RockStation


Balhés borítók a rock és metal világából

2023. augusztus 30. - theshattered

snapshot_1.pngVan, hogy egy zenekar akarva-akaratlanul, de kicsit túlfeszíti a húrt. Hogy most azt dalokban teszi, az egy dolog, hiszen a metal mindig is valamilyen szinten a lázadásról szólt, de sokszor már a képi körítés is átlép egy bizonyos határt. Ezekből a mondhatni balhés borítókból mazsolázok most kicsit nektek.

Tovább

Elhunyt Alec John Such, a Bon Jovi alapító basszusgitárosa

alec-john-such-bon-jovi.jpg

70 éves korában elhunyt a magyar származású Alexander „Alec" John Such, a Bon Jovi zenekar volt basszusgitárosa és egyik alapítója. A halálhíról a zenekar adott tájékoztatást a közösségi médiában. Alec John Such 1951. november 14-én született a New York-i Yonkersben, és Richie Sambora korábbi zenekarában, a The Message-ben játszott, mielőtt a Bon Jovihoz csatlakozott volna. A zenekarban 1994-ig basszusgitározott. A Bon Jovival utolsó fellépése a zenekar Rock And Roll Hall Of Fame-be történő beiktatásakor volt, 2018-ban. Nyugodjék Békében!

Tovább

Átlépte az egymilliárdos nézettséget az It's My Life videója

bonjovi7.jpgAki azt mondja, hogy nem ismeri a Bon Jovi egyik ászát, az It's My Life-ot, az hazudik. Lehet kedvelni, vagy nem kedvelni, egy biztos: igen népszerű a tétel. Az eredetileg 2000-ben kiadott kislemezdal 2009-ben YouTube-ra rakott klipje nemrégiben átlépte az egymilliárdos megtekintést, ami több mint szép teljesítmény, főleg ha azt nézzük, hogy ezt tizenkét év alatt abszolválta. Persze a kérdés jogos: mennyi lenne az annyi, ha éppen már a dal kiadásakor is üzemelt volna a videómegosztó oldal, de... Ez már egy másik történet.

Tovább

Közös projektben Perry Farrell és Taylor Hawkins

perryfarrelloct2018promo_638.jpgKét hét múlva mutatja be az új dalát a Perry Farrell-féle Kind Heaven Orchestra. A projektben ezúttal olyan arcok fogtak össze, mint Farrell (Jane's Addiction), Taylor Hawkins (Foo Fighters), Elliot Easton (The Cars) és David Bryan (Bon Jovi). A nevezett nóta a Mend címre hallgat majd.

Tovább

Karácsonyi feldolgozásokat készített Jon Bon Jovi

bonjovi2020_1.jpgHárom meglepetés-feldolgozást adott a közönségnek a Bon Jovi frontembere. A karácsonyi tematikát felölelő nóták eredetijeit Tom Petty (Christmas All Over Again), Elvis Presley (If I Get Home On Christmas Day) és a The Pogues (Fairytale Of New York) révén ismerhette meg a nagyközönség, a Bon Jovi-féle verziók az alábbiakban találhatók.

Tovább

Richie Sambora nem zárja ki, hogy valamikor újra csatlakozzon a Bon Jovihoz

richie-sambora-teeth.jpgNem is olyan régen nálunk is olvashattátok, hogy Jon Bon Jovi szeretné, ha valamikor visszatérne a zenekarból 2013-ban távozott gitáros, Richie Sambora. Nos, a kipenderített muzsikus sem váratott sokáig a válasszal, elmondta, részéről semmi akadálya nem lenne, ha szóba kerülne a valamikori visszatérés.

Tovább

Bon Jovi – 2020 (Island Records)

Kampányvihar a biliben

bonjovi2020.jpg

Hofi Géza negyven évvel ezelőtti, Tiszta őrültekháza című előadásának visszatérő jelenete volt, amikor a mester „elmegyógy-és intézeti” ápoltként az általa kezelt állami fröccsöntőgépből kikerülő ágytál hasznosításának lehetőségein elmélkedett: kacsának nem kell, tükörnek nem kell, papucsnak nem kell, teflonnak sem vált be, teniszütőnek sem lett a legtutibb... Nos, a Bon Jovi – bár pontosabb volna Jon Bon Joviról és társairól beszélni valódi zenekar helyett, pláne mivel a borítón is egyedül ő feszít – 2020. évi és a folyó esztendőről elnevezett munkáját illetően az én dilemmám is hasonló.

Tovább

Jon Bon Jovi szívesen látná Richie Samborát a zenekarban

bonjovi2020_1.jpgPénteken jelent meg a Bon Jovi legújabb albuma, a 2020, ezt már nálunk is megtalálhattátok. A lemez immár a harmadik anyag a régi tettestárs, Richie Sambora nélkül, aki 2013-ban hagyta ott a neves rockcsapatot "személyes okok" miatt. A névadó frontember viszont minden korábbi ellenére is szívesen látná egykori gitárosát a csapatban, már ha Sambora összekapná magát.

Tovább

Egy rocksztár, egy herceg és egy kórus - Ilyen lett Bon Jovi és Harry herceg közösen felvett dala

bon_jovi_2015_1.jpgKiadásra került a korábban már meghirdetett, igazából eléggé különlegesnek ható Bon Jovi - Harry herceg együttműködés végeredménye. A rocksztár és a kékvérű sarj az Invictus Games Choirral karöltve adták elő az előbbi zenekarának Unbroken című dalát, melyet a híres-neves Abbey Road Studiosban rögzítettek. Ha esetleg Harry hangját keresnétek: sunyi módon valahol a kórusban bujkál, saját szólóbetétje nincs.

Tovább

Mosogatófiúnak állt a jótékonysági kifőzdében Bon Jovi

bon_jovi_2015_1.jpg"Ha nem lehet azt csinálni, amit tudsz, tedd azt, amit lehet!" - szólítja fel a rajongóit Jon Bon Jovi. A nagynevű rocker is megteszi, amit megkövetel a becsület, egy jótékonysági konyha alkalmazottjaként tölti ki a szabadidejét. Persze mielőtt valami poszterre való, fölényes munkára gondolnátok, lelőjük a dolgot: az ember tízezrek előtt rendszeresen fellépő rocker mosogatófiúként segíti ki az ott dolgozókat.

Tovább

Közösen zenél majd a Bon Jovi és Harry herceg

bon_jovi_2016_3.jpgVan, hogy furcsa párosok állnak össze a zenei életben, de Jon Bon Jovi és Harry herceg együtt tolják a muzsikát, talán szinte minden eddigi csillagállást felülmúl. A veterán rocker és a tróntól visszalépett kékvérű a zenekar tavaly kiadott dalának, az Unbrokennek a felvételén fog majd össze, melyről Bon Jovi árult el pár szót egy reggeli műsorban.

Tovább

Megérkezett az első új Bon Jovi nóta!

bon_jovi_2016_3.jpgKiadta a jövőre megjelenő új nagylemezének, az amcsi választási évhez igazított Bon Jovi 2020-nak az első dalát a Bon Jovi. A veterán rockerek, akik tavaszra ígérik a friss anyag megjelenését, az Unbroken című dalt választották ki az előzetes szerepére, melyhez - ahogy a mondanivaló is igényli - egy, a To Be Of Service című filmből származó, háborús jelenetekkel is tarkított klipet készítettek.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum