RockStation


Mesterhármasok - Avagy amikor az előadó, a dal- és az albumcím is ugyanaz

2018. február 03. - theshattered

Black-Sabbath2_1.jpgA múlt héten írtunk egy cikket a Legend Of The Seagullmen azonos című daláról, mely a róluk elnevezett, azaz azonos című lemezen fog megjelenni. Ekkor villant be a kép: Nadehé! Nem ez az első alkalom a rock- és metalzene világában, hogy megesik ez a fajta "csillagok együttállása", főleg az első lemezek esetében, nézzünk már utána, kiknél történt még ilyen! És higgyétek el, több ilyen volt, mint gondolnátok! Ezekből szemeztünk össze egy tizenötös listát, melynek a sorrendjét a véletlen hozta így, tehát semmit rangsorolást nem takar.

Tovább

A Bad Religion frontember harmadik lemeze - Itt az egész Greg Graffin szóló

la-et-ms-greg-graffin-lincoln-funeral-train-premiere-20161026.jpgMindenképpen érdekes az, hogy a minden tradíció ellen lázadó egykori punk kölykök lettek jó páran azok a zenészek, akik karakteres folk előadókká értek és rendre újra hozzányúlnak a régi idők zenei hatásaihoz. Akár csak a Bad Religion énekes Greg Graffin, az egyik legletisztultabb punk veterán, akinek úgy tűnik zenei érdeklődése évtizedekre nyúlik vissza és a klasszikus amerikai muzsikák különböző korszakai mind ott vannak a szólóalbumain, melyek közül nagyjából tíz éve jelent meg az első, majd útközben kijött egy kislemez, amit most egy újabb kerek kiadvány követett Millport címmel. Az főleg akusztikus, néhol blues és bluegrass ízű tíz dalban egyébként tucatnyi zenész működött közre, míg a stúdiómunkát az Epitaph kiadó mozgató rúgója Brett Gurewitz. Az albumon, amit itt most teljes egészében meghallgathatsz.

Tovább

Fülelj bele a Bad Religion énekes Greg Graffin új szólólemezébe!

03_15.jpg

Március 10-én jelenik meg a punk legenda Bad Religion dalnokának, Greg Graffinnek a legújabb szólólemeze, a Millport. Ez a korong már a harmadik ilyen vállalkozás lesz Graffintől, hiszen kb. 10 évente jelentkezik egy-egy country lemezzel, az eddigiek név szerint az 1997-es American Lesion és a 2006-os Cold As The Clay voltak. A legújabb szerzemény, a Making Time is egy kellemesen jóféle folk/country dal lett, tipikusan olyan, amire jó lesz nyáron a haverokkal lazulni.

Tovább

Fotelrocker: Nézzél sör mellett, Trivium, Killswitch Engage, Bullet For My Valentine és Bad Religion koncerteket!

0368_1.jpg

A múlt hétvégén ért véget a belgiumi Desselben Európa egyik patinás rockfesztiválja a Graspop Metal Meeting. Na, innen tudunk mutatni egy rakat koncertet, ami a mai dögmelegben még jól is jöhet egy hideg sörrel karöltve. Sorrendben Municipal Waste, Bullet For My Valantine, Trivium, Bad Religion, Fleshgod Apocalypse, Obituary és Killswitch Engage koncertek jönnek.  

Tovább

Nosztalgia, nem forradalom - Bad Religion, Mad Caddies @ Budapest Park

br_mc_3_theeere.jpg

A közvilágítás, az időben érkező buszok, a napfény és a vállalható árú kaják még mindig az ellenségeink a BP Parkba tartva. Szerencsére a piaárak és a beléptetés (dobpergés!) már nem! Ez persze nem kompenzálja azt, hogy rituálisan a lófasz végét láttuk csak az amúgy fergeteges Mad Caddiesékből... De titeket úgyis az érdekel, hogy a punkzene papperkorú pusztítói kifordították-e a sarkaiból a világot, igaz-e?

Hát, nem, nem tették. Sőt, ennél jobban már nem is fogják többé.

