásabb rockfesztiválja a Nova Rock. Láttunk nagyszerű Amon Amarth és Billy Talent koncertet. Pénteken a legnagyobb durranásnak a Disturbed és a The Offspring koncertje ígérkezett, aztán végül a Skindred vitte el a pálmát. (Fotó: Heimo Spindler)

Tovább

Punk-rock maraton és Metalcore örömünnep a Budapest Parkban

killswitch_engage_2016.jpg

Mindent elsöprő punk-rock est lesz Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén június 7-én, ahol a már bejelentett Billy Talent, Zebrahead és Counterfeit mellé immáron az Anti-Flag neve is felkerült a plakátokra, így most már minden összeállt egy igazi punk bulihoz a Budapest Parkban. Örömhír a metalcore rajongóknak is, hogy a stílus egyik megteremtőjeként számon tartott Killswitch Engage a metalcore négy másik nagyágyújával érkezik június 14-én, hogy kőkemény koncertekkel örvendeztessék meg a hazai közönséget.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum