RockStation


A Napalm Recordshoz szerződött a Bornholm

2021. május 12. - theshattered

bornholm2021.jpgVégre nagykiadónál fog megjelenni a Bornholm következő albuma. A már két éve készülő anyag az osztrák Napalm Records szárnyai alatt kel majd életre, ennek a részleteit, így a megjelenési időt sem árulták el egyelőre.

Tovább

Hétfő esti boszorkánypöröly: Cradle Of Filth, Ne Obliviscaris, Bornholm, Epsilon @ Barba Negra, Budapest

0cradleoffilth2015_11.jpg

Emlékszem, úgy nagyjából 1996-97 körül találkoztam először a Cradle of Filth zenéjével, természetesen fossá másolt kazettán, trágya minőségben, de már akkor is megbabonázott ez a muzsika. Ez a mai napig így van, természetesen lehet vitatkozni a banda 1-2 újabb kori lemezén, de azt tudom, hogy az első négy album a mai napig rendszeres látogatója a lejátszómnak. Nem beszélve az idén megjelent, Hammer of the Witches című legújabb lemezükről, amely kellemes csalódást okozott már az első hallgatás után. Szóval eléggé felcsigázott hangulatban vágtam neki három barátommal az útnak, hogy lassan 20 év várakozás után élőben is lássam a Cradle of Filth produkcióját a Barba Negrában.

Tovább

A Hammer Concerts bemutatja: Cradle Of Filth, Ne Obliviscaris, Bornholm koncert a Barba Negra Music Clubban november 9-én!

cradle_of_filth_2015.jpg

Hammer Of The Witches címmel július 10-én jelent meg a Cradle Of Filth új albuma, az ősz beköszöntével pedig meg is turnéztatják Európában. Jó hír, hogy magyar állomás is lesz, méghozzá a Barba Negra Music Clubban november 9-én. A turné nyitó bandája az extrém, death metalos progresszív zenéjét hegedűvel is színesítő Ne Obliviscaris lesz, akiknek dalait a sydney-i zenei konzervatóriumban is oktatják (!). A hazai vonalat pedig nem más, mint a nemrégiben új basszusgitárossal megerősített Bornholm képviseli.

Tovább

Alestorm: Sabaton jeggyel akár ingyen is bejuthatunk a koncertre

alestorm02.jpgMa, kedden érkezik Budapestre a skót Alestorm, a kanadai Ex Deo és az ausztrál Lagerstein közös turnéja, és a budapesti, a Club 202-ben tartandó koncerttel kapcsolatban több last minute hír is nyilvánossá vált.

Negyedik fellépőként szerepel a március 26-ai estén a Bornholm. A hazai dallamos blacker csapat csatlakozásával lényegében a fél Paganfestet nézhetik meg a kilátogatók, mert ez az utazó turné ugyan idén elkerülte hazánkat, de az ott játszó nyolc bandából négy, köztük a headliner Alestorm, valamint az Ex Deo és a Lagerstein (akiknek új albuma letölthető a http://www.lagerstein.com oldalról) is ott lesz a Club 202-ben.

Tovább

Bornholm: Jön a harmadik

Bornholm cover 2012.jpg

Január 25-én a Noise Art Records gondozásában érkezik, hazánk egyik vezető black hordájának, a Bornholmnak az új albuma. A lemez az Inexorable Defiance címet kapta.

A korongra a következő dalok kerülnek: 01. Fear Of Wonders, 02. Swordbearer, 03. Flaming Pride And Inexorable Defiance, 04. Walk On Pagan Ways, 05. Archaic Pale Visions, 06. Throne Of Crows, 07. Moonlight Wanderer, 08. Equinox, 09. The Spiral Path, 10. Fiery Golden Dawn, 11. Towards The Golden Halls

A lemezhez készült hivatalos trailer is, melyet hajtás után nézhettek meg.

Tovább

Moonsorrow @ Dürer Kert -> két ember mehet egy jeggyel!

A finn Moonsorrow 2009. március 21.-én, szombaton lép fel a Dürer Kertben (Budapest) az alábbi bandák társaságában:
Sear Bliss, Neochrome, Bornholm, Dim Vision, Endless River, Kill With Hate, Damned Spirits’ Dance, Angerseed


Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum