
A Cavalera klánra eléggé rá jár mostanában a rúd, tegnap szomorú hírt jelentettek be. Egy nemrég történt buszbaleset miatt nem tudnak fellépni a franciaországi Hellfest fesztiválon. A zenekar az alábbi közleményt osztotta meg.

A Cavalera klánra eléggé rá jár mostanában a rúd, tegnap szomorú hírt jelentettek be. Egy nemrég történt buszbaleset miatt nem tudnak fellépni a franciaországi Hellfest fesztiválon. A zenekar az alábbi közleményt osztotta meg.
Két hét és megjelenik az Atreyu új albuma, a The End Is Not The End, melyről most új előzetest mutattak Brandon Sallerék. A bevallottan Sepultura által ihletett Children of Light-ba ráadásul magát Max Cavalerát is sikerült belevonni, az öreg hangjával pedig ténylegesen is erősödik a "brazil íz" a nótában.

A Cavalera tesók 2006-ban kibékültek, és bejelentették a Cavalera Conspiracy beindítását. A metalzenei sajtó egyöntetűen csorgatta a nyálát, mindenki azt találgatta, mi sül ki ebből, alig bírták kivárni, hogy végre halljanak valamit. 2008-ban meg is jelent az Inflikted, ami egyértelmű siker volt. A kérdés már csak az volt: hova tovább? Erre pedig tizenöt évvel ezelőtt született meg a válasz a Blunt Force Trauma képében

A legendás testvérpár, Max és Iggor Cavalera, új dalt villantott. A Piledriver Zangiefhez kapcsolódik a Street Fighter 6-ban, ami a karakter legújabb külsőjének, az Outfit 4-nek apropóján született. Bár elsőre szokatlannak tűnhet, a dal keményen odaver, és a végén még Zangief jellegzetes zenei motívuma is felcsendül – tisztelgés a harcos és a játék hagyománya előtt.

2025-ről simán elmondhatjuk, hogy a nosztalgia éve. Az Obituary, de még a Fear Factory is jubileumi turnéval ért el hozzánk, az Iron Maidenről meg ne is beszéljünk. Max Cavalera is úgy gondolta, hogy a legendás Dynamo fesztiválos Nailbomb koncert után harminc évvel itt az idő leporolni a régi dalokat és megturnéztatni őket. Igaz Alex Newport sehol sincs, de Cavalera maga köré hívja jó csatlósait és közel egy órán keresztül mozgatja meg a nyakakat. Hoztunk nektek egy jó minőségű teljes koncertet a Wackenről!

Néha van úgy, hogy szerencsésen állnak a csillagok és az éppen költözésben lévő Cavalera klán feje válaszol nekünk pár kérdésre. Így történhetett meg, hogy Max mesélt nekünk a Nailbombról, Gloriáról, és arról, hogy mit is tanult az elmúlt negyven évből.

Max Cavalerát egy interjú során kérdezték arról, hogy mit gondol arról, hogy itt lenne az ideje, hogy folytassa a My Blooddy Roots című könyv történetét? A nálunk is megjelent könyv, amúgy azóta már kapott egy frissített kiadást 2022-ben, de Max elmondása szerint, rengeteg izgalmas története van még, amit nem osztott meg a rajongókkal. Most éppenséggel ezeket gyűjtögeti, aztán ahogy az idő engedi, előbb vagy utóbb napvilágot lát majd az új szerzemény.

Az öreg Max Cavalera egyszerűen nem tud a fenekén maradni, mindig csinálnia kell valamit. köztudott, hogy Max egyik gitár szponzora az ESP, ahol saját signature hangszerei is vannak. A gitárgyártó YouTube csatornáján létrejött egy öt részes sorozat, amiben Max megmutatja a kedvenc riffjeit a rajongóknak. Ezt az öt videót hoztuk most el nektek!

Július 12-én érkezik a Rockmaraton fesztiválra a Cavalera család. Mi pedig most segítünk nektek hangolódni a koncertre! Nincs más dolgotok, mint megnézni az alábbi videót, amiben a Graspop fesztiválon szól a thrash metal! Kellemes szórakozást! Kivel találkozunk Dunaújvárosban?

Max Cavalera nem rég egy interjúban nyilatkozott arról, hogy itt az ideje, hogy jelen legyen az Instagramon. Nos, a groove-ok koronázatlan királya elmondása szerint sem a technika rabja. Az interjú során kiderül, hogy Max az internet előtti időkben is, ha negatív kritikákat olvasott akkor felhúzta magát és olyan koncertet nyomatott, mint az előtt soha. Manapság is megmaradt ez a technika, ha Gloria (felesége) mutat egy negatív, rossz kommentet felmegy és kiüvölt magából minden feszültséget. Azért az is kiderül, hogy Max inkább a barátaival tölti az idejét, minthogy egy képernyőt nyomogasson, ami lássuk be, hogy nem egy rossz dolog.