De loptak egy kis melegséget azok fülébe, szívébe, meg túlárazott-helybenvett Bad Religion pulcsijába is, akik helyben tanulták a szövegek javát, mint én. A többiek meg épp hogy maguk alá nem pössentek. Beszámindul, egy-két--

Tovább

Hamarosan Bad Religion-koncert a Budapest Parkban

bad_religion_2015.png

A 70-es évek legvégén alakult Los Angeles-i zenekar ma valóságos intézménynek számít, amely előtt generációk róják le tiszteletüket mind a rajongók, mind pedig az árnyékából kilépő zenekarok közül. Nem elég, hogy a 90-es évekbeli pop punk robbanás elképzelhetetlen lett volna a formáció nélkül, de a gitáros Brett Gurewitz által létrehozott Epitaph kiadó feltörekvő bandák egész hadának nyújtott segítő kezet.

Tovább

Bad Religion koncert lesz a Budapest Parkban

bad_religion_2015.png

Nincs értelme felvázolni a punkzene elmúlt negyven esztendejének idővonalát a Bad Religion említése nélkül - ez ugyanis lehetetlen feladat. A 70-es évek legvégén alakult Los Angeles-i zenekar ma valóságos intézménynek számít, amely előtt generációk róják le tiszteletüket mind a rajongók, mind pedig az árnyékából kilépő zenekarok közül. Nem elég, hogy a 90-es évekbeli pop punk robbanás elképzelhetetlen lett volna a formáció nélkül, de a gitáros Brett Gurewitz által létrehozott Epitaph kiadó feltörekvő bandák egész hadának nyújtott segítő kezet, arról nem is beszélve, hogy a Good Charlotte-hoz vagy a Fall Out Boyhoz hasonló modern sztárpunkok mennyit köszönhetnek annak, amit a banda az idők során elért.

Tovább

O Come, O Come Emmanuel - Karácsonyi dal a Bad Religion-től

Bad Religion Christmas Song.jpg

Korábban már írtuk, hogy a Bad Religon beváltja korábbi ígéreteit és október 29-én eljön a pillanat amikor Chistmas Songs címmel megjelenik a zenekar karácsonyi dalokat tartalmazó lemeze. Az album 8 karácsonyi dal punk rock átiratát tartalmazza majd, illetve a zenekar American Jesus című dalának remixét. Hajtás után pedig máris itt egy karácsonyi Bad Religion-dal.

Tovább

Karácsonyi dalokat ad ki a Bad Religion

Bad Religion Christmas Song.jpg

A punk rock legenda Bad Religion a múltban is rendszeresen játszott koncertjein karácsonyi dalokat és előszeretettel "fenyegetőztek" azzal, hogy egyszer ki is adják őket egy lemezen. Hát október 29-én eljön a pillanat amikor a fenyegetés valósággá válik. Chistmas Songs címmel ekkor jelenik meg ugyanis az az album, amely 8 karácsonyi dal punk rock átiratát tartalmazza majd, illetve a zenekar American Jesus című dalának remixét. Hajtás után az albumra kerülő dalok címeit találjátok, valamint a Silent Night (mondjuk ez pont nem lesz rajta a lemezen) Bad Religion féle változatát halhatjátok.

Tovább

Punk-rock mennyország: Bad Religion – The Dissent Of Man

A kaliforniai Bad Religion-nél szimpatikusabb rockbandát nemigen lehet találni a földkerekségen. A Greg Graffin – ének, Brett Gurewitz – gitár és Jay Bentley – basszusgitár által 1979-ben alapított punk-rock csapat mindent megélt amit rockbanda megélhetett. Voltak fent és lent, volt, hogy feloszlottak és volt, hogy Brett Gurewitz hol ki, hol meg beszállt az együttesbe. Ettől függetlenül a Greg Graffin által írt - néhol élesebb néhol árnyaltabb társadalomkritikai és politikai témájú - szövegek miatt, mindig érdekes bandának számítottak.

