A nemzetközi turnészervező közösség, a hazai rendezvényszervező partnerek és a zenekarok közösen keresik a megoldást az egyre több európai országban, és tegnap óta Magyarországon is elrendelt korlátozások teremtette új helyzetben. A Concerto Music mindenben betartja a kormányrendeletben foglaltakat, így nem lehet kizárni azt, hogy a március 18-ai tAKiDA koncert utáni további rendezvények is érintettek lesznek. Folyamatosan figyeljük a járvánnyal kapcsolatos híreket és rendelkezéseket, és azon dolgozunk partnereinkkel, hogy szükség esetére új időpontokat találjunk a veszélybe került közeli koncerteknek.