Nem sokára hazánkban is megfordul a Cavalera család a Rockmaratonon, de addig sem hagynak minket lógva. A családi nagyüzem újravette a bemutatkozó Sepultura anyagot, a Schizophreniát ráadásul hozzácsapnak az anyaghoz még olyan dalt is, amit soha nem hallhattunk. A Nightmares Of Delirium és az "új" lemez a Nuclear Blast gondozásában lát napvilágot június 21-én. Akik még bírják az izgalmakat, azoknak pedig itt egy animációs videó, ami a From The Past Comes The Storm dalhoz készült!

A Cavalera família nem ül a babérokon. A nyáron megreccsentik a Rockmaratont, de hogyha ez nem lenne elég, akkor június 21-én érkezik a Sepultura korai időszakából egy újabb lemez. A Schizophrenia újrakiadásánál a korábbi sémát követik a rockerek, ahogy tették a Bestial Devastation és Morbid Visions anyagokkal is. Mindent újrajátszanak és új, hasonló artwork-öt készítenek hozzá. Vége a Sepunak, lehet lehúzni az újabb bőröket?
Teljesen betelt a Rockmaraton programtáblája, ráadásul egész erős nevekkel zárta be a sort a dunaújvárosi fesztivál. A július 11-15 közé eső buli eddig sem könnyű névsorába új névként megérkezett a Cavalera, a Hypocrisy és a Moonsorrow is, hogy aztán legyen hová kapkodni a fejeket és izzadni: vajon kit nézzen meg az ember és kit ne? Alább a hivatalos bejelentés szövege olvasható.
Dalszöveges videót kapott a nemrég a Cavalera tesók által újravett és saját nevük alatt kiadott Sepultura klasszikus, a Bestial Devastation EP egyik dala, a Necromancer. A november 30-án Budapestre érkező legendás testvérpár szettje ennek az EP-nek és a hozzá hasonlóan újrarántott lemeznek, a Morbid Visionsnek dalait eleveníti majd fel, szóval ős-Sepusoknak mindenképp ott a helye!

Egy Cavalera soha nem állhat meg! Ez biztos, hogy van valami íratlan szabály a családon belül, hiszen nincs olyan év jóformán, hogy Max Cavalera neve nem szerepelne valamilyen kiadványon. Alig jelent meg két éve a Go Ahead And Die bemutatkozó anyaga, máris itt van Max és fia Igor Amadeus Cavalera második közös albuma. Kíváncsian mentünk neki a Unhealthy Mechanisms című anyagnak.

Egy Cavalera soha nem állhat meg! Éppen a világot járja a híres testvérpár és a korai anyagaikat promozzák, amiket nem is olyan rég újra vettek, de erről már sokat hallottál és november 30-án a Dürerben is megnézhetsz. Most azonban itt egy újabb Go Ahead And Die animációs videó a hamarosan megjelenő második albumról. Miután megnéztétek és hallgattátok a Desert Carnage dalt, áruljátok el nekünk. kell Maxnek ennyi zenekar?
Szerintem a főszerkesztőt kicsinálom lassan, hogy hányadik Cavalera cikket írom idén. Albumsimogatóból legalább a negyedik. De most mit csináljak? A jó albumok mind évfordulósak! Vissza kell emlékezni rájuk, ráadásul ezek albumok még igazán odacsaptak. Most éppen a Cavalera Conspiracy debüt anyagáról lesz szó, az Infliktedről.
Évek, évtizedek óta ugyanaz a műsor: "Térjenek vissza a Cavalerák", "Ez nem Sepultura", meg társai. De vajon lenne értelme az egésznek? A közelgő negyvenedik évforduló és a frissen kiadott, újravett Sepultura lemezekből álló Cavalera anyagok, valamint ezeknek a megturnéztatásának apropóján gondolkodtam el ezen kicsit.
Sepultura és Soulfly rajongók figyelem, brazil death metal headbang-találkozó november 30-án a Dürer Kertben, azaz visszatérnek hozzánk a Cavalera testvérek! A testvérpár a Sepultura két első lemeze újra felvett verziójával indul turnéra.

A Bestial Devastation EP-t, mint a szintén brazil Overdose zenekarral közös split „A” oldalát a Chaos A.D. korszakban, tizennégy éves fejjel ismertem meg. Nagyjából ugyanabban az életkorban voltam, mint a felvétel készítésekor az ifjabb Cavalera tesó. Az eredetinek hitt, de mint pár évvel később nyilvánvalóvá vált, totál hamis, használt kazetta sokat pörgött a magnóban, pedig már az első hallgatások idején fel voltam háborodva, hogy jól átvágtak vele. Nyolcadikos fejjel is fülbe ötlő volt, hogy az anyag nem épp úgy szól, mint az akkoriban már jól ismert Arise vagy az aktuális Chaos A.D.