A Die Antwoord újra elhozza freakshow-ját a Budapest Parkba!

2018. augusztus 14. - rockstation

die_antwoord.jpg

Nem túl sok dél-afrikai zenekar mondhatja el magáról, hogy sikerült végigsöpörnie az egész világon, de persze a Die Antwoord nem csak nemzetiségéről híres. A zenei műfajok lehető legszélesebb skáláját használják, sőt, gátlástalanul megcsócsálják és kiköpik őket, miközben vizuális megjelenésükkel is teljesen elhatárolódnak mindentől, ami szokványos.

Tovább

Elektronikus zenei előadók, akiket a metalosok is csípnek

0dm2018_02_eredmeny.jpgKényes kérdést próbálunk most feszegetni, az tény. De a legtöbb metalarc, főleg ha harminc alatt van, hallgat más stílusú előadókat is, nem csak a gitártól feszülő alapműveket. Legalábbis egy részük. Az, hogy ez most jó, vagy nem, ne menjünk bele, de már több zenekar is beolvaszt mindenféle elemeket a muzsikájába, azaz egyre masszívabban mosódnak el a stílusok közötti, jó ideig áthidalhatatlannak tűnt határok, valamilyen szinten elkerülhetetlen az, hogy elkalandozzon az ember füle erre-arra. Most öt olyan előadót szedtünk össze (mindenféle sorrend, rangsorolás és persze a teljesség igénye nélkül), melyek habár az alapstílusukból nem feltétlen adódik, de azért nem állnak olyan távol a rockzenét hallgatók ízlésvilágától, sőt, bizony a koncertjeiken is megfordulnak a keményebb zenék kedvelői. Érzékenyebb, konzervatívabb zenei világúak most inkább görgessenek tovább!

Tovább

Augusztusban jön a Die Antwoord!

bp2018.jpgIgaz, igencsak a rockzene határterületein kell mozogni (vagy kell egy pihent stílus) ahhoz, hogy szeresse valaki a rap/rave/istentudja mi formációt, a Die Antwoordot, viszont a szerkesztőségből több arc is van ilyen kattant. Ez a szakasz most egy kicsit beteg mosollyal várja az augusztus 18-at, amikor 2014 és 2016 után újra visszatérnek hozzánk a dél-afrikaiak, hogy megmozgassák a testet és a lelket. Ott a helyünk? Jjjja!

Tovább

Stíluskavalkád 3 napban: Night Birds, Die Antwoord, 65daysofstatic és bane koncertbeszámoló

Die Antwoordkive1.jpg

Koncertekre járni egész évben nagyszerű időtöltés, de azért a nyári fílinget nehéz überelni! Amikor egy belvárosi klub előtt 5-6 órákat álldogál az ember itallal a kezében, és csak jönnek-jönnek az ismerős arcok, és egész este lehet beszélgetni, bandázni, akár háttérbe is szorulhatna maga a cél, de az elmúlt 3 alkalommal a Kontra Klubban tett látogatásom mindegyike parádésra sikerült falon kívül és belül is.

Tovább

Die Antwoord a Budapest Parkban

dieantwoord3.jpg

Az extrém videoklipjeiről és őrült fellépéseiről is híres dél-afrikai Die Antwoord jó pár év után újra Magyarországra érkezik és augusztus 5-én a Budapest Parkban koncertezik. A négytagú - akik közül a frontember szerepét a Ninja művésznév mögé rejtőző Watkin Tudor Jones tölti be -  rap-rave banda 2008-ban alakult Fokvárosban. A különleges zenei projekt egyik fő ihletforrása a zef, egy dél afrikai stílusirányzat. A zef szó azaz „az alapvető stílus”nem csak a zenére korlátozódik, hanem egy komplex életérzést takar. Legegyszerűbben azonban a zenén keresztül definiálhatjuk, amelyre jellemző az afrikai törzsi zenei elemek és modern hangzás kombinálása.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum