RockStation


Február végén érkezik az új Dimmu Borgir dal

2017. december 19. - theshattered

dimmu2016.jpgMár lassan-lassan elkészül, sőt, valamikor tavasszal meg is jelenik a Dimmu Borgir régóta faragott új nagylemeze. Az egyelőre cím nélküli korongról egyelőre annyit tudni, hogy lesz rajta egy Interdimensional Summit című dal, mely február 23-án külön is megjelenik háromféle 7-inches vinyl kiadásban, a B-oldalon a Puritania osloi, jó eséllyel lent látható, hallható koncertfelvételével. Persze, ahogy mondani szokás, ez még nem minden, hiszen a korábbi Dimmu lemezeket is újra kiadják vinylen, első körben a Death Cult Armageddon, For All Tid, Enthrone Darkness Triumphant trió elérhető el akár már most is, majd február 23-tól a Spiritual Black Dimensions, Puritanical Euphoric Misanthropia, Stormblåst hármasfogat, szóval lesz mire költenie a rajongóknak az elkövetkező hónapokban.

Tovább

2018 első felére várható az új Dimmu Borgir lemez

dimmu_borgir_band_1.jpgA Black Metal Luckaszéke Érdemrendet az utóbbi időkben egyértelműen a Dimmu Borgir készülő nagylemeze érdemli ki. A norvégok 2010-ben jelentkeztek legutoljára friss anyaggal az Abrahadabra képében és ha hihetünk a híresztelésnek, ez a többéves böjt nem lesz hiábavaló, az eddigi legjobb korongjukat várhatjuk tőlük. És hogy mikor? Ha minden igaz, legkésőbb már a jövő év nyarán kézbe veheti minden fanatikus az új termést, melyről az alábbiakat nyilatkozta az egyik gitáros, Silenoz:

Tovább

"Meglepő" elemek is lesznek az új Dimmu Borgir albumon

dimmu2016.jpgMint ismeretes, nem csak a Forces Of The Northern Night című dupla koncertlemezt fogja idén piacra dobni a Dimmu Borgir, hanem végre-valahára egy új album is a rajongók kezébe fog kerülni. A 2010-es Abrahadabra utódjáról eddig sem lehetett sokat tudni, de a Silenoz által nemrégiben adott interjúval sem leszünk sokkal előrébb.

Tovább

Szolgálhatunk egy jóféle apokalipszissel úgy Dimmu Borgir módra?

dimmu2016.jpgMár csak alig egy hét van hátra (egész pontosan péntek lesz a napja) és megjelenik a Dimmu Borgir szimfonikus dupla kiadványa, a Forces Of The Northern Light. A monstre kétlemezes, két koncertet megörökítő, ráadásul egy dokumentumfilmmel megtámogatott kiadványhoz ezúttal a zenekar egyik, ha nem 'A' legnagyobb szerzeményét, a Progenies Of The Great Apocalypseot hozták ki feltehetőleg utolsó ínycsiklandozónak, mielőtt a rajongókra szabadítják a többórányi szimfo-black áradatot.

Tovább

Itt egy újabb szelet az új Dimmu Borgir DVD-ről

dimmu2016.jpgÁprilis 14-én jelenik meg a Dimmu Borgir új DVD-je, a Forces Of The Northern Light, amely egy két fellépést tartalmazó dupla csomag lesz az éppenséggel új lemezen dolgozó norvég szimfo/black csapattól. A két buli mellett egy doksifilmet is tartalmazó kiadványról a Mourning Palacet már láthattátok nálunk is, most pedig itt a következő darab, a legutóbbi albumról, az Abrahadabráról származó Gateways.

Tovább

Nézz bele a Dimmu Borgir új DVD-jébe!

dimmu2016.jpgA szorgosabb olvasóink biztos tudják már, hogy több évnyi csend után két kiadvánnyal is elő fog rukkolni a Dimmu Borgir. A 2010-es Abrahadabra utójáról még egyelőre semmit nem tudni azon kívül, hogy készül, viszont az április 28-án megjelenő Forces Of The Northern Night DVD egyik dalát, a méltán klasszikus Mourning Palace szimfonikusokkal felturbózott koncertfelvételét már le is csekkolhatjátok!

Tovább

Még idén érkezik az új Dimmu Borgir lemez!

dimmu2016.jpgSzinte már az idejét sem tudjuk, mikor számolhattunk be egy új Dimmu Borgir soralbum érkezéséről. Oké, de. A zenekar legutóbbi nagylemeze, az Abrahadabra 2010-ben látott napvilágot. Azóta nem hogy a Dunán, akármelyik eldugott kispatakon is rengeteg víz lefolyt, de végre megtört a csend, ugyanis a régóta ígérgetett szimfonikus DVD mellett idén végre megérkezik az új nagylemez is Shagrathék műhelyéből!

Tovább

Itt van 16 másodpercnyi új Dimmu Borgir

dimmu_borgir_band_1.jpg

Akik imádják a black metalt, annak is a teatrálisabb változatárt azok biztosan nagyon várják az új Dimmu Borgir lemezt, pláne akkor, ha ugye az eddig utolsó album még 2010-ben látott napvilágot Abrahadabra címmel. Azt egy idehje már tudjuk, hogy a zenekar új albumon dolgozik, ami bizonyára 2016-ban meg is jelenik. Még október végén Shagrat osztott meg egy rövid, eglszen pontosan 16 másodperces (!) részletet az egyik készülő dalból amit alább meg is hallgathattok.

Tovább

Új lemezen dolgozik a Dimmu Borgir

Diimu Borgir band 2010.jpg

Utoljára 2010-ben Abrahadabra címmel adott ki albumot a szimfonikus black metalban utazó norvég Dimmu Borgir, ám most úgy tűnik végre elkezdték a munkát a következő albumon. A banda továbbra is három hivatalos tagból áll, vagyis a frontember Shagrath, illetve a két gitáros, Galder és Silenoz alkotja a csapatot, melynek új lemeze év vége felé jöhet ki.

Por után sár: Novarock Fesztivál, Nickelsdorf, 2.nap, június 9.

Ha a pénteki napot a beduinok uralták akkor valószínűleg a szombati napra valami mocsári lény illene, mert hol eleredő, hol abbamaradó eső áztatta a Pannon sivatagot. A nap kezdését megalapozta a Biohazard és a Hatebreed koncertje. Ennél pörgősebb kezdésre egy fesztiválon sincsen szükség. Evan Seinfeld kilépése után igazából nem lehetett tudni, hogy egy Biohazard-tól mit várhat az ember, de januárban Bécsben és most itt is bebizonyították, hogy Scott Roberts jó választás volt a helyére.    

Tovább

Klipözön: Stone Sour, Dimmu Borgir és Legion Of The Damned videók [VIDEJÓ EXTRA]

Idei utolsó aktuális vidókból álló klipösszeállításunk következik.

A Corey Taylor vezette Stone Sour nagyon erős lemezt produkált idén Audio Secrecy címmel. Két klip már volt karcosabb dalokra, így várható volt egy ballada is. Ez itt a Hesitate-re készült nem éppen kis kölcségvetésű videó.

 

 

Tovább

Csiribí-csiribá: Dimmu Borgir - Abrahadabra

Mit érdemel az a norvég banda amelyik egy Izlandon található vulkanikus hegység nevét adja sajátjának? Lehet, hogy mindent. A Dimmu Borgir az elmúlt évek során szépen lassan a metálzene első ligájába verekedte magát, amit én magam nem értek, de ez nem is számít. Norvég létükre mi mást játszhatnának, mint black metált. A kezdetben inkább atmoszférikus jelzővel illetett muzsika mára szimfonikussá változott és hát értelmiségi rocker ember kű blackben nem utazik, annak szimfonikus kell.

Tovább

Napi fekete : Danzig és Dimmu Borgir videók [VIDEJÓ]

Ma két nagyon éjsötét zenét játszó előadó videója kerül bemutatásra. Glenn Danzig bárki bármit mond idén jó lemezzel lepte meg az érte rajongókat, hiszen a Deth Red Sabaoth igazi klasszikus Danzig jegyeket visel magán. Most már van videó is az egyik dalhoz dögös fekete bulával, mégpedig az On A Wicked Night című tételre.

  


 

A norvég Dimmu Borgirról sok szó esett mostanában. Új lemez jön hamarosan, most beherangozónak pedig itt az első klip a Gateways című opuszhoz, amit korábban lehetett már hallani itt-ott.

 

 

500.000 rock & metal videos on ROCKTUBE and METALHEAD


 

Snowy Shaw újra Therionban

Igazából ennek nem szabadna hír értékűnek lennie, de amekkora kavarás az ex vagy most éppen nem ex Therion énekes Snowy Shaw körül zajlik mindenképpen megér pár sort. 

Snowy Shaw pár hete lépett ki a Therionból, éppen a Sitra Ahra című album megjelenése előtt. Már akkor megindultak a plegykák, hogy a Dimmu Borgir basszer/énekes ICS Vortex helyét fogja betölten, de mind a csapat, mint Shaw bőszen tagadott egészen tegnapig, amikor is a Dimmu Borgir hivatalos közlemlnyben jelentette be, hogy Snowy Shaw lép ICS Vortex helyére az Abrahadabra című közelgő lemez világkörüli turnéjától.

Nos ez a hivatalos bejelnetés egészen máig volt érvényben, mert a Therion főnök Christofer Johnsson a következő közleményt juttatta el blabbermouth.net-nek: Örömmel jelentjük be, hogy Snowy Shaw visszatért a Therionba, tart karokkal várjuk őt.

Ezidáig azt hittem, hogy az Anthrax-es Scott Ian-nél nagyobb keverést senki sem tud véghez vinni. Tévedtem.        

Fesztivál körkép 2009, Metalcamp (Tolmin, Szlovénia)

A Fesztivál-szezon kellős közepén tartunk már, de van még olyan, a környező országokban megrendezésre kerülő, nekünk magyaroknak is elérhető fesztivál, amiről még nem emlékeztünk meg itt a Rock STATION-ön. Nézzük, melyek ezek.


A szlovéniai Tolmin-ban immár hagyományosan megrendezendő Metalcamp idén is a durvább fémzene kedvelőit vonzza majd. A július 2.-7. között megrendezendő metálfesztiválon sajnos magyar fellépő ezúttal nincs, pedig a Dark Dog Stage felhozatalába igazán belefért volna pár ütős magyar brigád. Az ezen a színpadon résztvevő bandák közül egy-két ismerős név van csak, a többi számomra tök ismeretlen.

 

Ellenben a Nagyszínpad mind az öt napon tartogat egy-két nagyágyút. Ilyen lehet 3.-án a Death Angel és a Nightwish fellépése. 4.-én a trash metálban erős Sodom és Testament fellépése tarhat érdeklődésre számot, míg 5.-én az idén bivaly lemezzel jelentkező Lamb Of God játszik, de a Deathstars, Dimmu Borgir, Amon Amarth hármas sem lesz piskóta. 6.-án Down és Dragonforce, míg a zárónapon, 7.-én az überfasza  Die Apokalytischen Reiter, a búsmetál My Dying Bride, és a német trash metál brigád a Kreator zúz. Aki szereti tehát a trú metál gyalut annak idén is Tolminban a helye. Az öt napos jegy 124 Euro, a három napos 89, míg az egy napos belépő 40 Euro-ba kerül.       

 

Kapcsolódó linkek: 

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum