RockStation


VII. Liz Feszt – a város legkeményebb bulija már hetedik alkalommal!

2020. március 11. - sunthatneversets

don_gatto.jpg

Március 14-én szombaton ismét Liz Feszt a Pécsi Est színpadán, ahol a buli házigazdája, a Don Gatto zenekar mellett öt remek csapat tekeri fel a torzítást az erősítőkön.

Tovább

Még egy kis hazai a két ünnep között? - Megjelent a Dirty Dawn új kislemeze

dirtydawn2018.jpg

A kislemez megjelenésnek már ideje volt, hiszen az előző EP éppen 4 éve látott napvilágot. A Wasted Years közel egy évig készült. Ebben közre játszott az is, hogy a zenekar élére Egervári Zoli került a Dolor, és a Pokoltornádó dalos pacsirtája. Ez viszont egy olyan lendületet adott az egész lemeznek, amit kár lett volna nem kivárni.

Tovább

Korrekt Hagyomány - Idén negyedszer is Liz Fest Pécsett

15107430_1374844809200704_3025397242304784166_n.jpgHogy ez abszolút hagyomány, az simán kijelenthető, hiszen idén már negyedszer kerül megrendezésre Pécsett a Liz Fest. Amit most is Nyúl rendez (Ifj Budavári Zoltán) a Don Gatto frontembere, aki egyébként a kislányáról nevezte el az egy estés fesztivált, aminek a Pécsi Est Café ad otthont minden évben. Az idei fellépők listája pedig nem kevésbé színvonalas a hazai mezőnyt illetően, mint korábban bármikor. Mert jön a Cadaveres, a The Southern Oracle, a helyi Dirty Dawn, az itthoni mezőny új színfoltja a Döngölöm, egy szlovák thrash zenekar a Wastage és természetesen az örök húzó név, azaz a Don Gatto együttes. Mindez pedig december 16 - án lesz látható, hallható, leugrálható. A teljesség igénye nélkül pedig legyen itt egy nem gyenge dalcsokor, amolyan kedvcsináló gyanánt az estéhez a tovább klikk után.

Tovább

StayBármi II. Hardcore Fest bedupláz!

12523993_930733207048346_4636293284606315994_n.jpgPécs kemény magjának és ezen belül a Dirty Dawn zenekar tagjainak köszönhetően tavaly egyszer már megrendezésre került a StayBármi Fest Pécsett a Pécsi Est Café falai között. Most pedig úgy tűnik, hogy akár csak a szintén Pécsi Liz Fest móka, ez is hagyományt teremtett, ugyanis idén ismét megrendezésre kerül ez a száz százalékos hardcore este, Pécsi és más városok haver zenekarainak részvételével április 9-én, újra a Pécsi Est Café színpadán. De ezzel még nincs vége...

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum