Ezzel az öt lemezes gyűjteménnyel a Warner az anyazenekar stúdiós diszkográfiájának két etapban történt ismételt megjelentetést követően – a második éra, a Hagar-korszak lenyomatáról annak idején mi is megemlékeztünk – az egyik leágazást, David Lee Roth szólópályájának első évtizedét is leporolja. Roth, azaz Diamond Dave a ’80-as évek első felében a Twisted Sister frontember, Dee Snider-rel karöltve testesítette meg a tengerentúli rocksztár prototípusát.
Könnyed, táncolható számot adott ki David Lee Roth. A már szinte pofátlanul feelinges Scotch and Sofa lentebb figyel, de előtte vegyétek fel a lakkcipőket, lehet nem árt.
Beszédes című dallal jelentkezett David Lee Roth. A Nothing Could Have Stopped Us Back Then Anyway, ahogy sejthető is, az énekes anyacsapatáról, a Van Halenről íródott, amire a dal "háttereként" berakott kép is rájátszik. A nóta állítólag még 2007-ben íródott és John 5 gitározik rajta, ezt egyelőre még nem erősítették meg.
A húsz évvel ezelőtti kollaborációjuk után újra együtt dolgozik David Lee Roth és az akkor még Marilyn Mansonnal, most már Rob Zombie-val dolgozó John 5. A lent hallható dal még nem ennek a szülöttje, hanem egy korábban még ki nem adott trekk, a Somewhere Over the Rainbow Bar and Grill mégis külön figyelmet érdemel: a számot a nemrég elhunyt Eddie Van Halennek ajánlja a duó.