 

Tovább

Bad Religion – 21 st Century Digital Boy | Rock/Metal himnuszok 18. rész

Az együttes 1980-ban alakult Los Angelesben Greg Griffin énekes és Brett Gurewitz gitáros vezetésével, aki később létrehozta a híres Epitaph Records-ot is. Punk-rock-ként kezdték, de aztán zenéjükbe egy kis pszihedeliát is csempésztek, amit a rajongók nem  fogadtak kitörő lelkesedéssel. A banda így mielőtt bármilyen ismertségre szert tehetett volna el is tűnt, majd 1986-ban újjáalakult és immár az irányvonal is maradt a punk. Első igazi lemezüket Suffer címmel 1988-ban jelentettek meg. A dalok szövegei erős politikai töltettel bírtak mindig is, amely napjainkra sem változott. Legsikeresebb korszakukat a 1990-es évek eleje hozta, ekkor adták ki  Against The Grain (1990), Generator (1992),  Recipe For Hate (1993), Stranger Than Fiction (1994), The Gray Race (1996) című lemezeiket. A mai napig szorgalmasan dolgoznak – ezidáig utolsó lemezük 2007-ben jelent meg New Maps Of Hell címmel - és rengeteg zenekarra voltak hatással, sajnos azonban ők maguk sosem váltak világsztárra. A rovatba egy olyan dalt választottam tőlük, amely több lemezükön is megjelent és talán a legnagyobb slágerük. Ez a 21 st Century Digital Boy.  (Katt a videohoz...) 

Tovább

Beszámoló: NOVA Rock 2008 - Ausztria

Az alábbi beszámolót egyik olvasónk, M. Péter állította össze nekünk és természetesen Nektek az ausztriai NovaRock 2008 fesztiválon látottak/hallottak alapján. Olvassátok és ezúton is köszönjük Péter!

----------

A mai modern "rock" képviselői mellett néhány klasszikust is felvonultatott idén az ausztriai Nova Rock fesztivál rendezősége. Ők jegyzik egyébként a Two days a week megmozdulást is. Ha egymásra vetítjük a két rendezvényt, akkor egy meglehetősen erős felhozatallal találjuk szemben magunkat.
..de, egyelőre Nova Rock.

Kezdjük talán a dolog árnyoldalával.

Sex Pistols
A sokak szemében félistenekként létező punk klasszikus úgy jelent meg a színpadon, mintha az egykori boksz klasszis hatvanévesen térne vissza revansot venni.. Nem volt túl hiteles a konszolidálódott anarchistáktól a God save the Queen, vagy az Anarchy in the UK. Ha igaz, akkor a Szigeten is tiszteletét teszi a csapat, így mindenki maga is mintát vehet a nagypapás tempójú produkcióból.

A foci és az osztrákok
Valahogy minden zenekar kötelességének érezte, hogy egy jó nagyot rúgjon szegény sógorokba, megvilágítva, mennyire nem focinemzet az övék. Egyesek ennél messzebbre is merészkedtek a germán népek kifigurázásában.
 

..és ha már itt tartunk: NOFX
Aki szereti a Toy Dolls féle vidám punk zenét, az feltehetően jól szórakozott ezen a koncerten. Ahogy feljebb említettem nem túl konformista a csapat. "Germans are people too?", vagy "Austrians can't score goals." beszólásokkal édesgették magukhoz a helyi közönséget a fiúk. Talán kicsit több is volt az átkötés a műsorban a kelleténél. Amúgy egy vidám és szórakoztató koncertet láttunk.

Volbeat

 
A dán Volbeat csapatot nem ismertem korábbról és azt gondolom, hogy minden produkció pozitív savtesztje lehet, ha a dalok ismerete nélkül is érzi a zenét az ember. Kellemes karakterű énekhang, változatos dalok és masszív hangzás.

--= Itt hívnám fel a figyelmeteket arra, hogy a dán csapatot az idei SZIGET fesztiválon is meg lehet nézni, szerintünk mindenképpen érdemes, mert nagyon jók! Augusztus 13.-án 20:00-kor lépnek fel a HammerWorld színpadon. - a szerk. =--

Airborn
:) - sokat mosolyogtunk ezen a koncerten Péter barátommal. Egy tradicionális Heavy Metal alapokra építkező AC/DC klón formáció robbant be a színpadra. A kezdés és a teljes produkciót végigkísérő lendület meggyőző volt. Sajnos a Volbeat-tel ellentétben nem éreztem elég érdekesnek a muzsikát.

Jonathan Davis (Korn)
 

 



Egy hatalmas trónszékben rángatózva adta elő szóló produkcióit Jonathan. Talán ha két Korn nóta csendült fel, köztük a Got the life, amit a mester úgy vezetett fel, hogy nem vagy igazi Korn rajongó, ha nem szereted ezt a számot. A saját dalai egyébként messze nem tűnnek olyan erősnek, mint a műfajteremtő zenekari darabok, azért kellemesek. Jonathan nagyon élvezte, hogy a közönség jól mulat a koncertjén, ráadásul egy tökéletes (faltól-falig) szivárvány is segített neki vizuális vonalon.

Cavalera Conspiracy
Dzs dzs dzs dzs.

Opeth, In Flames
Erős, zúzós, de sablonos koncertek voltak. Aki nálam átfogóbb ismeretekkel rendelkezik a csapatokról, biztosan jobban szórakozott (volna).

Gavin Rossdale
Nem mondanám, hogy szeretem a Bush zenéjét. Ez szólópróbálkozás egy jó példája annak, hogy mikor éri meg egyedül is nekifutni. ..ha valami újat kapunk. Megkaptuk.

Bad Religion
Oda és vissza vagyok értük, de nem taglózott le a koncert. Hozták az összes kötelező klasszikusukat, de semmi plusz.

Skinred
Az új arcok közül ők nyújtották a legtöbbet. Minden lejött a színpadról. Volt a másik 50 bandához hasonló zúzás, de ez hitelesen és érthetően.

Disturbed
Megint egy banda, aki valamivel színesíteni tudott az általa képviselt vonal egyhangúságán. Némileg náluk is összefolynak a dalok és érezni lehet, hogy ha túl akarnak élni, akkor még egy-kettőt előre kell lépniük, de egyelőre le a kalappal.

Kid Rock
 

 

Számomra az egyik, ha nem a LEGjobb produkció volt. Tökéletesen felépítették a műsort, egyre erősödtek a dalok, felvonultattak néhány blúzos, hard rockos témát és lassan kibontakozott a hip-hopos zúzda is. Kid Rock jól kommunikált a közönséggel, voltak táncos lányok, ..szóval minden a helyén.

Incubus


Otthon, autóban, vagy munka közben nagyon sokszor nyúlok az albumaikért. A koncerten hozták a számokat, ahogy kell, szépen szóltak, lejött a hangulat a színpadról, de nem sorolnám a legjobbak közé a koncertet. Egyszerűen ez a zene nem ide való.

Judas Priest
Ők sem mai gyerekek már, de a Sex Pistols-nál fényévekkel hitelesebbek voltak. Rob Halford ugyan minden komolyabb feladványnál mereven leszegett fejjel préselte ki magából a magas hangokat és fel-alá sétált, mint akinek elgurult a gyógyszere, azért megszólaltak a dalok. ..és meg lett a gyógyszer is (péjnkilör).

Rage Against The Machine



Érzékelhetően sokan kifejezetten ezért a produkcióért látogattak ki a Pannonia fields-re. Nagyon egyben volt. Mindent megkaptunk. Ott volt az energikus ének, monolitikus ritmus szekció és a Tom Morello féle kivételes gitárjáték. Egyedül talán a kapcsolat hiányzott a nézők és a zenekar között. Ennek ellenére elégedetten szálltunk autóba a műsort követően.

Összességében remek felhozatallal, drága étel- és italkínálattal és jó szervezéssel jellemezhető a fesztivál. Akinek sikerült kedvet csinálni, annak még nem késő jegyet keríteni a fent említett Two days a week eseményre.

----------

Az említett Two Days A Week fesztivál 2008. augusztus 28.-29.-én kerül megrendezésre az ausztriai Wiesenben.  A fellépők listája:

  • SLIPKNOT
  • LIVE
  • SERJ TANKIAN
  • PENNYWISE
  • SOULFLY
  • GOGOL BORDELLO
  • LESS THAN JAKE
  • BACKYARD BABIES
  • DREDG
  • THE LOCOS
  • JULIA
  • 3 FEET SMALLER
  • ANIMAL ALPHA
  • DISCO ENSEMBLE
  • BLACK TIDE
  • BLIND
  • DEDICATED TO

Jegyek pl. a helyi ticketexpress (oeticket) oldaláról rendelhetők.

 

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum